Miután Görgei Artúr kiadta híres-hírhedt váci nyilatkozatát, hadteste előbb Lipótvár, majd a bányavárosok irányába vonult tovább, vezérkari főnökének, Bayer Józsefnek javaslatára. Az útirány megválasztása nagy kockázattal járt, ám kecsegtető lehetőségek tárháza is volt egyben. A Feldunai hadtest nem csupán jelentős erőket kötött le ezzel, de megmenthette a gazdag bányavárosi készleteket, új felszerelést és csapatokat jelenthetett, valamint távolról fenyegette a Bártfa-Eperjes-Kassa vonalon betört ellenséges Schlik-féle hadtest hátát is. Görgei 16 ezer főből álló serege másfél hetet pihenhetett Besztercebánya körül, mielőtt megindult ellene a támadás. A honvédeket több esetben is kudarc érte, a frissen felállított zászlóaljak még nem értek fel az osztrák veteránokkal, s a harci morál is mélyre süllyedt a téli fagyban. A Hodrusbányánál vívott összecsapásnál Görgei maga is csaknem fogságba esett, mikor csapatai cserbenhagyták. Voltak azért biztató jelek is. Aulich hadosztálya kalandos úton menekült ki egy bekerítésből, mikor egy régi beomlott alagutat (ma Görgeyho tunel, azaz Görgey-alagút néven ismert) helyreállítva sikerült átjutni a Szkalka hegygerincén, ágyúkkal és lovakkal, minimális veszteséggel. Görgei csapatainak Besztercebányán való egyesítését követően két oszlopban megindította embereit Kassa felé. A császári üldözők csak óvatosan követték, és több napra lemaradtak.

Eközben a Bártfa-Kassa vonalon betört osztrák hadtest ütközeteket vívott Tokaj környékén a Klapka György vezette magyar I. hadtesttel, minden döntés nélkül. A Feldunai hadtest közeledésével reális eséllyé vált, hogy Franz von Schlik tábornok hadteste Görgei és Klapka csapatai közé szorulhat, s lehetőség nyílik megsemmisítésére. Görgeit Kassától a Branyiszkói-szoros választotta el, amely meredek szerpentines út volt, s nagyobb erőkkel könnyen védhető. Görgei főhadiszállásáról, Lőcséről Guyon Richard hadosztályát indította meg elfoglalni a szorost, amelyet szerencsére viszonylag csekély erők védtek. Guyonnak volt mit jóvátenni, mert bár az angol származású ezredes egy oroszlán bátorságával bírt, de gondatlansága többször is komoly nehézségeket okozott. Guyonnak 4 honvédzászlóalj, 2 utászszázad, egy csapat vadász, egy század huszár, valamint 3 ütegben 21 ágyú állt rendelkezésére, mintegy 4000 fővel. Az egyik zászlóalj azonban teljesen felvidéki szlovákokból állt, s egészen újonc volt, emellett a hadosztály a leggyengébbnek számított Görgei hadtestében. A császári parancsnok, Deym vezérőrnagy lényegesen kisebb erők felett diszponált, mindössze feleannyian lehettek (2 zászlóalj gyalogság, 1 könnyűlovas század, 1 üteg ágyú 6 löveggel).

Február 5-én a magyar erők megindították a támadást a hágó ellen, melyet a túlontúl kis létszámú osztrák dandár nem volt képes tökéletesen megszállni. Guyon maga a 33. honvédzászlóaljjal szemből rohamozott, közmondásossá váló német-magyar kevert mondatával: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen”, azaz: ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, ha meghátráltok, közétek lövetek. A parancsnok még a támadás előtt megfogalmazta győzelmi jelentését, pusztán a veszteségek rubrikát hagyta kitöltetlenül. A 13 kanyarral szegdelt emelkedőn azonban eleinte nem jutottak előre a honvédek, s Guyon be is tartotta szavát, kartáccsal tüzelte újabb offenzívára a honvédeket. Eközben Üchtritz Emil, a huszárok kapitánya egy kis megkerülő osztaggal készítette elő a sikert. Magához véve a huszárok trombitását és három század honvédet, egy szűk ösvényen az osztrákok oldalába került, s időnként a trombitással rohamot fúvatott. Az osztrákokat teljesen meglepte a dolog, s azt gondolván, hogy komoly magyar erők kerülnek a hátuk mögé, folyamatosan hátráltak egyik állásból a másikba. Üchtritz sikerén felbuzdulva Guyon maga is új támadást indított, melyet Erdősi Imre piarista szerzetes is segített, aki a tót katonákat szlovák nyelven lelkesítette. Deym végül kénytelen volt elrendelni a visszavonulást Eperjes irányába.

A Branyiszkói-szoros birtokában Görgei immár komoly fenyegetést jelentett Schlik hadtestére, és nem rajta múlott, hogy végül a kitűnő osztrák hadvezér seregét nem sikerült megsemmisíteni a következő napokban. Az ütközetben Guyon mintegy 150 főt veszített, míg osztrák részről 395 ember dőlt ki a csatasorból. A győzelem az egyik első jele volt annak, hogy a magyar honvédsereg kezd magára találni, s megalapozta a magyar fősereg ellentámadását a főhadszíntéren. Kiderült, hogy szenvedései és kudarcai ellenére Görgei keze alatt a Feldunai hadtest lassan igazi haderővé edződött, amely a kor egyik legjobb hadseregével is felvette a versenyt.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: A magyar önvédelmi háború 1848-1849. (Nagy csaták, 15.) Bp.: Duna Könyvklub, [s.d.]

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.