A cselekmény, habár olykor lassú, szép részletesen vezet végig bennünket a történéseken, és bemutatja minden oldalról a Trónok harcába illő intrikákat, csatákat és vérengzéseket. Az olvasó pedig szinte soha nem tudja, most akkor ki is áll a jó oldalon, ha egyáltalán van olyan.

Az Annur Birodalom császára halott, három gyermeke pedig egymástól távol tengeti mindennapjait. Adare, habár a legidősebb, lány létére nem örökölheti a trónt, de apja ráhagyja a pénzügyminiszteri posztot. Kaden, a trónörökös messze él a fővárostól a misztikus shin szerzetesek kolostorában, ahol napjai javát meditálással és kétkezi munkával tölti. Valyn a legfiatalabb, a birodalom legerősebb katonai osztagának, a Kettraloknak a kemény kiképzése alatt edz és harcol. Mindegyikőjük előbb vagy utóbb megtudja, hogy apjuk merénylet áldozatává vált, és habár különbözőek, egyvalami összeköti őket: ha nem cselekednek, rájuk is ez a sors vár. Az apjuk gyilkosai pedig gyülekeznek, és már senki sem tudja megmenteni az országot a háborútól. A testvéreknek először egymást kell megtalálniuk, aztán pedig a módot, hogy megoldják a krízist. De vajon sikerül megbízniuk egymásban? És vajon sikerül-e megtalálniuk az igazi ellenséget?

A karaktereket nagyon szépen bontja ki a szerző, és szinte mindegyikük megváltozik a trónviszály alatt, de ezek a változások nem erőltetettek, hanem nagyon is természetesek. A testvérek közti kapcsolatok talán a legszebbek, ezek szemléltetik legjobban, milyen különböző nevelésben és miliőben nőttek fel. A regénytrilógia műfaja fantasy, ugyanakkor nem egy tündérmesébe csöppenünk, ahol csak a jó győzhet. Staveley rendkívül realisztikusan írja le egy középkori lovagkirályság mindennapjait, nehézségeit, és nem fél tabukat döntögetni. Az olvasás után még rengetegszer elgondolkodtam a cselekmény egy-egy pontján, vagy épp egy mondaton. A könyv nem csak szórakoztató, de felvet olyan témákat is, mint a háború, halál, bosszú, szerelem, illetve a második és harmadik részben nagy szerepet kap az Isten-ember közti viszonyrendszer is. Fantasztikus elemből elég sok van a kötetekben, mégsem érződnek túlzásnak vagy elcsépeltnek, a szerző nagyon sok új, máshol felmerülő „alap fantasy-elemet” kihagy, és helyette inkább egyedibb ötleteket használ. A világ és az univerzum, amit Staveley teremt, egyrészt nagyon egyedi és kreatív, másrészt ügyesen használ fel elemeket a mi világunkból. Ilyen például a shin szerzetesek és a buddhisták közti párhuzam.

Sokaknak elrettentő lehet, hogy egy-egy kötet kb. 600 oldalas, mégis nagyon gyorsan sikerült elolvasnom ezt a trilógiát, és talán az utóbbi pár év egyik legmeghatározóbb olvasmány élményeként maradt meg bennem. Azt, hogy végül is ki kerül Annur trónjára, fedje balladai homály, mert ha valaki szereti a fantasyt, az elgondolkodtató regényeket, és mindemellett szeretne szórakozni is, az nem fogja tudni letenni A csiszolatlan trón krónikáját.

Horváth Dániel