A magyar ember ritkán költözik. Élete során kevés kulcsot cserél, és jobbára zárva tartja a kaput. Vannak vidékek, ahol kerítés nem határolja ugyan a birtokot, látszólag ki-bejárnak az aprójószágok, és csak a szokásjog okán emlegetik, kinek a fáján énekel a fülemüle. De kapu ott is fogadja az érkezőt. Mert a kapu maga a lehetőség. Hogy belépjünk Máshová… és hogy elhagyjunk Valamit… Ha átlépünk valaki kapuján, ott mi vendégek vagyunk. A vendéget pedig szívesen látják: megkínálják az otthon melegével, terítenek a kamra kincseivel, töltenek a pince hűvöséből. A vendég bepillanthat a háziak tereibe, megismeri az ottaniak otthonát. A kapun kilépve pedig kitárul a világ: beszippantható a város levegője, bőrünkön érezzük az évszakokat, és láthatóvá válnak a napszakok.

Soproni Somlai Attila képeivel kaput nyit nekünk. Festett kapukat: Sopron, Szombathely, Kőszeg, Győr, vagy éppen a Budai Várnegyed kapuit. Ha nézzük a sorozatokat, jól látszik, mindenütt más kapuk vannak. Az egyik napsütötte főtérre néz, a másik egy zsúfolt hátsó kertre vagy éppen egy csöndes sikátorra. Mégis, mintha ismerős lenne mindegyik. Mintha jártunk volna már ott, talán meg is fogtuk a kilincsét, netán át is léptük a küszöböt… Vagy mégsem? Csak szerettünk volna egyszer arra járni, belesni a nehéz ajtók mögé, meglátni, vajon mi rejlik a kapuk mögött…? Emlékezetes titkok, sosem látott ismerősök, a múlt kortalan darabjai. Számtalanul sok van belőlük, mégis (ház)számosan egyediek. A gazdag történetű, patinás városok utcáin mindannyian észrevehetnénk ezeket a remekműveket, de valljuk be, sokszor a lábunk elé sem látunk, nem hogy a fölöttünk vagy mellettünk látható szépségekre felfigyelnénk. Néhány alkalmazás jóvoltából a kezünkben ott van az egész világ, bárhová odatalálunk anélkül, hogy a házszámot egyeztetnénk. Attila néhányat megmutat nekünk. Képei arra sarkallnak, hogy szemlélődjünk egy kicsit a kapuzatok arányain, gondoljuk meg, milyen mesterek szerszámai faragták vagy éppen kovácsolták ezeket a deszkákat, kváderköveket, vasalatokat és zárakat. Létező kapukról készültek a képek, melyek valódi házakat ékesítenek – kőből, fából, fémből, üvegből… Ezek a kapuk nem csak szépek, hanem mindegyiküknek saját története van. Ha jó szemmel figyeljük őket, egyszerre mesélnek a ház históriájáról, legendás vagy éppen ismeretlen lakókról, a történelem eleddig íratlan kalandjairól és persze a hajdanvolt művészkezű iparosokról.

A kapuk mögött pedig egy másik világ: másfajta fények, más terek, más emberek… De vajon melyik van kívül és melyik belül? Vajon minden kapun beleshet-e az utókor? És egyáltalán: szabad-e átlépnünk mások kapuin? Melyik felén lehetünk otthon, és kik azok, akik előtt zárva tartjuk a magunkénak tartott tereket? Miként tesszük mindezt a keresztény Európában „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”. Nyitott szemmel és szívvel bizonyára sok minden láthatóvá válik a kapun túli világból. Nyissunk hát be!

Soproni Somlai Attila 1963-ban született. 1974-ben már megkapta egy nemzetközi rajzfesztivál díját. 1983 és 1989 között Szász Endre növendéke volt, majd hosszabb időt töltött Ausztriában, Olaszországban és Németországban. E nagy tanulmányi évek után támadt fel benne az igény, hogy újból önvizsgálatot tartson. 1995-ben hazatérve, a mestere iránti kötelező hűség „erőszakos visszavonulásra késztette”, így önként vállalt magányában alakította ki saját világát. Munkái számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek. Jelenleg Sopronban él és alkot. (arttila.com)

A tárlat 2019. április 21-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.

Szekeres Kriszta
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: A Duna kapui – Soproni Somlai Attila kiállítása a Magyar Ispitában

33 kép