A szving meg a tangó

Bemutató a Soproni Petőfi Színházban

a-szving-meg-a-tango

Február 23-tól játsszák a Soproni Petőfi Színházban a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójában készült táncjátékot, A szving meg a tangó rendezője Demcsák Ottó, aki Rovó Péter és Szakál Attila koreográfusokkal dolgozott együtt. Az – előadás nagy taps kíséretében mutatkozott be a sajtó képviselőinek.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit. Kft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a hat nemzet (magyar, orosz, olasz, brazil, dél-afrikai, mexikói) táncosait felvonultató produkció remek találkozási lehetőség. A művészek alkotói energiákat felszabadító jelenléte összekapcsolt országokat, kultúrákat.

Ezért is örült annak, hogy a St. Pölten-i társulattal sikerült együttműködési megállapodást kötniük tavaly. A soproni teátrum nemzetközi kapcsolatai ezzel tovább erősödtek. A bécsi Europa Clubbal, a vajdasági Zentai Magyar Kamaraszínházzal, az erdélyi mikházi Csűrszínházzal és a felvidéki Komáromi Jókai Színházzal, valamint a Csavar Színházzal élők ezek az együttműködések, csakúgy, mint az oroszországi Szaranszkban található Jausev Állami Zenés Színházzal, ahonnan az elmúlt évadban orosz táncosok érkeztek, valamint onnan szerződtették Alekszej Batrakovot, a Saransk City Balett egykori vezetőjét is. Nemrég pedig öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Fertőrákosi Kőfejtőt és Barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és az ausztriai Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda. A magyar fél német nyelvű operett-előadásokkal várja az osztrák-bajor nyelvterületről érkező nézőket, csoportokat, az első ilyen produkció Lehár Ferenc A víg özvegy című műve lesz 2019. júniusában.

A sajtótájékoztatón Philipp Preiss az osztrák balett együttes marketing és nemzetközi kapcsolatainak igazgatója és Michael Fichtenbaum, a csoport művészeti igazgatója hangsúlyozták, hogy európai kulturális hálózatként működnek. Nagyon izgalmas és a jövőre nézve is értékes számukra a most megvalósult koprodukció, amely további gyümölcsöket is teremhet. St. Pölten ugyanis tervezi, hogy 2024-ben indul az Európa Kulturális Fővárosa címért.

Az alsó-ausztriai városból A szving meg a tangó produkcióba érkezett a brazil Tamara Dornelas és Joao Ludwig, a dél-afrikai Khanya Mandogana és az az olasz Anna Pia Tafuri. Mindegyikük nagyon jól érzi magát Sopronban, s ahogy megfogalmazták: erős csapatba kerültek, remek koreográfusok vezetésével izgalmas karaktereket formálhatnak meg. A tangóról szóló felvonásba Budapestről jöttek vendégtáncosok. Dudás Patrícia és a mexikói Santiago Maciel a szerepük szerint angyalként kísérik végig ezt a történetet. Mint mondták, az idő szorításában feszített volt számukra a próbaidőszak, már nagyon várják a soproni közönséggel a találkozást. Azért is marad emlékezetes számukra ez a munka, mert a tangó mellett a fúziós táncokba is belekóstolhattak. A Sopron Balett két tagja, Horváth Renáta és Vaszilij Nyemcsinov is a közös munka pozitív energiáit, hatásait emelték ki.

Demcsák Ottó rendező hozzátette: úgy érzi, egy mű akkor értékes, ha túlnő az alkotók szándékán. Amikor tavaly Rovó Péterrel beszélgetve kitalálták, hogy szving zenére készüljön balett, akkor nem gondolták, hogy ez az alkotói út ilyen sokszínű gazdagságot tartogat az együttes és az egész stáb számára.

Rovó Péter elmondta: számára zene határozta meg a koreográfiát, a különböző figurák, jellemek megjelenítését. Ehhez nagyon sok segítséget kapott Szénási-Rovó Diánától. A legigényesebb hangokat nem a véletlenre bízta, ezért kérte fel őt mind a dalok, mind a zenekar összeállításában. A soproni és környékbeli zenészekből áll Local Vintage Company minden előadáson a színpadon játszik majd.

Szakál Attila, aki az argentin tangó koreográfiáját készítette a második részben, elmesélte, ő 2012-ben, amikor találkozott Pataki Andrással, említette neki, hogy ezt a műfajt és stílust is remekül, igényesen meg lehet mutatni a soproni közönségnek. Példaként említette, ő a fehérvári színházban dolgozott a Kísértet Tangóban, és a nézők nagyon jól fogadták azt az előadást. Később a soproniak nagyon örültek az Evita bemutatójának, s itt már megláthatták, milyen az igazi tangó világa. A Buenos Airesből érkezett táncművész, Nestor Pellicciaro tartott kurzust a stábnak. Most pedig már önálló tangó-táncművet is megtekinthetnek a nézők, s ennek ő nagyon örül. Az előadás játékterét Pataki András alakította ki, a jelmeztervező Szélyes Andrea, a zenei vezető Oberfrank Péter.

A szving meg a tangó története: Miközben Európa a XX. század első nagy háborújába hajszolja magát, majd annak következményeit nyögi, Amerikában új világ épül: két nagyváros indul rohamos fejlődésnek – az északi féltekén New York, a délin pedig Buenos Aires. Hogy melyik lesz az új világ központja, még nem dőlt el. Ezt a kort idézi meg a táncjáték két, egyenként 45 perces részben, amely itt is, ott is a mulatók világába visz el bennünket, ahol szól a szving meg a tangó.

Varga Róbert
Fotók: Szalay Károly
Soproni Petőfi Színház

 

2019.02.22