81

175 éve született Arany László

Sulyok Attiláné írása

arany-laszlo

175 évvel ezelőtt született Arany László magyar költő, író, népmesegyűjtő és műfordító, az MTA tagja, akinek legjelentősebb műve A délibábok hőse. 1844. március 24-én látta meg a napvilágot Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, testvére Arany Julianna.

Atyjának kiemelkedése a paraszti sorból annak idején esetleges volt még, de ő már a kezdetektől értelmiségi pályára készült. Petőfi Sándor emlékét kevés magyar családban őrizték úgy, mint épp az övében, a költő látogatásai nyomot hagytak az ifjú Arany László lelkében. Egy ilyen vizitálás alkalmával írta hozzá Petőfi Arany Lacinak című versét. Gyermekkorára és egyéniségének kialakulására erősen hatott az, hogy apja is költő volt. Valószínűleg Nagyszalonta és a szabadságharc, valamint a Petőfi-látogatások is erősen befolyásolták az ifjú Arany Lászlót.

A gimnáziumot Nagykőrösön, a jogot a pesti egyetemen végezte. Már jogász korában is sokoldalú érdeklődési kör, valamint nagy munkabírás és munkakedv jellemezte. Gondolkodásmódját meghatározták a világosi fegyverletétel utáni évek, mely hazánk történetének egyik legnehezebb korszaka volt, és egyben apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka. Éppen e tragikus esztendőknek köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban alig jutott valakinek osztályrészül. A protestáns értelmiség nagy része ugyanis Kőrösön talált menedéket ezekben az években. Pestről is gyakran érkeztek híres látogatók Aranyékhoz, többek között Jókai Mór, Gyulai Pál és Kemény Zsigmond, akik az irodalmi élet és a passzív rezisztencia szervezői és eszmei irányítói voltak. Hittek az irodalom nemzeti és közösségformáló, valamint a magyarság vezető szerepében a Kárpát-medencén belül. Meg voltak győződve arról, hogy az országot nem további forradalmak fogják megmenteni és felvirágoztatni, hanem a fokozatos fejlődés, melynek kulcsa a szorgalmas munka és a szigorú önfegyelem. Támogatták a népi-nemzeti irodalmat, megbecsülték a népköltészetet. A politikai háttér, az irodalmi élmények és ösztönzések mellett írói és közéleti pályája fejlődésére nagyban hatott apja is. A családi légkörben elsősorban a polgári felelősségérzetet sajátította el, valamint a munkaerkölcsöt és a kötelességteljesítést. Kiemelhetjük jellegzetesen polgárias, jó munkaszervezői készségét is.

Arany László édesapja, Arany János nyomdokain haladt. Székelyföldön gyűjtött népmeséit – első önálló művét – Eredeti népmesék címen jelentették meg 1862-ben, ekkor mindössze tizennyolc éves volt. Apja nem szánta írónak, de a népmesék iránt mutatkozó érdeklődésének természetesen örült – népmese-gyűjteménye eredményeként ma klasszikus gyűjtőink között tartjuk számon. Meséinek tematikus megoszlása változatos, hangnemük pedig egyedi és magyaros jellegű. Tudománytörténeti jelentőségű tanulmányt írt a népmeséről, később pedig (1872-83) Gyulai Pállal együtt szerkesztette a Magyar Népköltési Gyűjtemény első köteteit. Élete végéig figyelemmel kísérte és támogatta a magyar népköltészeti gyűjtést és folklórkutatást.

Meséinek tartalmát és alakjait emberi-írói magatartása, ízlése határozta meg. Népmeséi nem szóról szóra jegyzett, de nem is nyelvtudósoknak szánt szövegek. Gyűjteményének három jellegzetes vonása van: meséinek földhöz-kötöttsége, érzelmi és képzeletgazdagsága, ezenkívül nyelvi modernsége. Gyűjtött szövegeit úgy emelte magasabb szintre, hogy azok tárgykör, felfogás, hangnem és élethangulat tekintetében tökéletes népmesék maradtak. Írói-emberi magatartására egyrészt a valóságtisztelet, a tárgyszerűség és a művészi ösztön nyomta rá bélyegét, másrészt pedig az az erős meggyőződése, hogy a nép alkotásaiban megvannak bizonyos ősi, nemzeti értékek, melyeket magasabb szintre kell emelni.

