Ugyan a legtöbben dobosként ismernek, lehet tudni, hogy billentyűs hangszereken is játszol. Hogyan, milyen hatásra jött össze ez a kettő?

Alapvetően dobosnak tartom magam. Az, hogy barkács szinten zenéket is írok, egy másik dolog, nem is tanultam soha. A dobolást igen. Kezdetben az akkori Extreme Deformity soraiból ismert Bertalan Balázs tanított, aztán elmentem zenesuliba is, illetve jártam Nesztor Ivánhoz Budapestre, de jórészt autodidakta módon sajátítottam el az alapokat. Az, hogy a dalszerzéssel megpróbálkozzam, akkor jött, amikor nem annyira fiatalon, 18 éves korom körül úgy döntöttem, eljárok majd szolfézsre. Ez annyiban merült ki, hogy voltam három vagy négy órán. Annyi elég is volt. Viszont ezen felbuzdulva nem sokkal később elolvastam Gonda János Jazz– Történet, elmélet, gyakorlat című könyvét, amelynek köszönhetően valamennyire kicsit kikupálódtam. Ettől függetlenül úgy gondolom, még mindig nem vagyok annyira mélyen benne a zeneszerzésben.

A billentyűs hangszerek úgy jöttek a képbe, hogy egy haverom, Kondor Tamás valamikor a kilencvenes évek végén épp új szintit vásárolt, így eladóvá vált a régi hangszere. Megvettem, mondván, úgyis kell a zeneelmélet gyakorlásához, meg ugye saját dalokat billentyűs hangszeren a legkönnyebb írni. De ezen a téren sem annyira elméleti síkon, sokkal inkább hangulati alapon szoktam megközelíteni a zenét. Nem vagyok zongorista, hiszen idézőjelben nem hangszeren játszom, hanem dobon – ahogy mondani szokás, a zenészek legjobb barátja vagyok! Emiatt aztán nem is tudom annyira mély szakmai tudással megközelíteni az egészet. Azt viszont sejtem, hogyan is kell felépülnie a zenének. Másrészt azt gondolom, hogy ugyan rendkívül sok elmélet létezik a komponálást illetően, de a legfontosabb az, ha az ember érzi a zenét. Akkor már jórészt birtokában van a tudás. Legalábbis én, amikor zenéket írok, elsősorban érzelmeket és egyfajta hangulatvilágot próbálok visszaadni. A Csodaszarvas-lemez esetében ez kifejezetten igaz. Ebben persze sokat segített az a zenei tapasztalat, amit az életem során meghallgatott és megszeretett zenékből nyertem.

A lemezen sokféle hatás keveredik, nem is igazán tudom beazonosítani, hogy pontosan miket hallok ki belőle. Számodra mik a fontos inspirációk, akár dobolás, akár zeneszerzés terén?

Több mint huszonhat éve dobolok. Az első időszakban, 13-14 évesen elég kemény metálzenéket hallgattam. A ritmus volt az, ami azonnal megtetszett és megfogott. Persze ez ennél korábbra is visszavezethető, mert az egyik unokatestvérem például dobolt gyerekkoromban. Egy alkalommal meglátogattam a zenesuliban, amikor gyakorolt. Beültem a felszerelés mögé, és félelmetesen jó érzés volt megütögetni a dobokat, szívesen maradtam volna még. Ezután viszont még majdnem 10 évet kellett „várnom”, amíg magam is belecsöppentem a dologba. Elkezdtem tanulni, gyűjtögettem egy kis pénzt, és vettem egy ezeréves Amatit. Gyorsan meg is szerveztem az első zenekaromat, ami aztán egy hónapig élt, de közben meghívtak egy másikba, ami mellé alapítottam még egyet. Ez utóbbi volt az Alfredʼs Violin, amit az underground fanok a mai napig emlegetnek. Visszakanyarodva a kérdésre, erre a bandára például elég sok zenei stílus volt hatással. Egyik dal se hasonlított egy másikra. Eleve minden zenei projektben más-más dolog, ami inspirál.

Maga a dobolás miért fogott meg? Volt egyáltalán egy olyan konkrét pillanat, amikor azt érezted, hogy „Igen, nekem ezt kell csinálnom?”

