A lengyel-magyar barátság napja Kielcében

Minden Győrben kezdődött...

kielce

A lengyel-magyar barátságnap előzményei 2006. március 24-re nyúlnak vissza, amikor Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben felavatta a magyar-lengyel barátság köztéri emlékművét, amely két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfát ábrázol. A Bem téren álló alkotás a Pilsudski Történelmi Társaság kezdeményezésére, lengyel és magyar adományokból valósult meg.

Ekkor került az államfők elé a „Győri Nyilatkozat”, melyet Kollár János, a Pilsudski társaság elnöke jegyzett, amelyben kezdeményezi, az ezer éves lengyel-magyar barátságnak legyen egy napja, március 24., amikor ezt hivatalosan is megünnepelhetjük. A nyilatkozat kedvező fogadtatásra talált, a magyar és lengyel parlament is törvénybe iktatta ezt a napot. A barátságnapot azóta évente, felváltva Magyarországon és Lengyelországban rendezik.

2019-ben a lengyelországi Kielce volt a házigazdája az eseménynek. A köztársasági elnökök találkozója emeli az esemény rangját, amelyen kulturális és sportesemények tucatjai teszik élővé a közös ezer esztendőnket.

A kielcei gálaünnepségen a lengyel államfő, Andrzej Duda hazájának legmagasabb kitüntetését, a Fehér Sas-rendet adományozta Áder Jánosnak, a Lengyelországért kifejtett kimagasló tevékenységért, a lengyel-magyar együttműködés fejlesztéséért.

Az ünnepséget követően a Kielcei Táncszínház Bartók Béla Fából faragott királyfi c. művének táncszínházi változatát adta elő. Az ünnepségen jelen volt a Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat delegációja és Börcs küldöttsége is, akik segítettek a kapcsolatfelvételben a lengyel településekkel Abda és Öttevény polgármestereinek.

Másnap a szentmisét Veres András győri püspök celebrálta a közjogi méltóságok jelenlétében a város Katedrálisában, amelyet 1173 körül Gedko krakkói püspök építtette, többször átépítve a XVI., XVII. és XIX. században. A mai alakja kora barokk háromhajós bazilika.

A házigazda város átadta a magyar-lengyel barátság zászlaját a jövő évi házigazdának, Csepelnek.

Kép és szöveg: Szabó Béla

2019.03.25