A hatvanas években írta meg tanulmányainak első felét. Apja önkéntes fegyelmével szemben más vágyak égtek lelkében még ekkor. Arany János a hatvanas évek politikai mozgolódásai idején levélben azt írta neki: „Fiam, légy ildomos”. 1867-ben, a kiegyezés évében a Kisfaludy Társaság tagja lett. Ezután írta prózai elbeszéléseit és első kritikáit, készítette műfordításait: 1864-71 között lefordította Lermontov, Puskin verseit, Shakespeare és Molière színműveit.

Életének további időszakát zsúfolt hivatali tevékenysége, műveltségének bővítése töltötte ki. A közélet válsága azonban egyre súlyosodott, és a hetvenes évek elején az újjászervezett magyar államot már-már a csőd felé vitte. A szorongató hangulat újra kezébe adta a fiatal Aranynak az írói tollat. Meg akarta mutatni annak okát, miért éppen az ő nemzedékük mutatkozott gyengének a megváltozott új világban, amelyben a feladatok zömét kellene vállalnia. Az új helyzetnek megfelelően kell szembenéznie a magyar liberalizmus problémáival, és kell újrafogalmaznia azokat.

Ekkor született verses regénye, fő műve: A délibábok hőse (1873). Alakjával, Hübele Balázzsal létrehozott egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Főhősében a szabadságharc utáni korszak nemesi értelmiségének kiábrándulása jelent meg, kritikát mondott a valódi Hübele Balázsokról. E műve miatt sokan az 1870-80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták. Első tanulmányainak tükrében nagy műveltségű, realista ízlésű és tájékozottságú ifjú demokrataként áll előttünk. Optimista meggyőződéssel nemcsak hiszi, hanem vállalja is a liberalizmus céljait és eszmevilágát.

„Más korszak az, mit lelkem néha fájlal,
Fölszítva hamvadó emlékeket;
Ama hívő kor, melyben (pelyhes állal)
Vártam dörögni a sötét eget;
Hívém, lelkemben egy szép ideállal,
Hogy majd elűzünk minden felleget,
És akkor börtön és trón szétomolván,
Az „egy akol s pásztor” támad ki romján.
S egy rázkódással új világra kelve,
Testvériség, jog lesz a népek elve.”

(A délibábok hőse)

Fájón érezte az 1867-es kompromisszumnak „a szép ideállal” ellenkező voltát. Nagy reményekkel és munkakedvvel lépett fel atyja barátja, Csengery Antal mellett. Csengerynek, a Deák-párt mindenesének liberalizmusa, kemény közéleti és munkaerkölcse, zárkózott, puritán egyénisége vonzotta. Csengery is kedvelte és nagyon becsülte őt, ezért maga mellé vette a Földhitelintézet gyakornokául, mikor egyetemi tanulmányait még be sem fejezte. Nem is csalódott fiatal barátjában. A magát kitűnő pénzügyi és jogi szakemberré képező Arany László ennek a pénzintézetnek tíz év alatt második emberévé, Csengery halála után (1880) pedig vezetőjévé vált. 1887-1892 között országgyűlési képviselő volt. Munkabírása, munkafegyelme nem hagyta el soha, még betegeskedésében, utolsó esztendeiben sem, hite, reményei azonban súlyos sebeket kaptak.

Apja halála után a Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény lett az alapja a szalontai Csonka-toronyban kialakított Arany János Emlékmúzeumnak. Apja irodalmi hagyatékát is sajtó alá rendezte: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887-89) címmel. Műveinek nyolckötetes díszkiadását jelentette meg.

1898. augusztus 1-jén, ötvennégy éves korában halt meg Budapesten. Irodalmi életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai pedig beleférnek egyetlen kötetbe. Ebben található A délibábok hőse is, melynek legközelebbi rokona Madách Imre Az ember tragédiája. Arany László alapjában moralista természet volt, mindenekelőtt az foglalkoztatta, mit kell tennie az egyes embernek, hogy szolgálhassa nemzetét, és mi a feladata a nemzetnek, hogy betölthesse hivatását. Írásaiból kiderül, hogy alapelvei közül ezek a legfontosabbak: az őszinteség, az egyenesség, a méltányosság kultusza; a szerződés és a jog tisztelete; az egyenlő elbánás, a jogegyenlőség követelménye, valamint a tehetség és a munka megbecsülése.

Sulyok Attiláné

Források: mek.oszk.hu, wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.03.24