69

Rábukkantak a méloszi szépségre (egy szelet a milói Vénusz történetéből) – Ezen a napon történt

SzaSzi írása

miloi-venusz

1820. április 8-án szokatlan leletre talált rá az akkor török fennhatóságú Mélosz szigetén egy görög földműves, Jorgosz Kentrotasz: egy páratlan szépségű és méretű márvány nőalakra. Rögtön sejtette, hogy rendkívüli kincsről van szó, és igyekezett is jelenteni felfedezését az éppen ott állomásozó francia hadihajó zászlósának.

Na nem azért, mert az ő portáján nem mutatott volna jól az isteni szépség, hanem mert busás fizetséget remélt. Rögtön hozzá kell tenni, hogy a francia legénység és a zászlós is kapva kapott a kincskeresés lehetőségén, és a szobor felbukkanása kapóra jött nekik. Olivier Voutier zászlós kincsvadászai elindultak, hogy beszállítsák a 2 méter magas alkotást, amely több darabban került elő a föld alól.

A következő napokban tovább bonyolódott a méloszi szépség ügye, mert a szigetre érkezett egy másik tengerésztiszt, Jules Dumont dʼUrville. Felismerve a lelet jelentőségét, rábeszélte a konstantinápolyi francia követet, De Riviére márkit a megvásárlására, aki azonnal küldte is megbízottját, egy bizonyos Marcellus vicomte-ot. A görög földműves azonban, elunva a várakozást, a biztos haszon reményében török üzleti partnerekkel is tárgyalásba kezdett. Sőt a törökök már a hajóra rakták a szobor alsó részét, amikor a francia megbízott megérkezett. Kisebb harc kezdődött, amely alatt a szobor komolyabb sérüléseket szerzett, meg is csonkult (pl. az orra egy darabja letörött). A vicomte a szultán hajójáról végül visszaszerezte a ritka kincs utolsó darabját is, s leszállította azt a királynak, XVIII. Lajosnak (1814-1824 között uralkodott). Innen került a Louvre tulajdonába.

Anélkül, hogy a nagyhatalmak kincsvadászainak 18-19. századi versenyfutását vagy a British Museum és a Louvre vetélkedését részletezném, meg kell jegyeznem, hogy a napóleoni háborúkban elszenvedett francia vereségnek a műkincseket illetően is súlyos következményei voltak. A franciák az addig összerabolt értéktárgyak jelentős darabjait vesztették el, így például a Belvederei Vénuszt Rómának, a Medici Vénuszt Firenzének kellett visszaadniuk.

Nem csoda, hogy a méloszi szépség megérkezésének óriási hírverést csaptak, s joggal örvendeztek a franciák, hiszen az istennő letört karja és hiányzó talapzata ellenére méretével és szépségével mindmáig felülmúlja társait. Ekkor ragadt rá a méloszi vagy milói Vénusz név, s a francia művészettörténészek – a szerzemény értékét növelendő – a neves ókori görög szobrász, Praxitelész munkájának tulajdonították, és elégedetten emlegették a Louvre régi fényének visszaszerzését.

Nos, a görög szobrászmester valóban márvánnyal szeretett dolgozni, de azóta már kiderült, hogy a szobor a hellenisztikus kor végén született egy másik, kisázsiai (Antiochia) művész, Alexandrosz vésője alatt (bár ez sem teljesen bizonyított). Az viszont bizonyos, hogy Aphroditét, a szerelem istennőjét ábrázolja abból a híres történetből, amelyben Érisz viszályistennő „A legszebbnek” feliratú aranyalmáját Paris királyfitól végül Aphrodité nyerte el. Vagyis ő tulajdonképpen a méloszi (miloszi) Aphrodité.

miloi-venuszA letört karja lehet, hogy éppen ezt a bizonyos almát tartotta? Hogyan törhetett le? Talán a francia és török katonák veszekedése közben? Vagy a szállítás alkalmával? És hová tűnhetett a letört darab? Na és a talapzat, amely az első vázlatok készítésekor még megvolt, és görög felirata felfedhetné a készítője kilétét, hová tűnhetett? Sok a rejtély és sok a legenda a derűsen mosolygó, gondosan megtervezett testtartású, arányosan formált isteni nőalak körül.

Egyáltalán még azt sem tudjuk pontosan, milyen lehetett az eredeti testtartása. Valóban aranyalmát tartott-e egyik kezében, vagy más feltételezéseknek kellene hinnünk? A tudósok egy csoportja ugyanis úgy véli, hogy az istennő bal lábát Mars (Árész) sisakján nyugtatta, pajzsát pedig maga elé tartotta, hogy abban nézhesse visszatükröződő képmását. Az is elképzelhető, hogy egy szoborcsoport tagja volt, amelyre több példát is találunk a hellenizmus korából.

Akár így van, akár máshogy, a hölgy látogatói éppúgy ámulatba esnek ma is, mint annak idején a megtalálói. Jelenleg is a Louvre lakója; aki teheti, látogassa meg, és élje át az ősidőkből eredő szépség és harmónia varázsát!

Apropó, ma már ugye semmi sem lehetetlen! Egy japán cég (FREEing) tervezői – internetes hírek szerint – szabadjára engedték fantáziájukat, s megalkották a milói Vénusz karokkal (s ez mozgatható!) rendelkező 150 milliméter magas változatát, amely segítheti a testtartás elképzelését, ugyanakkor eredeti célja szerint igyekszik közelebb hozni a művészetet. Érdekes megoldás. Bizonyára van, aki nem idegenkedik tőle. (Az erről szóló teljes cikk itt olvasható.)

Egyébként első restaurálása során (1822-24) is volt rá terv, hogy az istennő karjait pótolják, de az ellenzők többsége miatt torzó maradt.

SzaSzi

Forrás: rubicon.huhuszadikszazad.hu, index.hu

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2019.04.08