Ez az esemény azért is volt nagy jelentőségű, mert az üstökösként felragyogó Ady Endre mellett leginkább Babits Mihály szabott irányt a huszadik századi magyar költészetnek józan mértéktartásával, bátorságával, megfontoltságával (az alsó képen közösen olvassák a Bibliát). A nagy háború azonban mindent és mindenkit megváltoztatott. Ahogy Ady fogalmazta „Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek, / Emberségesek igen megréműlnek…” (Krónikás ének 1918-ból). Szerencsére nem mindenkit ragadott el a háborús hangulat, a győzelem szemfényvesztő ígérete, de a háború ellen szólni mégsem volt szerencsés. Hogyan reagáltak a háborúellenes szólamokra a hangadók és az ország vezetése? Talán az járt a fejükben: aki nincs velünk, az ellenünk van.

Babits ekkoriban gyomorbetegséggel küzdött, ez nagyon megviselte, de a háború még inkább. Saját bevallása szerint ez volt életének legnagyobb fordulópontja. Elhagyva a korábbi játékosságot – búcsút intett a barna balkonon merengő bús donnáknak –, leszállt a költészet szent elefántcsonttornyából, hogy harcoljon a békéért. Emiatt háromszor is felelősségre vonták, meghurcolták. Először a király és a magyar zászló megsértésének vádjára kellett felelnie Játszottam a kezével című 1915-ös verse miatt. Az akkor már országosan ismert költő, középiskolai tanár, ugyanakkor félszeg fiatalember Révész Ilona mozdulatművész hímző kezeihez írta ezt a szerelmes verset. „Csak egyszer lenne még enyém / s kedvemre csókkal önteném / szivesen halnék azután / nagyobb örömmel ontanám / kis ujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért!” – szól a költemény utolsó három sora, amely vörös posztóként hatott Babits rosszakaróira, ellenfeleire. Ő így emlékezett erre: „Háború volt és így írtam be készakarva, háború elleni célzattal. Nem gondoltam, hogy botrány lesz, csak hogy dühöngeni fognak, a hazafiak. Csak egy hónap múlva tört ki a baj.” 1915 decemberében a Petőfi Társaság nem választotta be Babitsot tagjai közé. Aztán következett 1916-ban a Húsvét előtt ügy, amelyben már konkrétan a háború, a felesleges vérontás ellen emeli fel szavát, szinte ordítja: „béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már!” Őszinte gondolataiért 1916-ban nem csak a lovagkeresztet nem kaphatta meg, hanem egy időre felmentették tanári állásából, áthelyezték a tankerületi főigazgatóságra, majd betegszabadságra küldték.

1917-ben a Fortissimo pedig már óriási botrányt kavart, sokkal komolyabb vádakkal, sokkal vadabb erőkkel kellett szembenéznie, mint korábban. A lapok hasábjain is megindult a sárdobálás, például a Budapesti Hírlapban ezt írta Dunántúli álnéven egy bírálója: „Aki ezt írta, magyar állami gimnáziumban, az állam jóvoltából hazafiságra oktatja a gondjaira bízott gyermekeket. Milyen lehet egy olyan ember hazafias érzülete, aki (…) ilyen cinikus kijelentésre hajlandó?” Szerencsére voltak, akik egyből Babits védelmére keltek, így Ady öccse. A szintén középiskolai tanár és pedagógiai szakíró Ady Lajos tisztelettel kérte Dunántúlit, „ne fedezzen fel minden héten egy-egy hazaáruló tanárt”, hiszen a véleménykülönbség még nem jelent hazaárulást.

Ebben a helyzetben Babitsot iskolája nyilatkozattételre kérte fel. Ezt írta: „Bár mindenkinek joga van megjelent költeményeimet tetszése és tehetsége szerint magyarázni, senkinek jogát nem ismerhetem el arra, hogy ártatlan verssorok rosszindulatú kommentálásából tanári ténykedésem vagy éppen az egész magyar tanárság meggyanúsítására terjeszkedjen ki”. A támadások tovább folytatódtak, sőt egyre durvábbak lettek. Mit lehet erre reagálni? Babits stílusosan versben válaszolt, s az üzenet: „adjon az isten észt nekik”. Na hát, erre elszabadult a pokol, s hiába álltak többen is a költő mellé (a legnagyobbak közül Krúdy Gyula, Kaffka Margit vagy Ignotus Pál), a háborús hisztéria elharapódzott. Elkobozták a Nyugat 1917. március 1-jei számát, és eljárást indítottak a költő ellen istenkáromlás vádjával.

Babits a Valéria kávéházban az újságból értesült az elkobzásról, meg is ijedt, hogy menthetetlenül besorozzák, aznap kellett ugyanis alkalmassági vizsgálatra jelentkeznie. Az Üllői úti orvos azonban ismerte őt, rá se nézett, felmentette a szolgálat alól. Még aznap kézhez kapta a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék vádtanácsának idézését is. Előre megírta Istenkáromlás címmel védőbeszédét (hagyatékából ismert), de hogy mennyit mondott el az 1917. március 6-i tárgyaláson, ez kérdéses. Ebben kifogásolja, hogy éppen a legjobb védelemtől fosztották meg, hiszen a kérdéses verset, ami tisztázhatná a nyilvánosság előtt, bevonták. Kifejtette, hogy nem lehet istenkáromló az, aki a mennyei Úrral beszélget. S ha nem hinne benne, kétségbeesésében nem hozzá fordulna. Rengeteg bibliai és irodalmi példát hozott fel a megbélyegzés ellen. „Nem hiszem tehát, hogy káromlásban vétkes vagyok”, fejezte be, „legfeljebb oly módon, mint a Vörösmarty Szent Embere, aki azt imádkozta egyre: »Légyen átkozott az Isten!« – mert egyebet nem tudott, de az Úr hőbb és igazabb imának fogadta az átkozó szavakat, mint az álszentek langyos könyörgését.”

A vers továbbra is tiltó listán maradt (csak az őszirózsás forradalom után jelenhetett meg újra nyomtatásban), de a Nyugat márciusi száma Babits verse nélkül újra megjelenhetett. Meg is jelent, de azt a bizonyos oldalt üresen hagyták, így tiltakoztak a művésztársak. A költő ellen újabb eljárást helyeztek kilátásba, s míg ő ügyvédjével konzultációkra járt, folyamodványokra készült, újabb és újabb támadások érték a sajtón keresztül. A betiltott vers pedig önálló életre kelt, s kéziratokban terjedt mindenfelé. 1917 augusztusában a Fortissimo-ügyet elmarasztalás nélkül lezárták.

Érdemes elgondolkodni, hogy milyen kevés is elég volt ehhez a botrányhoz, és hogy vajon ma hány alkotót lehetne perbe fogni mondjuk ugyanilyen oknál fogva.

SzaSzi

Forrás:
A vádlott: Babits Mihály. Dokumentumok, 1915–1920. Szerk.: Téglás János, Budapest, 1996.
Sipos Lajos: Babits Mihály. Budapest, 2003.
Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Budapest, 2008.
Kunszery Gyula: Magyar írók büntetőperei Budapest, 1942.
Babits Mihály és a Játszottam a kezével botránya és Babits Fortissimo-botránya 1917-ben (Ez utóbbi két link a Politikatörténeti Intézet weboldala, ahol az I. világháború és a hátország eseményeit történészek dolgozzák fel a korabeli sajtóhírek felhasználásával.)

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.