Kifejezetten ilyen nem. Magától értetődő volt. Ha egy zenekart néztem, vagy egy lemezt hallgattam, valahogy önkéntelenül is a dobosra figyeltem. Amikor az emberben tudatossá válik, hogy mit miért szeret, elkezd odafigyelni a részletekre. Nálam, ahogy talán szinte mindenkinél, ez a tinédzserkor kezdetén volt. Az a tendencia, hogy akkoriban tesszük le a voksot valami mellett, amibe aztán jobban bele tudunk mélyedni. 11-12 évesen, amikor még nem tudtam dobolni, felületesebb zenehallgató voltam, de aztán egyre tudatosabbá váltam, és elkezdtem különbséget tenni a zenék közt. Ha egy picit elmélyülsz egy-egy hangszer világában, más aspektusból kezded érzékelni a zenét. Meghallod, ha valami mögött ott van a hangszeres tudás, és észreveszed a kompozíciók közti minőségi különbségeket. Én mindig a ritmusra figyeltem leginkább, ezért is volt magától értetődő.

Mi fog meg egy zenében?

A hangulat, a dalszerkezet vagy valami olyan technikai megoldás – a hangszeres tudás nálam mindig is fontos volt –, ami nyújt valamit nekem dobosként. Fiatalon persze egész más szempontok alapján választottam ki a kedvenceimet, majd teljesen megváltozott a zenei ízlésem, és elkezdtem mindenféle, számomra addig ismeretlen zenék iránt érdeklődni. Lehetett az EBM, komolyzene, jazz, bármi. Még house-t is hallgattam, sőt, néha el is jártam house partykra. Megvolt az az ősi hatása, amilyennek például a fekete törzsi zenéket elképzeled, ahol egyféle ritmust ütnek órákon keresztül, és a végén transzba esnek. Ez a mechanizmus a fehér emberre is hat, csak itt máshogy csinálják. A spiritualitás hiányzik belőle. Nyilván nem isteneknek áldoznak vagy esőtáncot járnak egy ilyen house partyn.

Fontos számodra, hogy abból, amit hallgatsz, tanulj is valamit?

Abszolút. Sőt, ma már nem is hallgatok olyan zenét, ami ilyen szinten nem fog meg vagy nem mond valami újat. Szerintem most egyfajta klisés korszakot élünk. A mai napig hallgatok például metállemezeket, pedig nem vagyok kimondott rajongó, és nem vagyok úgymond metáldobos sem. De ezek a kilencvenes évek közepén íródtak, és sajnos azóta nem sokan tudnak újat nyújtani abban a stílusban. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert mindig valami merész kísérletezésre várok.

Hirtelen felsorolni sem tudnám, hogy hány zenekarban és produkcióban vagy érdekelt egyszerre. A Wondrous Stag egy projekt vagy tisztán egy szólóalbum?

A most megjelent album igazából a tűzzsonglőr műsorom kísérőzenéje. Ezt úgy kezdtem el írni, hogy eleve megvolt a fejemben a koncepció. Meg kellett örökíteni egyfajta hangulatvilágot, illetve kerettörténetet, beleültetve egy megfelelően misztikus közegbe és zenei atmoszférába. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor van egy filmed, és próbálod hozzá elképzelni a hangulatokat, majd azokat megpróbálod hangokká alakítani. Elég furcsa megközelítés, és valószínűleg soha életemben nem fogok még egy ehhez hasonló konceptalbumot csinálni. A következő már teljes egészében meg van írva, és egészen más lesz. Ezúttal szerettem volna egy saját hangulatvilágot létrehozni, amibe aztán belerángatom a hallgatókat. Remélem, lesznek olyanok, akiket sikerül. Nem egy fejrázós zene, el kell benne mélyülni kicsit, tehát ha vezetés közben hallgatod, nem biztos, hogy átjön.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Szerinted kik azok, akik számára érdekes lehet?

Jó kérdés. Az extrém vagy black metalos előéletem miatt a már említett atmoszférikus, misztikus hatások óhatatlanul hallhatók ezen a lemezen. Emiatt akár azoknak is érdekes lehet, akik a metal felől érkeznek, esetleg onnan ismernek. A dark wave zenéket, világzenéket kedvelőknek is bejöhet. Fölösleges lenne tagadni, hogy nagy hatással voltak rám különböző filmzenék, akartam is, hogy ez érződjön a lemezen. Szóval, aki szereti a mozit, nem kifejezetten a romantikus alkotásokat, hanem inkább a sci-fi, a történelmi film, a fantasy vagy a kalandfilmek műfaját, azok is találhatnak hallgathatót benne.

A Wondrous Stag dalainak van egy igen komoly meditatív jellege, egy olyan hangulati ív, ami végigvonul az egész lemezen, annak ellenére, hogy sokféle hatásból építkezik az anyag, és bőven akadnak improvizatív elemek is.

