58

Csontban az igazság

M. Night Shyamalan: Üveg – filmkritika

glass-uveg-film

Elillan a varázslat: A sebezhetetlennel indult trilógia utolsó felvonása csak addig szórakoztató, amíg gondolkodni nem kezdünk rajta. Két évvel ezelőtt sem tűntek bíztatónak a jelek, lévén az önálló thrillerként pozícionált Széttörve is csak egy robotpilótára kapcsolt, igazi furmányosságokat nem tartalmazó szemfényvesztésként bőgött le. M. Night Shyamalan szerzői védjegyként definiálható óriási fordulata ráadásul már nem is a cselekmény logikájából fakadt, hanem marketing-szinergiaként ütötte fel a fejét – stáblista közbeni pluszjelenettel kívánta levenni publikumát a lábáról, divatos Marvel-stratégiát mímelt.

Melankolikus, szürke-kék fátyolba burkolt, hosszú beállításokon nyugvó rendhagyó szuperhős-karakterdrámájának kulminációja persze más tésztának ígérkezett. A sebezhetetlen az indiai rémkirály legjobbja, apró gesztusokra hagyatkozó, egy kisember önfeltárását és opponense ijesztő megszállottságát lebilincselő intimitással taglaló real life superhero movie, jócskán az Ang Lee-féle Hulk és Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiája előtt, kicsivel a Bryan Singer jegyezte X-Men után. Így hát nem kis potenciál rejlett David Dunn / Oltalmazó, Elijah Price / Mr. Üveg és Kevin / A Szörny egymásnak ugrasztásában – Shyamalan azonban képtelen bármi érdemlegeset kezdeni nexusukkal, puszta fizikai konfrontációkra egyszerűsíti jin-jang kapcsolatukat.

glass-uveg-film

Nevetésre ingerelnek az olcsó, 20 milliós büdzsé – valamint a remélt direktori kreativitás – ürügyén született GoPro-kézitusák, fejvakarásra késztet az Üveg első 45-60 perce. Unalomba fulladó, végtelenül hosszú expozíciók ringatnak bennünket álomba: a triót foglyul ejtő, elmegyógyintézetbe záró és szuperképességeiket téveszmékként értékelő passzív-agresszív pszichológusnő (Sarah Paulson kötelező paneleket pufogtat) olyasmiket duruzsol, illetve maguk a hősök is arról jártatják a szájukat, amit 2000 óta tudunk. Idegesítő az összes expozíció, David Dunn és sorstársai direkt kibeszélnek hozzánk, az olykor felvillanó, szomorúnak szánt flashbackek, netán az újfent képregény-paneleket imitáló vágások nagyon rövid ideig csiholnak érdeklődést – ugyanazokat a köröket futja az Üveg, gyorstalpaló helyett még csak a leckét sem biflázza, pusztán rétestésztaként nyújtja üres, csaknem beszélő fejekké degradált karakterei tucatszor körbetáncolt tulajdonságait.

Ügyetlen biztonsági játszmát nézünk, Shyamalan önreflexióval próbálja feldobni átlátszó bűvésztrükkjét, saját cameóira kacsint ki, a szuperhőssztorik működési mechanizmusát nyíltan kimondatja a szócsőként funkcionáló Elijah-val és az ő patetikusság határán járó édesanyjával – ilyenkor az Üveg már az unintentional comedy-k terepén kóvályogva vérezteti ki önmagát, szerencséje csupán annyi, hogy még így sem züllik Az esemény parodisztikus ökothriller-szintjére. Rendezőnknek pedig eszében sincs vérfrissítésen gondolkodni, realizálni a köztünk járó übermenscheket, inkább beáll J.J. Abrams fals rejtélygyártó iparába, fan service-zel igyekszik kedveskedni a népnek, régi mellékszereplőket hoz be a képbe szubsztancia nélkül, összevissza utalgat, fásultan böfögi fel azt, ami csaknem két évtizede jelentős újításnak számított.

glass-uveg-film

És miközben elvárnánk, hogy a film tovább folytassa a voltaképpeni főhős, a vízre érzékeny, zöld esőkabátos David Dunn történetét, az őt játszó Bruce Willis újdonsült szokásához hűen alvajáróként, unott tekintettel haknizza végig saját, rendkívül dicstelenre írt cselekményszálát. Nem gond, hogy Shyamalant jobban izgatja Elijah, az ősnemezis centrális szerepbe állítása, az viszont igen, hogy tolószékes, törékeny csontozatú antihősünk hihetetlen intelligenciája dacára is csak sokat beszélő bohóc, önmaga torzképe lesz az író-rendező slendrián alkotómunkájának eredményeként. Idővel ő mozgatja az összes szálat – Kevin/ A Szörny harsánysága ugyanis komolyan vehetetlen –, miközben feledésbe merül a harmadik rész igazi főhőse.

Jobb nem gondolkodni, gyorsan jön a nagy finálé. Shyamalan becsületére szóljon, ilyenkor legalább próbál magára találni: ügyes red herringet épít a mesébe, félrevezetése drámai súllyal bír, az utolsó összecsapás óvodás kivitele ellenére is téttel felruházott, ám a direktor képtelen uralkodni magán. Potenciálisan remek, szétszórt ötleteket hagy veszni, helyesebben a túlgondolt, csavart történet rabszolgáivá avatni: az Üveg végső fordulata nem több egy hajnál fogva előcibált ostobaságnál, paranoiathrillereket idéző döbbenete semmiből érkező blöff, a saját hangjába habarodott rendező félreértett zsenialitásának vakvágányra rohanó bizonyítéka, nem beszélve a film üzenetéről. Míg A sebezhetetlen kritikával illette a köztünk lépdelő szuperemberek toposzát Dunn esendőségén, valamint az Istent játszó, saját létét igazoló Price őrületén keresztül, addig az Üveg radikálisan más útra téved, romantikusan szemléli ugyanezt a felállást – legnagyobb bűnként ráadásul tömeggyilkos, kérdőre vonható erkölcsiségű antihősével igazolja az emberfelettiek fényre lépését.

Katartikus fináléról így nem érdemes ábrándozni, csak egy ostoba, sőt, konkrétan veszélyes zárszó jut mindenkinek, amely a piedesztálra emelt, címhős-szerepbe rugdalt Elijah Price csontfelépítésének sajnálatos metaforája. Rogyjunk a lába elé, dicsérjük Elijah géniuszát, ismerjük csak el, mekkora ajándékot ad közvetve a világnak. Majd ébredjünk rá ennek hazugságára, csalódottságunkban lökjük meg a férfi karját, rázzuk meg a vállait: testrészei M. Night Shyamalan író-rendezői képességeihez hasonlóan darabokra hullnak, mint az erőből talajhoz csapott pohár.

glass-uveg-film

Üveg (Glass)
amerikai thriller, misztikus film, dráma, horror, 129 perc, 2019
írta és rendezte: M. Night Shyamalan
operatőr: Mike Gioulakis
zene: West Dylan Thordson
vágó: Luke Franco Ciarrocchi, Renaldo Kell
producer: Marc Bienstock, Jason Blum, Ashwin Rajan, M. Night Shyamalan
szereplők: James McAvoy, Anya Taylor-Joy, Bruce Willis, Sarah Paulson, Samuel L. Jackson, Spencer Treat Clark, Luke Kirby, Charlayne Woodard
forgalmazó: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2019. január 17.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2019.02.05