161

Bernhard Schlink: A felolvasó

Könyvkritika

bernhard-schlink-a-felolvaso

Bernhard Schlink regénye a kilencvenes évek egyik legnagyobb könyvsikere volt, az első német nyelvű könyv, amely vezette a The New York Times bestseller listáját. Ma már bátran kijelenthetjük: nemcsak a kilencvenes évek, hanem a kortárs irodalom egyik legnagyobb alkotása ez. A történet a második világháború utáni Németországban játszódik, nagyrészt az ötvenes és hatvanas években.

A felolvasó azokat a zavarba ejtően ellentmondásos érzelmeket hozza a felszínre, amelyeket a világháború után felnövő nemzedék volt kénytelen megélni és feldolgozni. Ők undorodtak a náci eszméktől, hányingerük támadt, ha a haláltáborokra gondoltak – de azzal is tisztában voltak, hogy a szüleik, tanáraik generációja aktív vagy passzív módon résztvevője volt mindannak, amit ők annyira elítéltek.

Michael Berg még csak tizenöt éves, amikor egy napon rosszul lesz az iskolából hazafelé tartva. Egy Hanna nevű nő siet a segítségére, aki később a fiú szeretője lesz. Michael valósággal belehabarodik a harmincas évei közepén járó Hannába, akivel gyönyörű órákat tölt együtt a nő lakásán. A fiú természetesen titokban jár Hannához; szeretkeznek, aztán Michael irodalmi műveket olvas fel a nőnek. Hanna nem játszik ugyan domináns szerepet a kapcsolatukban, de időnként furcsán viselkedik, amit Michael semmivel sem tud megmagyarázni. Aztán hónapokkal később Hanna eltűnik a városból, és Michael soha nem képes kiheverni a szerelmüket. Hannát legközelebb joghallgató egyetemista korában látja viszont, egy borzalmas háborús bűnügy gyanúsítottjaként. Hanna nem védekezik a vádak ellen, Michael pedig lassan rádöbben Hanna titkára, és arra, hogy a nő azon az áron is ragaszkodik ahhoz, hogy megőrizze titkát, ha az egész világ gyilkosnak tartja.

Hanna titkát nekem sem szabad elárulnom – pedig nélküle nagyon nehéz arról beszélni, hogyan épül egymásra az a rengeteg mondanivaló, amit ez a könyv hordoz. Bernhard Schlink regénye úgy indul, mint egy szerelmes történet, és ezt a látszatot fenntartja majdnem a cselekmény feléig, miközben azért érezzük, hogy a felszín alatt talán valami más forr, valami kitörni készül. Schlink gyönyörűen írja meg a fiú és a harmincas nő szívfájdító szerelmét, és az egyes szám első személyű elbeszélés nagyon intenzívvé teszi a narrációt. Kivételesen szépen ír Michael és Hanna különös kapcsolatáról, olyan húrokat pendít meg az olvasóban, amelyektől az ember egészen magáénak érezheti a történetet, a fiatal Michaelben dúló érzések ismerősek, vele együtt örülünk, szédülünk, reménykedünk és szorongunk. Az egészet Michael meséli el, mintegy visszatekintve az eseményekre; a mesélést átlengi valami keserédes nosztalgia, valami régen történt, elmúlt és visszahozhatatlan dolog felett érzett szomorú emlékezés, egy olyan megfoghatatlan érzés, amelyet csak az tudhat, aki átélte azt, és ismeri a végkifejletet is. Schlink viszont úgy ír minderről, hogy az olvasóra is átragad az érzés, noha a befejezést nem ismerjük – igazából nem is sejtjük.

A regény felénél aztán változás következik be; Michael évekkel később, már felnőttként látja viszont Hannát egy törvényszéki tárgyalás során; a nőt egy, a második világháború alatt történt bűnügyben gyanúsítják. Michael ekkor már úgy véli, hogy nem érez semmit a nő iránt. Később kiderül, hogy tulajdonképpen szándékosan kényszerítette magát ebbe az állapotba, minden érzését elfojtotta, egy pragmatikus álarcot öltött magára, és kívülállóként vizsgálta a történéseket. A narráció is megváltozik, a monológok mögött egy művelt gondolkodó alakja jelenik meg, aki tárgyilagosan közelíti meg a tényeket, súlyos etikai kérdések fölött elmélkedik, magánéleti síkon viszont mély válságban szenved. Utóbbit csak akkor rendezheti, ha a múlt vizsgálata során (hiszen Hanna pere nem más, mint az alig két évtizeddel korábbi háborús bűnök feletti ítélkezés) engedi az érzéseit is felszínre törni. Nem biztos, hogy szerencsés módszer, de a következményeivel neki kell szembenéznie. Másképp nem remélhet feloldozást.

