493

Mágia

Malasits Zsolt festőművész kiállítása a győri könyvtárban

magia-malasits-zsolt-kiallitasa

2019. március 18-án nyílt meg hatalmas érdeklődés közepette Malasits Zsolt festőművész tárlata Mágia címmel a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.)

Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár nemcsak a kiállító művészről és műveiről beszélt a tárlat megnyitásakor, hanem – igazi műgyűjtőhöz méltóan – tájékoztatást nyújtott a mai magyar képzőművészet helyzetéről, sőt tanácsokat is adott a művészek, a művészet kívánatos menedzselésére különféle modern kommunikációs rendszerek igénybevételével.

Nem kell a győri közönségnek bemutatni Malasits Zsoltot. A művésszel és alkotásaival nap mint nap találkozhatunk, korábbi galériája, állandó kiállítóhelye egyik fontos találkozási pontja volt a művészeknek és műbarátoknak.

Az 1961-ben városunkban született művész tanulmányait Finnországban végezte, majd visszakerült Győrbe, azóta itt alkot, dolgozik. Egyéni és csoportos kiállításait nem könnyű megszámolni, azt talán ő tudja pontosan. Aktívan jelen van azokban a művészeti közösségekben, amelyek a Győrben élő művészeket menedzselik, bemutatják, több izgalmas, újszerű művészeti akciót szervezett. Nemzetközi kapcsolatai révén gyakran eljut Európa más országaiba, ott is sikerrel állított ki.

A malasitsi életmű – hiszen hívhatjuk annak – sokoldalú, de egyben következetes. A művész stílusát „modern realizmusnak” nevezi egyik írásában. A valóság elvont ábrázolására törekszik a klasszikus megjelenítési formákkal, így a figuralitással, a szimbólumok következetes alkalmazásával, vagy éppen a 20. századi klasszikusra való utalással, azokból inspirált parafrázisokkal.

Az ábrázolt alakok inkább struktúrák, mint plasztikus testek, gyakran szemben állnak a nézővel, arcuk maszkokra, álarcokra emlékeztet, vagy erősen sematizáltak. Rejtőzködőek, elbújnak a befogadó elől, az egyéniségüket nem kívánják vagy nem tudják kiadni.

A jelen kiállításon maszkok mögé bújt alakok sokaságával találkozunk. Megkülönböztetésüket szimbólumokkal jelzi a művész, mint például a kedvelt hajóval, ami talán az utazást üzenheti, a hallal, ami vélhetően a szabadságot, az áramlások nyújtotta élvezetet adja vissza, vagy a gyakran jelenlévő holddal, ami egy távoli, titkos világra utalhat.

Nem áll távol a művésztől az ezotéria, a sejtelmes, misztikus világ sem, hiszen a csillagok, a csillagképek, a bolygók ábrázolásával vélhetően a titokzatos Sorsra vagy annak alakulására, titkai keresésére utalhat. Izgalmasnak tartom az alkotások közül azokat, amikben a város, a közösségi terek jelennek meg. Zsúfoltságuk kiérződik ezekből a művekből. A terekben felbukkanó emberek magányosak, vagy ha többen vannak, akkor is egymástól távol tűnnek fel, ami utal a kapcsolatnélküliségre, de fellelhetjük bennük a terek kiüresedését, a városi rendszerek dehumanizációját.

A művész színvilága következetes, egyedi, csak rá jellemző. Ez a barnás, sárgás, vöröses színkombináció különleges, látványosan kiemelkedik a gyakori fekete háttérből, így az ábrázolást misztikussá, sejtelmessé teszi. A ritkán felbukkanó kékek számomra megélénkítik a figurákat, élénkebbé, frissebbé teszik az alkotásokat, ellenpontozzák a titkokat, vezetik a szemet, a gondolkodást azok feltárásához.

Nem könnyű ma – vélhetően a múltban sem – kis hazánkban a művészeti központtól (fővárostól) és annak a magjától fizikailag távolabb élő alkotóknak elismerésre, ismertségre, szakmai sikerekre szert tenni.

Barabási Albert-László legújabb könyvében, a Képletben (Libri, 2018) egy külön fejezetet szán (57-74. oldal) a művészeti érvényesülésnek, sikernek. A képzőművészetben (a szerző maga is műgyűjtő, így elemzéseinek intellektuális mélységét a hobbija is alakítja), pontosabban a művészeti érvényesülésben a siker okait kutatja. Hosszan elemzi a szerző a művészeti sikert a világ nagy alkotóinál. Azt a megoldást adja elemzései alapján, hogy jó helyen, mainstream galériákban, múzeumokban, fesztiválokon kell kiállítani, folyamatosan jelen lenni, hogy a gyűjtők, galériák, gyűjteményi kurátorok, igazgatók felfedezzék a művészt, s egyre természetesebbé, pontosabbá váljék a jelenléte, a befogadása. Ha aztán bekerült a művész a körforgásba, már nem engedik el: az intézmények, instrumentumok meg- és fenntartják.

