„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt...” Egy híres ember családtagjának, feleségének lenni nem mindig hálás. Azt várhatná a publikum, hogy az utód próbáljon ősének nyomába lépni, gyakran ez nem teljesül, s szembe kell nézni azzal, hogy a fiú avagy leány felmenőjének csak árnyéka lesz. A költői, művészi hitvessel szemben pedig elvárás, hogy – özvegységre jutva – ápolja férje emlékét.

Mivel Petőfi Sándort a nemzet saját „fiának” tekintette, s nem akarta tudomásul venni, hogy a Nemzeti dal költője nincs többé, elvárta volna, hogy özvegye, Szendrey Júlia minimum a gyászévet tiszteletben tartva, annak lejártáig nem nyújtja másnak a kezét, ám az is elképzelhető, hogy még tovább, a nemzeti megbékélésig szabta volna meg az újbóli házasodás erkölcsi jóváhagyását. Mint tudjuk, 1867-ben történt meg az osztrák-magyar kiegyezés, 68-ban pedig a nemzet özvegye 39 évesen végleg lehunyta szemeit.

Szendrey Júlia élete nem volt könnyű, de Petőfi családja is megszenvedte a „létbe vetettséget”. Júlia apja, Szendrey Ignác jószágigazgató volt. A lány Keszthelyen született, a család azonban hamarosan a Partiumba költözött, életük Erdődön zajlott tovább. Sándorral Júlia egy megyebálon ismerkedett meg, s bár apja nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, végül nem gördített akadályt boldogságuk útjába. A szerelem gyümölcseként aztán két év múltán megszületett fiuk, Zoltán.

Az 1849-es év mind Petőfinek, mind Júlia családjának gyászt hozott: kolera vitte el a Sándor szüleit, de Ignác is gyászolt. Arany János és Petőfi költői barátsága emberivel is párosult, ugyanakkor a Toldi írója nem rokonszenvezett Júliával (élesen elütő személyiségek voltak). A feleség a szabadságharc utolsó periódusában Kolozsváron tartózkodott. A költőt a szemtanúk utoljára fehéregyházi ütközetben látták, amely után Júlia – nem kevés merészséget magáénak tudva – végigjárta a csatamezőt férjét keresve. Nem nyugodott bele abba, hogy az eltűnt költő már nincs az élők sorában. Reménykedett. Hazatérve apja vádaskodását kellett hallania: „biztosan lumpol valahol a férj, netán új asszonyt talált magának”.

Szendrey Júlia a szemrehányások elől menekülve 1850 tavaszán érkezett Pestre. A Garay-család fogadta be, de nem örültek felhőtlenül a jelenlétének, mert a költő a titkosrendőrség célpontja volt, s ezért a feleség potenciális veszélyt jelentett. A megtorlás időszakában a fortélyos félelem igazgatott, nem lehetett tudni, kiben bízhatnak. Júlia jelenléte vonzotta a fiatal férfiakat, így ismerkedett össze a később jelentős karriert befutott Gyulai Pállal, akit lenyűgözött a szép és okos, fiatal huszonéves nő. Minden bizonnyal beleszeretett, s róla áradozott Szász Károlynak írott levelében, hogy nem sokkal később elítélően nyilatkozzon neki írásban. Tudomására jutott ugyanis Horvát Árpád történész egyetemi tanárral való, titokban köttetett házassága.

Tíz nappal a gyászév letelte előtt került sor az aktusra. Júlia halottá nyilváníttatta férjét, őt a házassági anyakönyvbe – elővigyázatosságból – özvegy helyett hajadonként jegyezték be. A harag áradata zúdult rá, férjére azonban közmegbecsülése révén nem mertek támadni. A forradalom és szabadságharc alatt ugyanis semleges álláspontra helyezkedett; s bár átmenetileg elveszítette kinevezett státuszát, óraadóként ugyanúgy dolgozhatott, később pedig eredeti pozícióját helyreállították. Horvát Árpád édesapja ugyancsak történész volt (Horvát István).

Júlia jó feleség, jó háziasszony és jó anyja volt időközben megszületett gyermekeinek: Attila, Árpád, Viola és Ilona – bensőséges kapcsolatban áll velük, karácsonyi ajándékul „lapot szerkesztettek” neki Tarka Művek címen (néhány szám után aztán abbahagyták). Júlia Három rózsabimbó című költeményét nekik írta, mely az anyai szeretet fényes bizonyítéka. Ekkortól lépett be az irodalom területére.

Júlia és férje egy idő után elhidegültek egymástól: az asszony betegeskedni kezdett, méhrákot állapítottak meg nála, eltiltották a szüléstől és a szexualitástól, amit Árpád nem volt hajlandó megérteni. Pornógyűjteményének közös nézésére akarta rávenni feleségét, melyet ő elutasított. A nagyvilág erről csak 1930-ban kiadott naplójából szerzett tudomást. Elköltözött hazulról Ilonával egy a férje által számára bérelt házba. Árpád a többi gyereket visszatartotta, feleségét azzal zsarolta, hogy inkább megöli őket. A külvilág előtt Júlia betegeskedésével magyarázta a különköltözést.

Júlia megismerkedett Tóth Józseffel, aki később tanfelügyelő lesz, s még talán a házasság lehetősége is felmerült. Utolsó idejében személyesen ápolta a nagybeteget. Petőfi egykori végakaratában megtiltotta férjének, hogy jelen legyen a végtisztesség megadásakor, előzőleg édesapjától bocsánatot kért, hogy elhagyhassa katolikus hitét, és áttérjen a református vallásra azért, hogy megnyíljon előtte az újraházasodás lehetősége.

Apja ármánykodása miatt Júlia fiai nem lehettek ott a temetésén. Naplóját Tóth József őrizte meg. A három férfi (a férjjel kiegészülve) megegyezett, biztosítandó az elhunyt emlékének tiszteletben tartását, illetve az exférjjel szembeni indiszkréció kizárását. A gyermekek további nevelésében mind Gyulay Pál, mind pedig az első férj testvére, Petőfi István részt vállalt. Mostoha sors csakúgy kijutott az utódoknak, mint egyetemi és doktorátusi végzettség, a leszármazotti ág egészen napjainkig él egy Németországban pénztárosként dolgozó hölgy személyében.

Szendrey Júlia irodalmi hagyatékában Zoltán egy hajtincse is megtalálható; Petőfi Sándor egykori feleségének naplója mostanában kiadásra is került, amelyet az előadás után meg is lehetett vásárolni.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina