1912-ben Révész Imre növendékeként nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a közbejött frontszolgálat miatt csak 1918-ban szerzett rajztanári diplomát. Ekkortól használta az Aba előnevet is. 1913 nyarán ösztöndíjasként Szolnokon Fényes Adolf mellett dolgozott. 1919-1924 között tanársegédként dolgozott a Műegyetemen. 1919-1920 folyamán Berény Róbert Városmajor utcai műtermében együtt dolgozott Korb Erzsébettel és Patkó Károllyal.

1921-től 1924-ig továbbképzős művésznövendék volt a Képzőművészeti Főiskola Olgyai Viktor vezette Grafikai Tanszékén. 1922-ben rendezte első grafikai kiállítását az Ernst Múzeumban. Az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvét magába olvasztó, harsány színezésű piktúrájának kedvelt témája volt a vásár, a cirkusz világa. 1921-23 nyarán Nagybányán járt. 1923-ban a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesület tagja lett, ekkortól rendszeresen részt vett itthon és külföldön rendezett kiállításaikon. (Nyolc rézkarca 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában jelent meg, melyekről illusztrált katalógus is készült).

1925-ben a Szinyei Társaság grafikai díját nyerte Savanarola című rézkarcával. 1924-től részt vett a KUT, majd a Munkácsy-Céh tárlatain. 1925 nyarán Patkó Károly, Kelemen Emil és Bánk Ernő társaságában Felsőbányán festett, ebben az évben feleségül vette élettársát, Vulkovics Katalint, és Zugligetbe költöztek.

A Szinyei Társaság ösztöndíjával 1926-ban franciaországi tanulmányutat tett. Ez évben rézkarcait Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenő és Szőnyi István alkotásaival együtt állították ki a Magyar Rézkarcnyomó Műhelyben. 1927-1928-ban többek között Patkóval, Tarjánival, Kelemennel, Barcsay Jenővel és Mattioni Eszterrel a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban töltötte a nyarat. 1927-ben gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban, még ebben az esztendőben Fonó Lajos vegyészmérnökkel megalapította a Norma Festékgyártó Üzemet, mely 1931-ig működött.

1929 januárjától 14 hónapon át ösztöndíjasként dolgozott a Római Magyar Akadémián, itt tért át az olajfestésről a temperatechnikára. 1931-ben az Ernst Múzeumban mutatta be Rómában festett anyagát, majd ugyanebben az évben Milánóban gyűjteményes kiállítást rendezett, több képe került olasz gyűjteményekbe. 1932-ben a paduai egyházművészeti kiállításon aranyérmet nyert, majd megjelent Huszonnégy kép című önálló albuma, melyben temperafestményeit reprodukálták. 1928-tól a Belvárosi Szabadiskola tanára volt, 1930-1937 között művészeti magániskolát vezetett Budapesten. Az 1930-as évek folyamán több nyarat töltött a művésztelep tagjaként Szolnokon.

1931-től kezdve több egyházi és állami megbízású monumentális feladatot kapott: szakrális és honfoglalási tárgyú freskókat készített Szeged legrégebbi épületébe (Demeter-torony), 1933-ban a jászszentandrási katolikus templom freskóit festette. 1936-ban a szegedi Hősök kapuján dolgozott, (akkor ez volt az ország legnagyobb freskója) az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus és Szent István-emlékév idején pedig a budapesti városmajori templom és a székesfehérvári Szent István-mauzóleum falfestményeit készítette el. A pannonhalmi millenniumi emlékmű is az ő nevéhez fűződik.

1934-ben részt vett a római magyar egyházművészeti tárlaton, amelyen a jászszentandrási freskók vázlatát Mussolini vette meg. 1935-ben Amerikába utazott, járt New Yorkban, kiállított a Silbermann Galériában és a pittsburghi Carnegie Institute-ban. Az 1936-os párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert a Francia-magyar történelmi kapcsolatok pannójával. Még ebben az évben a Milánói Triennálé magyar pavilonjának dekorációját készítette. 1937-ben a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának Magyar-francia történelmi kapcsolatok című monumentális pannóit készítette el. 1939-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt.

Számos kitüntetésben részesült, elnyerte a padovai egyházművészeti kiállítás nagy aranyérmét (1932), a kis állami aranyérmet (1936), a párizsi világkiállítás aranyérmét (1937), a Corvin-koszorút (1939) és a Velencei Biennálé nagydíját (1940). Utolsó képei egyike a híres Álarckészítő, mely mintha kulcs lenne egész életművéhez. 1941. szeptember 29-én, negyvenhét éves korában halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Aba-Novák Vilmos képeinek jelentős része a Magyar Nemzeti Galériában található, a Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannója pedig a 2001-es restaurálást követően a székesfehérvári Csók István Képtárba került. Műveiből 1962-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezett gyűjteményes tárlatot. 2008-ban Debrecenben A barbár zseni címmel mintegy 150 festményét állították ki, közülük több Magyarországon addig még nem volt látható. 2009-ben egyik fontos műve, a Nagy vurstli 85 millió forintért kelt el egy árverésen.

2006-ban posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. 2011-ben Szolnokon a nevét viselő kulturális központban emlékfalat avattak tiszteletére. 2015-ben Székesfehérvárott állították fel bronzszobrát, Pogány Gábor Benő alkotását, amely pipával a szájában, kezében ecsettel ábrázolja a művészt. A szobor Szent István mauzóleumának tőszomszédságában áll, melynek falát Aba-Novák seccói díszítik.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, mivanma.reblog.hu, Bizzer István: Aba-Novák Vilmos. Budapest : Kossuth Kiadó – Magyar Nemzeti Galéria, 2009.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.