Egyfajta monotonitást akartam elérni, ha úgy tetszik azért, hogy a hangulatokat belesulykoljam a hallgatók elméjébe. Ugyanúgy érvényes ez itt is, mint az előbb említett törzsi dobolásnál. Kell egyfajta repetíció, hogy hatást érj el. A mai világban ez azért kockázatos, mert az embereknek nincs idejük semmire. Annyira rohan a világ, annyi az információ, hogy igen nehéz ezen a módon lekötni a hallgatókat. Jószerivel oda kell láncolni az embereket egy fotelhoz, hogy el tudjanak mélyülni egy zenében. Pont emiatt, talán kicsit pesszimistán arra számítok, hogy keveseknél fog igazán célba találni.

A megjelenést sem véletlenül időzítettem karácsony előttre, mert az év végi, év eleji lelassulósabb időszakban talán kicsit több idő jut ilyesmire. Az emberek manapság azt várják, ha egy lemezt meghallgatnak, hogy tele legyen információval, azonnal ható és nagyon érdekes legyen. A gyorsfogyasztás nem annyira kedvez az ehhez hasonló, elmélyülést igénylő atmoszférazenéknek, bár az is igaz, hogy mostanában szinte már üzletág épült erre a hatásmechanizmusra, vannak lemezkiadók, akik kifejezetten az ilyen típusú zenékre álltak rá. A Dead Can Dance a kedvencem mind közül. Hatalmas inspiráció volt már gyerekkorom óta, és abszolút érződik a hatásuk ezen a lemezen.

A rájuk is jellemző, ősi, szakrális hangulat mindenképpen érezhető. De hogy jön ez össze a jazzes motívumokkal? Szerintem a jazz inkább modernebb, urbánusabb műfaj, a közreműködő Marius Pop gitárjátéka pedig pont ilyen ízeket kölcsönöz az anyagnak, ami szintén jelent egy kis csavart, kettősséget.

Ez is tudatos, szerettem volna ezt az oldalt is megjeleníteni, ebben is megvan az a fajta mélység, amit át kívántam adni. A meditatív atmoszférát adott esetben lehet fokozni ilyen megoldásokkal, vagy akár egy dobszólóval is, ha épp arra van szükség a kontraszt érdekében. Nagyon szeretem a fúziós zenék szabadságát. Ennek szellemében ezekben a dalokban szinte végig improvizációk hallhatók. Vannak különféle improvizációs modellek, ostinato jellegű motívumok a ritmusban, de alapvetően végig egy hömpölygő, sok rögtönzéssel létrehozott zenei világ volt a cél. Marius zseniális gitárjátéka pedig sokat hozzátesz ehhez az érzethez.

A borítóban az olvasható, hogy nem használtál triggereket, és a dobsávokat sem editáltátok.

Igen, ez egy fixa ideám. Szerintem az a jó, ha a természetes dobhangzás szólal meg. Nem szeretem a mostanában divatos editálást, pontosítást. Ami fel van játszva, az maradjon úgy. Amennyire az ember tud, nyilván odafigyel a felvétel közben, egy pici kosz meg éppen jót is tehet a felvételnek. Ha belegondolsz, a rögzített anyag utólagos megváltoztatása azt jelenti, hogy nem vagy őszinte a hallgatósághoz. Nem csak erre a stílusra jellemző, de ma például a metálzenekarok, a metálzenét játszó dobosok többségében sajnos így csinálják. Feljátszás után még heteket töltenek azzal, hogy editálják, pontosítsák a felvételeket, hogy aztán minél sterilebben szóljon, amivel az egészet meg is ölik. Egyrészt nem természetes hangszíneket állítanak be, másrészt minden olyan apró pontatlanságot a helyükre húznak, amitől a zene élővé válna. Persze ennek a másik oldala az, hogy ilyen módon lehet egy jó lemez a végeredmény akkor is, ha valaki nem tanulja meg a dalokat, vagy úgy általában zenélni nem tanul meg.

A felvételek hol készültek?

A próbateremben van egy hard disk recorderem, meg egy saját mikrofonparkom. Mindig in-ear-rel gyakorlok, úgy, hogy a dobok ki vannak mikrofonozva. A Wondrous Stag felvételei valójában már évekkel ezelőtt elkezdődtek: írogattam a számokat, azokhoz mindenféle demókat játszottam fel, az elsőt, ha jól emlékszem, 2012-ben. Tavaly év elején újravettem 3-4 dalt, de a többi dobfelvételt és az egyéb sávokat tekintve már korábban készen volt. A dalok lényegében három-négy éve elkészültek már.

