79

Mary Beard: S.P.Q.R. – Az ókori Róma története

Könyvkritika

mary-beard-spqr-az-okori-roma-tortenete

Kevés népszerűbb kutatási terület van a történelemben az ókori Rómánál, viszont történészt próbáló feladat úgy közelíteni az Európa kulturális alapjaihoz nagyban hozzájáruló egykori városállamhoz, hogy az frisset, újszerűt hozzon a szakma számára. A történettudomány örök kérdése, hogy miért épp Róma emelkedett ki a kortárs települések közül és nőtte ki magát a kontinenst máig meghatározó világbirodalommá. A rejtély már az ókori szerzőket is foglalkoztatta, maguk a rómaiak is élénk érdeklődést tanúsítottak múltjuk iránt.

Mary Beard, a Cambridge-i Egyetem népszerű klasszikafilológusa is erre keresi a választ Róma alapításától kezdve a klasszikus korszak végéig terjedő, SPQR című impozáns munkájában. (Az SPQR a Senatus Populusque Romanus rövidítése, jelentése: a Szenátus és a Római Nép.) Az ókori Rómáról szóló dokumentumfilmekből is jól ismert szerző szembeszáll több, Rómához kapcsolódó mítosszal és olyan beidegződéssel, amelyek széles körben ismertek és az iskolai történelemoktatásban is szilárdan tartják magukat.

Beard már az előszóban egyértelművé teszi az ókori világ legnagyobb birodalmához fűződő viszonyát: úgy járja körül a római történelem fontos, alapvető eseményeit, hogy azokból a mai kor embere és társadalma is releváns következtetéseket fogalmazhat meg önnön fejlődése érdekében. A fekete-fehér és színes illusztrációkkal díszített, több mint 400 oldalt kitevő kötet nyelvezete a 21. század emberéhez szól, folyamatos az áthallás az ókor és a jelenkor problematikus eseményei között. Semmi sem áll távolabb a könyvtől, mint a száraz, sótlan történetmesélés. Beard rögtön egy politikai krimivel nyit, Cicero és Catilina párharcával, amelyik az ókori világ egyik legtöbbet idézett és emlegetett konfliktusaként máig megjelenik a politikai diskurzusokban.

A kötet egyaránt tárgyal korszakalkotó eseményeket és a római társadalom hétköznapjait meghatározó szokásokat, az istenek és emberek, az állam és társadalom viszonyát, a születést és halált, a köz- és magánügyeket. Kérdéskörtől és forrástól függetlenül Beard folyamatosan előtérbe helyezi, hogy miként gondolkodtak arról maguk a rómaiak és mi ennek a mai üzenete. Cicero ismert politikai szállóigéjének – Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra (meddig élsz vissza türelmünkkel, Catilina?) – aktualitását többek közt a magyar belpolitikai események összefüggésében is említi, de a könyvben számos közvetett és közvetlen aktuálpolitikai utalás fedezhető fel.

Róma és általában véve az ókor kapcsán nem kerülhetők meg a mítoszok, legendák, amelyeket már a korabeli elitek is fenntartásokkal kezeltek, még a Róma alapításáról szóló híres történetet is. Beard sebészi pontossággal távolítja el a legendára rárakódott rétegeket, miközben óhatatlanul is adja magát a kérdés: a korunkra olyannyira jellemző, világmagyarázó narratívák és a befogadó közeg valóban olyan sokban különböznek az ókori elődeiktől?

A már említett aktuálpolitikai utalások zöme korunk Rómája, az Egyesült Államok globális, számos bírálatot kiváltó szerepfelfogásához köthető, hisz az amerikai alapító atyák a születő állam körüli bábáskodás során a római köztársaságot tekintették kiinduló alapnak. Emellett hangsúlyos szerepet kap a nők római társadalomban elfoglalt helyzete is, akik sok szempontból olyan jogokkal bírtak, amelyekhez csak a 19. század második felében jutottak a brit nők. A napjaink politikai vitáit leginkább meghatározó agenda a migráció és annak vélt vagy valós gazdasági, politikai és demográfiai következményei sem új keletű jelenségek, hisz Róma első polgárait szintén „idegenek” alkották, és a városállam a későbbiek folyamán is nevezetes volt arról, hogy előszeretettel olvasztotta magába a különféle népeket.

Mint látható, az ókori Róma hétköznapjai és történelmi léptékű eseményei számos ponton párhuzamba állíthatók a posztmodern kor társadalmait érő kihívásokkal, ezért is fontos jól érteni Rómát. Csábító gondolat, hogy a mai társadalmak egy hasznos, az idők próbáját kiálló tudást örököltek a rómaiaktól, amelyet csak helyesen kell alkalmazni. Beard az utószóban arról ír, hogy korábban naivan ő is ezt gondolta, de nem létezik „egy követendő, egyszerű római minta”. Viszont meggyőződése, hogy a régmúlt időkről és önmagunkról is sokat tanulhatunk, ha alaposan tanulmányozzuk a római történelmet, irodalmi alkotásaikat, vitatechnikáikat és érvrendszerüket. Ehhez elengedhetetlen ugyan az elsődleges források ismerete, ám Mary Beard szintézise remek kiindulópont annak az egykor volt civilizációnak a megértéséhez, amelynek viselt dolgai egyszerre borzasztják el, nyűgözik le az utókort, és öröksége mindmáig velünk él.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2019.03.13