Kozári Monika könyve egy olyan államférfi sorsát kíséri végig, aki az akasztófa árnyékából, külföldi emigrációjából amnesztiával visszatérve a miniszterelnöki poszt birtokosa lehetett, majd a kiegyezés kapcsán megszületett Monarchiában a végrehajtó hatalomban elfoglalt első helye után még a közös külügyminiszteri székben is helyet foglalhatott. Gróf Andrássy Gyuláról, a „szép akasztott férfiról” szól a kötet.

A XIX. század a Habsburg Birodalom – benne Magyarországgal – számára több megrázkódtatást, s annak túlélését hozta: kezdve a napóleoni háborúkkal, majd folytatva a negyvennyolcas forradalmakkal, melyek a szerencsés házasságokkal évszázadok eredményeként kikerekített impérium legtávolabbi szegletében is kitörtek. Hazánk esetében mindez szabadságharcba, majd ezt követően az abszolutizmus átmeneti visszatérésébe, annak alkotmányos feloldásába torkollt. Ebben a historikus háttérben élt és munkálkodott Andrássy gróf. Famíliája a történelmi arisztokrácia soraiból került ki, családfájuk a XVI. századra nyúlt vissza. Nemcsak nemesek, de gazdagok is voltak, az Andrássyak tulajdonába mintegy százezer hold tartozott.

Sokoldalú képzésben részesült hősünk: nyugati egyetemeken tanulmányozta a jog, a diplomácia, a közigazgatás és a politika tudományát – mindez nagyon jó szolgálatot tett a karrierjének, mely képviselői szinten indult, de az évek során egyre nagyobb ismeretségre, elismerésre tett szert.

Politikailag kezdetben Széchenyi István, majd később Kossuth Lajos vonalához tartozott. A reformkor igazán jó terepe volt politikai izmosodásának. Az 1847-es országgyűlésen Kossuth felirati javaslatát támogatta, s részese volt a Bécsbe utazó országgyűlési küldöttségnek. A forradalomban már nemzetőrségi őrnagy volt, részt vett a móri ütközetben, de ott volt Schwechatnál is, és harcolt Isaszegnél, valamint Nagysallónál.

Kossuth Konstantinápolyba küldte, hogy a függetlenedő Magyarország és a Török Birodalom közti diplomáciai kapcsolatot megvalósítsa. Ez ugyan nem sikerült neki, de az angol és francia fellépés visszatartotta a Szultánátust, így az emigránsokat nem adta ki Ausztriának. Internálását távozásával erősítette meg, Londonban, Párizsban az emigrációval keresett kapcsolatot.

A szabadságharc bukásával őt is halálra ítélték, távollétében nevét – más emigránsokkal együtt – bitóra szegezték. Mivel eleganciájával mindenhol – így Párizsban is – kiváltotta a szebbik nem csodálatát, ráragadt a „szép akasztott” kifejezés. Mindeközben édesanyja itthon minden követ megmozgatott fia kegyelemben részesüléséért. Sikerrel is járt, uralkodói amnesztiát kapott, hazatérhetett.

Mivel Ausztria több döntő vereséget szenvedett Itália és Poroszország részéről, kiszorult a német és olasz területek sorsának irányításából. Felértékelődött a magyarok szerepe, a kölcsönös egymásra utaltság vezetett az 1867-es kiegyezéshez. Két országgyűlés, két kormány és közös delegációk jöttek létre. A külügy, a hadügy és a pénzügy közös tárcát kapott, a vám, a posta és a kereskedelem is szorosan összeforrott. Deák Ferenc ajánlására Andrássy Gyula gróf lett a miniszterelnök.

Az ő idejében jött létre a magyar-horvát kiegyezés és a nemzetiségi törvény. Az ő miniszterelnöki időszakában állapították meg a költségek arányos részesedését, fogyasztási adók sora született meg. Vasútépítési fejlesztések, a katonai akadémia létesítése, a koronázási hitlevél elkészítése, a szabadságharc rokkantjainak, özvegyeinek, árváinak segélyezése – ez mind-mind az ő nevéhez fűződik. A kormányfő elvei mellett határozottan kiállt, nem egyszer az ellenzék támadásainak közepette. Ekkor egyesült Buda, Óbuda és Pest, ekkor szüntették meg a céheket, hozták létre Budapest kerületi rendszerét, szabályozták az építkezéseket.

A miniszterelnöki hivatalból a közös külügyminiszteri székbe került. Ekkor változott meg a szövetségi irányultság: a francia orientációból német lett. Az egységes Németország szövetségét a cári Oroszországgal párosította. Ez utóbbival megromlott a viszonya a török-orosz háború folytán, mikor Oroszország túlhatalmától való félelme a berlini kongresszushoz vezetett, ahol mérsékelték a cári birodalom területi igényeit, így Bosznia és Hercegovina a Monarchia része lett (1878 – okkupáció, azaz megszállás, 1908 – annexió, azaz bekebelezés). Ez vezetett az orosz kapcsolat gyengüléséhez, s az 1879-es kettős szövetséghez, a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia titkos katonai és védelmi szerződéséhez.

Ezt követően súlyos betegsége miatt visszavonult a politika első vonalából, budapesti palotájába költözött, s itt, családja körében halt meg (három gyermeke volt: Tivadar, Gyula és Ilona). A különböző történelmi korok eltérően viszonyultak személyiségéhez, napjainkban megbecsültsége fokozódik. Gyula fia követte őt a politikai pályán.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Zsoldos Attila: IV. Béla és Bertényi Iván: Nagy Lajos
2. rész: Szovák Kornél: Szent István és Font Mária: Könyves Kálmán
3. rész: Oborni Teréz: Bethlen Gábor, Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és Estók János: Deák Ferenc
4. rész: Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás, Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Rainer M. János: Nagy Imre
5. rész: Földes György: Kádár János
6. rész: Hausner Gábor: Zrínyi Miklós
7. rész: C. Tóth Norbert: Luxemburgi Zsigmond