Szokás azt mondani, hogy minden lemez olyan, mint egy pillanatfelvétel az alkotóról. Ehhez képest nem skizofrén állapot, amikor egy hat éve megírt dalon dolgozik valaki?

Most kicsit én is így voltam vele. Mióta elkezdtem kidolgozni ezt a dobos tűzzsonglőrös előadást, ami aztán összeállt egy komplett produkcióvá, mindig visszatért ez a zenei anyag, hiszen rendszeresen elő is adjuk. Nem akartam elengedni ezt a projektet anélkül, hogy ne jelenjen meg belőle egy lemez. Pedig már régóta máshol jár az agyam. Tavalyelőtt összehoztam egy progresszív zenét játszó zenekart, de aztán ott egy kicsit lassultak az események. Mindenki elég elfoglalt, ráadásul mindenki más országban is él.

Ahogy lett egy kis szabadidőm, nekiálltam egy másik tervem megvalósításának, ami egy digitális hangzású, de dobfelszereléssel játszott elektronikus zenei projekt. Miski Ádám barátom segített eleinte, megírtunk 2-3 számot közösen, aztán ő elköltözött Budapestre, a maradék zeneanyagot már egyedül raktam össze. Tíz dal készen van, és talán még egy dobszóló-betéttel kiegészítem. Lesznek benne légies hangulatok, nagyon ritmusközpontú az egész, sokkal elektronikusabb a hangzásvilág, trip-hop, funk, drum & bass elemekkel, mindezt úgy, hogy a ritmusok akusztikus hangszereken szólalnak meg élőben is. Egyfajta élő drum & bass, csipetnyi szimfonikus hangzással fűszerezve. Szeretnék vendégzenészeket is, de alapvetően már készen vannak a sávok, és nagyon jól szólnak. Valószínűleg ide is be fogom csempészni kicsit a tűzzsonglőrködést, legalább egy videóklip erejéig.

Szóval most már ezeken jár az agyam, de mindenképp szerettem volna befejezni a Wondrous Stag albumot. Jövőre lesz pár fellépés még ahhoz kapcsolódóan, és persze sok munka volt a CD megjelentetésével is, hiszen szerzői kiadásban jött ki az anyag, kiadót annyira nem is kerestem. Persze egy pár helyre elküldtem, de igazából azt sem tudtam, hogy kihez lenne érdemes fordulni vele. Ráadásul mivel mindenképp szerettem volna karácsony előtt megjelentetni, az idő is sürgetett. Terjesztői vannak a lemeznek országszerte, sok hangszerboltban kapható az anyag, és van román, illetve német, osztrák és svájci distro is.

Ha jól sejtem, a lemezzel kapcsolatban mindent magad intéztél.

Így van, minden saját erőből megy. Szerzői kiadásnál ez nem is lehet másképp.

Mi az, ami miatt megéri ez?

Hát ez jó kérdés. Ilyesmit, tehát szólólemezt önerőből még nem csináltam korábban. Volt már kottakiadványom 2006-ban, megjelent CD-mellékletes oktató DVD-m, amiket végül ki tudtam hozni szerény nyereséggel, bár azt nem állítom, hogy rengeteget kerestem velük, de legalább mínuszba nem kerültem velük. Ez most kicsit nehezebb ügy, mert CD-kkel foglalkozni nem nagy üzlet ma már. Ahhoz, hogy forgalmat tudj csinálni, nagyon ott kell lenni az online és más médiafelületeken is. Ez meg egy valódi underground zene, amit nem lehet bárhol reklámozni sem.

De azért, gondolom, mégis öröm volt kézbe venni az elkészült kiadványt, lezárni egy fejezetet.

Abszolút. Ez az, ami motivált. Egyébként nem is csinálnám az egészet. Órákat és napokat képes voltam eltölteni mindenféle apró részletekkel emiatt. Büszke vagyok az összes közreműködőre, akik segítettek abban, hogy mindez létrejöjjön. Ott van Marius, akit már említettem, és aki a tőle megszokott világszínvonalon oldotta meg a feladatot. Nagyon aktív, nagyon tevékeny ember, hatalmas tehetség. Az egyik legnagyobb élmény volt életemben, amikor először együtt játszottunk. Ez a koncert Nagyváradon volt, akkoriban sokat jártunk kisebb turnékra egy másik román származású gitárossal, akit véletlenül szintén Mariusnak hívnak. Marius Pop Nagyváradról származik, és véletlenül pont odahaza volt akkor. Felhívtuk a színpadra, egy spontán blues jammelés lett belőle. Aki játszott már hasonló körülmények között, az tudja, hogy nagyon ritkán, de megesik olyasmi, amikor kialakul egy földöntúli élmény, és egybekapcsolódnak az energiák.

