82

Kék vér

Anna Boden – Ryan Fleck: Marvel kapitány – filmkritika

captain-marvel

A kortárs blockbuster-élmezőny tetején csücsülő Marvel Moziuniverzum aktuális epizódját sajnos 2 éve megelőzte a Wonder Woman, de a gigacég első női főhősre épített filmjének sincs oka szégyenkezésre.

Hasonlóképpen rokonítható Patty Jenkins szuperhősfilmje és az Anna Boden, Ryan Fleck-házaspár rendezése, mint a DC Comincs és a Marvel örök rivalizálása. Ugyan mindig is az előbbi számított elsőnek, hősökkel, témákkal, felfogásokkal gazdagítva a füzetek lapjait, ám az utóbbi borította hússal a csontot, vagyis adott szívet-lelket az önálló holdudvarukban játszadozó csúcsembereknek, mi több, szintén a Marvel rángatta le őket a porba, és ruházta fel héroszait univerzális, bármelyikünket kínzó problémákkal. Így felelt a Superman, Batman-tábor mitológiai-isteni attribútumaira a Pókember, X-Men pubertásgondokban, kisebbségi élethelyzetekben dúskáló számtalan történetfolyama.

E differencia rejtőzik a Marvel Kapitányban is, helyesebben az aktuális részt (a Marvel-filmsaga 21. felvonását) tanácsos az eltérések mentén leírni: a 2017-es, paradigmaváltó fantasy-kaland fennkölt, olykor melodrámai tónusából, komoly és eposzi hangvételéből jóformán csak a grandiózus kivitel maradt meg, Boden és Fleck pályafutásának leggigászibb dobását immár ezredszerre is a regnáló szuperhős-istálló laza, „haverkodós”, könnyed hangvétele uralja feltűnő stiláris és tematikai rímekkel. A Kree földönkívüli faj reprezentánsaként a kék bolygóra csapódó, majd az ellenséges idegenek, a Skrullok ellen harcoló Carol Danvers önálló nekiveselkedése csontosodott Marvel-panelekből áll, ám a direktorpáros képes előnyt kovácsolni mindebből – újdonsággal egy pillanatig sem szolgál a mozi, a világra egyszerre határozottan és bumfordin csodálkozó hős toposza a Thorból, a cselekmény egy pontján gombamód szaporodó verbális és szituációs poénok A galaxis őrzői vígjáték-dramaturgiájából, olykor a Vasember lezserségéből merítenek.

captain-marvel

Könnyedség, illetve érzelmes, figuraépítésre szolgáló betétek reagálnak egymásra a Marvel Kapitány moduláris fabulájában – generikus cselekményszövése azonban beválik, az ócska bűvésztrükk 11 évvel a bődületes univerzumépítés után is képes jóleső mosolyt csalni az arcra. Hangnemváltásból jelesre vizsgázik a rendeződuó: a földönkívüli neveltetése és emberi volta között egyensúlyozni igyekvő Carol személyiségrajza révén komoly és humorba fordított témák között járunk izgalmas, élvezetes kötéltáncot. Intergalaktikus űropera hozza el zsánernyelven a (sztori alapvető pihekönnyűségéhez képest) fajsúlyosabb témákat, viccekben dús buddy movie-szál gondoskodik a plázaközönség jóltartásáról, az arányok pedig rendre ügyesen centizettek, így a főalak missziója is téttel bír. Carol Danvers a Marvel-univerzum Jason Bourne-jaként amnéziás, múltja darabkáit csipegető szuperhős – amíg Diana Prince alias Wonder Woman egy idealizált párhuzamos világ / matriarchális sziget értékrendszerének biztos tudatában hirdette az empátia, a béke, a jóság romantikus tanait, addig Danvers humanizált, önmagát éles helyzetekben kiismerő, elesett nőként magát újraszervező és továbbépítő, fél lábbal a Földön billegő geek-példaképként rúgja fenékbe ellenlábasait. Az 1995-ben játszódó történetet laktató nosztalgia hatja át a korszak eseményfilmjeire reflektáló mozzanatoktól kezdve (lásd a Terminátor 2. motoros intróját) a Nirvana, Garbage (illetve egyszer No Doubt) slágerein keresztül a Windows95 és a Blockbuster Video szellemes intertextjéig, de egyik legfőbb csábereje a még csak aktatologató Nick Fury és Carol haverságában lakozik. Szerelmi mellékszáltól tehermentesített csipkelődésükben, közös akciózásukban vibrál a karakterek közötti kémia, a határozottságát ezúttal bohóckodásra cserélő Samuel L. Jackson és az esendősége dacára is kőkemény Brie Larson kettőse nem egy csettintést érdemlő jelenettel lepnek meg.

