72

Tiszta forrás

Folkfonics: Két karodban – zenekritika

folkfonics-ket-karodban

Kezdem a végével. A Folkfonics Két karodban című bemutatkozó albumának utolsó dala, Radnóti Miklós Éjszaka című versének feldolgozása olyan, mint amikor az ember forrásvizet iszik hosszú gyaloglás után a már szürkülő erdőben. Már csak ezért a dalért is érdemes volt felvenni a lemezt, de a másik kilenc is méltó ehhez a szűk ötpercnyi szelíd csodához.

Úgy gondolom, a magyar irodalom és a magyar népzene olyan kincsek, amelyek mélyebb megismerésére előbb-utóbb igény támad mindenkiben, aki ezen a vidéken született, és akinek fontosak a gyökerei. Azok a zenekarok, akik veszik a fáradságot, hogy ezt az örökséget modern formában újragondolják és hozzáférhetővé tegyék, mindenképpen figyelmet és tiszteletet érdemelnek. Ezek egyike a Folkfonics, akiknek első teljes albuma a magyar költészetből, népzenéből, vagy épp Cseh Tamás Budapest című klasszikusából egyaránt merít inspirációt. És ha azt hitted, hogy énekórán már unalomig megismerted az olyan dalokat, mint az Által mennék én a Tiszán vagy a Tavaszi szél vizet áraszt, hát a lemezt meghallgatva garantáltan rácsodálkozhatsz, hogy avatott kezekben milyen izgalmas, sok hangszeres finomságot és felfedeznivalót rejtő változatok születhetnek belőlük.

A Két karodban anyagát nagyjából felerészt alkotják népdalfeldolgozások, illetve Radnóti Miklós, Nagy László és Szabó Lőrinc-versek megzenésítései. Sőt, akad olyan is, amikor a két világ egy felvételben keveredik, mint a De szeretnék, amelyben József Attila verse és a hasonló című dal alkot egy szöveget. Ez persze eredményezhetne vásári giccset is, de az újraértelmezések annyira ízlésesek és zeneiek, hogy ilyesmi fel sem merülhet. Az összkép pedig pontosan olyan sokszínű, mint az ihletadóként felhasznált művek: a nyomokban akár Kispál és a Borz-ízű alternatív poptól a hagyományosabb folkos hangszerelésű dalokon át a már-már komolyzenei elemekig sok minden megtalálható a lemezen, ami hangulati szempontból legalább ilyen változatos: a vidám, szinte incselkedő pillanatok mellett néha szomorkás, vágyakozó, olykor pedig meghatóan lírai, akárcsak az élet maga, ha figyelünk egy kicsit a világra. Ennek ellenére mégis van egy egységes atmoszférája a lemeznek, pedig a szűk harmincöt percnyi tíz dalban összesen hat énekes és tucatnyi zenész közreműködik, tudása legjavát nyújtva.

Nem szeretném szaporítani a szót fölöslegesen, hiszen a Folkfonics első lemezéről önmagában az is sokat elmond, hogy még egy olyan mindenki által ismert, emblematikus dalhoz is hozzá tudtak tenni a saját világukkal, mint a Budapest. Ez egy kitűnő dalcsokor, az autentikus hangulat, a magas szintű zeneiség és a közérthetőség nagyon szűk halmazából. Bárkinek nyugodt szívvel ajánlom, függetlenül attól, hogy a mindennapokban milyen stílusú zenéket hallgat. 5/5

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.03.06