Egy érdekes példát is felhoz Barabási, a vidékre visszatelepült erdélyi festő esetét, aki nem tudott – bár tehetsége megvolt – érdemlegesen bekapcsolódni a művészeti szcénába. Így aztán nem lett sikeres, nem tudott alkotásaival betörni azokba a körökbe, ahol aztán a felemelkedés és fenntartás, majd a megbecsülés szükségszerű rendszere működik mind a gyűjtők, mind a galériák, mind a művészeti intézmények dimenziójában.

Sajnálattal kell látni, hogy a hazai művészeti élet is erősen Budapest, és azon belül is néhány galéria, kiállítóhely vonzásában működik, amelyek nem tudnak, nem akarnak a maguk köreiből (esetenként kerületükből) kitekinteni, befogadni és menedzselni más helyeken, főleg „vidéken” élő alkotókat. De sajnálatos az is, hogy egy százezres magyar nagyvárosban, ahol a jövedelmek jelentősen meghaladják az országos átlagot, nem találunk magán vagy közösségi galériákat sem. Nincsenek tehetséges helyi alkotókat menedzselő, a fel- és bevezetésüket a hazai és nemzetközi művészeti világba segítő intézmények. Gondolunk itt a kiállítások szervezésére, a kiadványok megjelentetésére, a művészeti vásárokon való bemutatkozásokra, internetes felületek működtetésére, különféle kommunikációs rendszerek alkalmazására. Hangsúlyozni kell – és ezt a művészvilágban gyakran félreértésként élik meg –, nem művészeti közintézmények feladata mindez. A művészi közösségek, valamint a helyi kormányzatok, vállalkozások, gyűjtők, műbarátok együttműködésével jöhetnek létre önálló lokális kiállítóhelyek és azokat menedzselő szakemberek hálózata, amik segítséget nyújthatnak ennek a centralizált világrendnek a lassú lebontásához.

A „mágia fényei” – utalva a kiállítás címére – csak akkor világosítják be a művészeti közegeket, ha ezért itt helyben (vidéken) is teszünk valamit, s ezen kiállítás egy stációja lehet ennek a nem könnyű és hosszan tartó folyamatnak. De a fények már világítanak, segítsünk abban, hogy azok ne aludjanak ki, sőt egyre élénkebben ragyogjanak, ráirányítva a figyelmet a városunkban élő újszerű művészekre és alkotásaikra.

magia-malasits-zsolt-kiallitasa

A kiállító alkotó ezután a Győri Nemzeti Színház szeretett művészét, Csankó Zoltánt szólította mikrofonhoz, s kérte meg Márai Sándor Mágia című írásának interpretálására.

A mágia, eredeti jelentését tekintve, a természeti jelenségek befolyására végzett babonás cselekvések összessége, rendszere, bűvészet, szemfényvesztés. Malasits Zsolt művészetét és a kiállítás üzenetét tekintve azonban másra is kell gondolnunk. Az alkotó itt magának az alkotási folyamatnak során létrejött lélekállapotra, ihletettségre gondol, amikor nem a tudat játssza a főszerepet, hanem egy „más állapot”, melyben megszületik a mű. Elmondása szerint ő maga is gyakran rácsodálkozik elkészült alkotásaira, mivel olyan üzeneteket vél felfedezni bennük, melyekre a mű születése közben nem is gondolt. Ennek oka az, hogy az alkotói folyamat során a mű önálló életre kel: részben maga alakítja önmagát. A nézőnek is olyan üzeneteket közvetít, melyekre a művész alkotás közben tudatosan talán nem is gondolt. Ebben áll a Malasits Zsolt művészetében rejlő „mágia” lényege.

E kiváló személyiségek közreműködését Malasits Zsolt saját festett gránitkő szobraival köszönte meg, a tárlat látogatóit pedig – melyen szép számban jelen voltak a győri kulturális és művészeti élet további ismert, jeles személyiségei – a pannonhalmi Ács Pincészet boraival örvendeztette meg.

A megnyitóünnepség kiváló hangulatát, remélem, híven tükrözik az ott készített fotóim.

A kiállítás április 10-ig, hétköznapokon 13 és 16 óra között tekinthető meg.

Molnár György művészetbarát
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.03.20