40

Ha békét akarsz, készülj a háborúra!

Karyn Kusama: Pusztító – filmkritika

pusztito

Sablonokból építkező procedural visszautasítása a lélektani mélymerülés javára: a zsaruthriller alzsánere, ha nem is minden ízében tökéletes, de figyelemre méltó amerikai tétellel bővült.

Emancipált nőket (A bunyós csaj, Aeon Flux), valamint paranoid, észlelésükben megdöbbentően bizonytalan hímeket (A meghívás) felvonultató dobásai után ismét rendhagyóan látja a női szerepeket Karyn Kusama. Olykor fémesen rideg, máskor simogatóan intim bűndrámája visszakanyarodás a Kék acél vagy A bárányok hallgatnak letűnt érájába. Nemcsak a rendőrfilm-köntösbe bújtatott, hátrányból induló, lassanként feminista ikonokká duzzadó hősnők cselekmény-és fejlődésíve lényeges. A Pusztító Erin Bellje, csakúgy, mint a Bigelow-film Megan Turnerje vagy a Thomas Harris-adaptáció Clarice Starlingja rájuk egyszerre veszélyt jelentő, ugyanakkor őket furcsán bűvkörükbe vonó férfiakkal bocsátkoznak nexusba, beavatási rítusuk legbelsőbb félelmeik leküzdésére szolgál.

Halottfehér tekintettel, tágra nyílt szemekkel látjuk először az itteni főszereplőnőt: Karyn Kusama csaknem impresszionista snittje belső kötélhúzást, óriási lelki tusát ígér, a nyomozónőt játszó Nicole Kidman pedig – számtalan elpuskázott lehetőség után – végre gólra is tudja váltani a ziccert. Férfias pózba merevedett, fásult, bicegő, az élet viharaitól tépett, csiszolatlan modorú karaktere minimalista gesztusokból épül fel, a direktornő hagyja, hogy elsősorban a cselekedeteiből, ne a szavaiból ismerjük meg Erint. Traumatizált főfigurája tekintetén és elméjében évtizedes seb húzódik, Kidman kemény rezdülései nyersességet, izzó haragot tartanak vissza – nem sok hiányzik, hogy a civilizáció arcra kent mázát egy pillanat alatt szilánkokra robbantsa a zilált pszichében, érzékeny lélekben pulzáló feszültség.

pusztito

Dühös film a Pusztító: hősnője a Mickey Spillane-regényekből ismert Mike Hammer női verziójaként hajt előre rosszfiúról újabb antagonistára, információról újabb kirakós-darabra, a kezéből régen kicsúszott Silas nyomában járva a főgonosz alá tartozók handlék orrát töri be, karokat roppant el, dörgő hangon fenyegetőzik, és strázsál határozott szoborként. Agressziója részben látszat, ugyanakkor túlélésének záloga: Erin öndestruktív, megszállott karakter, küldetése legalább annyira napról napra történő ébredést biztosító létmotiváció, mint kedvtelenül cipelt, nyomasztó átok. Összetett, kételyektől gyötört figurájában egyszerre bujkál rendőrjelvénnyel igazolt maszkulin felsőbbrendűségi tudat, környezetét romba döntő toxikus férfiasság és az igazságtalanul okozott fájdalmukért revansot vevő, talpra álló nők attitűdje. Karaktertanulmány rajzolódik ki, Kusama csak a legszükségesebb pillanatokban rendeli alá hősnőjét a hagyományos cselekményszövésnek, így a Pusztító csinos midcultként érvényesül, dicstelenül beáldozott szerzői hang nélkül áll a közönségigény szolgálatába.