A felolvasó tulajdonképpen egy hatalmas allegória, a másodlagos jelentés pedig más-más árnyalatot kap, annak függvényében, hogy mennyire közelről vagy távolról vizsgáljuk a művet. Ha Michael szemszögéből nézzük, akkor a háborús bűnökkel vádolt Hanna a férfi számára az, mint a férfi generációja egészének a szüleik nemzedéke: valaki, akit tiszta szívéből szeret, aki viszont valamilyen mértékben bűnös. Mert aktívan részt vett a népirtás egy mozzanatában, vagy mert egyszerűen eltűrte maga körül azokat, akik aktívan részt vettek valamilyen háborús bűntettben. Úgy tett, mintha süket és vak lenne, és vétkesek közt cinkos, aki néma. Hanna titkának ismeretében ugyanakkor bizonyos értelemben veszélyes Németországot és a német népet Hannával azonosítani, mert ez azt jelentené, hogy egy vállrándítással egyenértékű felmentést szolgálunk valami olyanra, ami alól nem létezhet felmentés. Erről viszont mindenki maga elmélkedjen, ha már elolvasta a regényt, mert spoilermentesen nem lehet többet szólni róla.

Hanna szemszögéből nehéz vizsgálni a regény mondanivalóját vagy az allegória árnyalt, másodlagos jelentéseit, mert nem igazán létezik Hanna szemszöge. A történetet Michael meséli el egyes szám első személyben, és minden, ami Hanna szemszöge lehetne, az pusztán annyi, amennyit Michael kikövetkeztetett. A regény valójában Michaelről szól, és ezáltal az ő generációja dilemmáiról, erkölcsi vívódásairól; a mű címe is határozottan megszabja azt, hogy ki áll itt a középpontban. Michael a felolvasó. Hanna talán a tárgyalás során kerül legközelebb ahhoz, hogy a saját szempontját is ismertesse, de nem teszi. Részben azért, hogy a titkát megőrizhesse. Egyszer azonban bátorkodik olyat lépni, ami a német büntetőeljárásban egyenesen tilos: vádlottként kérdést tesz fel a bírónak. Azt kérdezi: „De hát ön mit tett volna?” A mindentudónak látszó bíró válasza előtt néma, kissé hosszúra nyúlt csend ül a teremre, és végül a bíró válasza – Michael szavaival élve – „gyámoltalannak, szánalmasnak” hat, „Hanna kérdésének komolyságához” méltatlannak bizonyul, csalódott morajt váltva ki a jelenlévőkből. Ez a jelenet mintha azt sugallná: erre a kérdésre nincs jó válasz, vagy senki sem tudja a jó választ – pedig a jelenlévők nem is ismerik Hanna titkát.

Bernhard Schlink regénye igazi mestermű, a kortárs irodalom nagy klasszikusa. Kötelező olvasmánnyá kellene tenni mindenki számára, mert olyan érzésekről ír, amelyekkel krízishelyzetben találkozhat az ember. Meglehet, a könyv nem ad konkrét választ arra, hogyan kell a helyén kezelni ezeket az érzéseket, ha morális válságba jutunk, de már az is nagy segítség lehet, ha felismerjük őket, és tudjuk, hogy kezdeni kell velük valamit.

A regény alapján Stephen Daldry rendezésében készült mozifilm 2008-ban, amelyet a következő évben négy kategóriában jelöltek Oscar-díjra. A tizenéves Michaelt David Kross játssza, a felnőtt Michael szerepében Ralph Fiennes látható, Hanna alakját Kate Winslet formálta meg a vásznon. A színésznő ezért az alakításáért többek között Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjat is kapott.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2019.02.22