Aztán ott van „Max” Scheer Viktor, aki a lemezt keverte és masterelte. Szerintem az ország legjobb hangmérnöke. Tengernyi albumon dolgozott már, nagyon tapasztalt. A videók és fényképek összehozásában egy régi barátom, Tóth Tamás segített, aki annak idején szintén Nesztor Ivánnál tanult dobolni. Ritka az olyan operatőr, aki dobos is egyben, így aztán ő is egészen más aspektusból közelített a videókhoz, ritmusra és dallamra csinálta a vágást. Ha valaki megnézi a Birdie klipjét, Marius szólója alatt is végig megfigyelhet mindenféle apró képmozgásokat, amik összhangban vannak a zenével. Maguktól biztosan kevesen veszik észre, de szakmabeliek számára talán érdekes, és nyilván valahol egy hétköznapi ember is érzékeli. Jelenleg épp az Azturk cintányér-gyártó cégnek csinálunk pár videót, akiknek pár napja hivatalos művésze lettem. Az első már majdnem készen van, nagyon profi lesz. Tamás már az eddigi kis amatőr gopros felvételeimből is profi anyagot csinált, és folyamatosan fejleszti az eszközeit, úgyhogy az új videók sokkal jobbak lesznek. Egy egészen profi filmes stáb kezd összeállni a következő kliphez is. Ezt Celldömölk mellett, a Ság hegyen fogjuk felvenni, ahol egyébként már hollywoodi produkciót is forgattak, az volt az Eragon című film felvételi helyszíne.

Ha jól tudom, az egy természetvédelmi terület, nem?

Az bizony. Nehéz volt megszerezni az engedélyeket, de szerencsére megkaptuk, és amint alkalmas lesz az idő rá, megyünk forgatni. A lemez elkészítésében az utolsó láncszem Havancsák Gyula volt. Aki valamennyire járatos a hazai és nemzetközi metálszíntéren, az tudja, mennyi nagyszerű borító fűződik a nevéhez. Hatalmas tehetség. Ennek a lemeznek is gyönyörű, dekoratív borítót készített. Semmiképpen sem akartam túlbonyolítani a dolgot, és eredetileg egy másik irányba indultunk el, de aztán előállt egy új tervezettel, ami már szinte kész volt, és maradtunk emellett. Nagyon meg vagyok vele elégedve.

Várható az anyag élő előadása?

A Csodaszarvast már évek óta játszom szólóban vagy a feleségemmel, aki táncos és koreográfus, és pár tételhez írt modern koreográfiákat. Az élő változat az anyag egy rövidebb kivonatára épül, mivel 30-40 percnél tovább nem lehet lekötni az emberek figyelmét, és jobban meg is marad a közönségben, ha tömörebb, velősebb az előadás. Általában az ilyen produkciók különféle rendezvények, fesztiválok kiegészítő programjaként szerepelnek. Nemcsak a zene, a tüzes dobverős látványelemek és a tánc része ennek, hanem egy filmanimáció is, amelynek során a kerettörténetet lehet végigkövetni. Kicsit elvontabb, művészibb a látványvilág, ahogy a zeneanyag sem kifejezetten és direkt módon folkos, népdalos, hiszen a fokozatosan felépülő zeneanyagban is csak akkor jelennek meg ezek a népi motívumok, amikor a történet és a monda szerint megérkeztünk a Kárpát-medencébe. Ugyanígy a kísérőfilm is utal arra, hogy épp hol tartunk a történetben.

Ilyen előadások elsősorban tavasztól őszig várhatók, mert ez nem kifejezetten egy klubkoncertes műfaj, de a holtidőben is vannak más feladatok, más projektek és koncertek. Várhatóak lesznek fellépések az In-Fusion Projecttel, ebben szintén Marius vesz részt, valamint édesapja, Calin Pop, aki egy nagyon ismert, több évtizedes múltra visszatekintő román progresszív csapat, a Celelalte Cuvinte énekes-gitárosa. Hamarosan játszunk Török Ádi báʼ-val és Danics Dorkával közösen, aztán a Marius Dobra trióval megyünk két bécsi koncertre. Végül, de nem utolsósorban lesz egy budapesti koncertünk az Arkhēval is, ahol szintén érik már egy új lemez.

További információk Ziskó Olivér Facebookján, Youtube-csatornáján és Bandcamp-oldalán, ahol a teljes album meghallgatható.

Kovács Attila
Fotók: Tóth Tamás
Forrás: langologitarok.blog.hu