Ütőkártyaként nemcsak Erin Bell féktelensége, de gyengédsége sem hever parlagon: megváltást szeretne nyerni, a David Gordon Green-féle Halloween final girljéhez hasonlóan brutális eszközökhöz nyúlva zárná le múltját, ráadásul a 40 évre pontot rakó slasherrel újabb közös pontot jelent a különböző generációkhoz tartozó, eltérő jellemű női karakterek beemelése. Poszttraumatikus stresszben szenvedő hősnőnk ugyanis anyatigrisként is érvényesülne: a Pusztítóban a főszereplő vakvágányra futott élete lánya, Shelby napjait is tönkretette, ezért Erinnek az újabb nemzedék oltalmazásáért is muszáj felvennie a kesztyűt, vagyis a régi életére csapott vasajtó egy némileg biztonságosabb jövő sarjadásának nyitna utat. Kusama némileg bizonytalanul skicceli fel az anya-lány relációt, néha giccsbe hajlik a padlóra küldött rendőrnő és a rossz útra tévedt kamaszlány több dialógja, ám ezek szerencsére sosem buknak el a negédesség késélén – az őket összekötő fájdalom végig centrumban marad, és sokkal erősebb is annál, hogy szimpla enyelgést kapjunk: a Pusztító nyomatékos megváltástörténet, melyben (némileg a 2 évvel ezelőtti Sosem voltál itt-re hajazva) a szeretet kínokból fakad.

pusztito

Erinnek nemcsak Silasszal kell leszámolnia, más kétes jellemű férfiakkal is birokra kel: bürokratikus partnerei, főnöksége még kisebb akadályokat gördítenek elé, a vele szeretem-gyűlölöm kapcsolatban álló régi ismerősök picit jobban edzik. A korrupt, romlottságát pénzzel palástoló, leereszkedő bűnöző a hanyatlásnak indult Angyalok Városa imágóját kezdi ki, a Shelby mellé vetődött lepukkant barát a főszereplőnő magánéletének állóvizét kavarja fel, az odüsszeia és a remélt fehér fényű alagút végén pedig Silas vár. A Pusztító óriási gondot fordít az érzelmi utazás zsigeri, hard boiled-formanyelvre fordított ábrázolására. Karcos, fakó beállítások, barnában, sárgásbarnában, szürkében áztatott jelenetek zúdulnak ránk, Los Angeles szabályos álomtemetőként realizálódik, a külső városrészek sivárságában vegetáló páriákról készül portré. Legyen a forgatag része igát húzó melós vagy bűnöző múltját hátrahagyni képtelen lúzer, nincs egyértelmű határ jó és rossz között. Ugyanennek a része Erin is: pusztán saját etikájának szeretne megfelelni, a törvényt gyakran áthágja, riasztóan keskeny sáv választja el őt prédáitól.

Mintha Az üldözők Ethanjének habzó szájú elszántsága kapna modern kivitelt: az ütő, kérdező, de jó érzékkel ugyancsak hasba rúgott, földre taszított hősnő ámokfutása egyszerre kritizálja és emeli piedesztálra a female empowermentet. Óriási áldozatokat igényel a végső győzelem – a melodrámai betétektől gyengített, az utolsó felvonásban újfent túlzottan érzelmes film mind jobban elégikus tónust ölt. Kusama vallja, ahogy a külső utazásnál lényegesebb a belső tortúra, úgy a révbe érés sem feltétlenül igényli a heroikusan magasodó, fegyvert lóbáló hősnő képét – végig Erin fejében mozgunk, vele nyit a cselekmény, ugyanígy is zárul. Párhuzamosan fut a nő múltja és jelene, végül pedig, a legrémisztőbb démon lebírásakor bekövetkezik a két idősík ütközése: az utolsó percekben sem lépünk ki a főhősnő percepciójából, a lírai-fátyolos, lassításokkal, visszarévedésekkel bélelt finálé nemcsak az elkerülhetetlen véget, de az óhajtott utolsó fellélegzést is elhozza.

pusztito

Pusztító (Destroyer)
amerikai dráma, 123 perc, 2018
rendezte: Karyn Kusama
forgatókönyv: Phil Hay, Matt Manfredi
operatőr: Julie Kirkwood
vágó: Plummy Tucker
zene: Theodore Shapiro
producer: Fred Berger, Matt Manfredi, Phil Hay
szereplők: Nicole Kidman, Toby Kebbell, Tatiana Maslany, Sebastian Stan, Scoot McNairy, Bradley Whitford
forgalmazó: Big Bang Media
bemutató dátuma: 2019. január 24.


Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2019.02.13