captain-marvel

Főhősnőnk mellett hol leépül a patriarchális nézőpont, hol megértést tanúsít iránta a film: a később nagy tekintélyű Fury – pláne az őt tolmácsoló színészt látva – az Utánunk a tűzözön csodálkozó privát detektívjeként bámészkodik a hősnő rátermettségén és végszavaz neki, a SHIELD ügynökei enyhén kétbalkezesek (még az újonc Coulson is), Boden és Fleck pedig a kree-skrull viszonyrendszer csavaros újraírásával egy újabb, hálásabb problémakörrel is mer foglalkozni. A Fél Nelson afroamerikai, ám kaukázusi tanár úr által terelt, baráttá fogadott diáklánya, az Egy dominikai spíler bevándorló baseball-játékos reménysége után a pár juszt sem vakarja le magáról szerzői védjegyét, a csillagközi viaskodás menekültkrízissel, a különböző etnikumúak iránti odaadással bíbelődő sztoriba hajlik, kalandfilm-struktúrájához képest párszor igen meghatóan. Carol Danvers gyerekkora óta a férfitekintet rabigája ellen visel küzdelmet, vadászpilótaként egy afroamerikai anyuka-partnerrel és kislányával vállal sorsközösséget. Egy évvel járunk az immár Oscar-jelölt Fekete Párduc után, jelenleg a kurrens csodanőt játszó Brie Larson indítványoz etnikai sokszínűséget a fehérek dominálta kritikusiparban, vagyis teljes a kör. Politikai korrektségével együtt a Marvel Kapitány végig szórakozató űropera, egyszer sem fontoskodó pénznyelő, Carol útja számít benne igazán.

Noha kék vérű idegenként vették gondozásba, számára a földi eredete az igazi benzin: a kree-k metaforikus színű testfolyadéka nagyszerűen érvényes rá, amennyiben Danvers – afféle női Supermanként – a kétlábúaknál lel otthonra, az ő kételyeiket, szeretetre méltó természetüket fogadja el, így a földönkívüliek nemes, harcos helytállása és a hús-vér lények értékeivel való azonosulás közé egyenlőségjel kerül. Carol emberbarátként lesz ténylegesen felsőbbrendű szuperhős-arisztokrata, kikezdhetetlen jellemű feminista királynő. Szimbolikus lovaggá ütését ugyan a túlnyújtott, többször véget érő finálé gyengíti, a Marvel kapitány egyszerre ironikus (Nick Fury odalett szeme egyszerre demitizáló és halálosan laza genezis-pillanat, nem szólva az óriásnyelvet öltögető macska, a Top Gun egyik karakteréről elnevezett Goose magánszámairól) és vágtázó ütemű szuperhős-eredettörténet, imádnivaló hősnővel – stáblista közbeni bónusz-felbukkanása heves szívverésre késztetheti a Bosszúállók: Végjátékig centit hasogató rajongótábort.

captain-marvel

Marvel Kapitány (Captain Marvel)
amerikai kalandfilm, 124 perc, 2019
rendező: Ryan Fleck, Anna Boden
forgatókönyv: Meg LeFauve, Nicole Perlman, Geneva Robertson-Dworet, Anna Boden, Liz Flahive, Ryan Fleck, Carly Mensch
operatőr: Ben Davis
vágó: Debbie Berman, Elliot Graham
zene: Pinar Toprak
producer: Kevin Feige
szereplők: Brie Larson, Samuel L. Jackson, Gemma Chan, Lee Pace, Ben Mendelsohn, Jude Law, Robert Kazinsky
forgalmazza: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2019. március 7.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2019.03.18