Farsangi zenés vacsora

Musical- és operett slágerek a Marcal Étteremben

farsangi-zenes-vacsora

Február 2-án egy farsangi zenés vacsorára invitálták az érdeklődőket a Marcal Étterembe, ahol a pompás ételek elfogyasztása után Illés Gabriella, Székely Szilvia és Széles Zoltán a daljátékok, musicalek, operettek és régi slágerek közismert dalaival nyűgözte le a jelenlévőket.

Illés Gabriella a Győri Nemzeti Színház egykori énekese, művésze, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola énektanára, több művészeti iskola oktatója hazánkban és Szlovákiában. Székely Szilvia 1985-1996-ig volt a teátrum énekkarának külsős tagja, közgazdászként szerzett diplomát. Széles Zoltán pedig a Széles Húsüzlet Kft. ügyvezetője, jelenleg a színház énekkarát külsős tagként erősíti.

Három ember, három csodás hang, akiket a zene és az éneklés szeretete köt össze. Évente több fellépésen vesznek részt, hogy jókedvet, vidámságot, nosztalgiát csepegtessenek a slágerek kedvelőinek szívébe. Február 2-án Székely Szilvia szervezésében pontosan egy ilyen fellépésre került sor.

Széles Zoltán köszöntette a vendégeket, majd máris felcsendültek olyan melódiák, mint a Virágoskert az én szívem, a Különös éjszaka volt, az Engem nem lehet elfelejteni. Hallhattuk Szécsi Pál Két összeillő ember című slágerét, a János vitéz című daljátékból Jancsi belépőjét, a nagy sikerű Légy jó mindhalálig musical egyik legszebb betétdalát Az élet szép címmel, és természetesen a kihagyhatatlan operetteket: Maya, Bástyasétány 77, Leányvásár, Marica grófnő, Csókos asszony, Bál a Savoyban és a Csárdáskirálynő igazi vérpezsdítő ritmusait.

Természetesen a hangulat „dalról dalra” fokozódott, ami nemcsak a jól ismert dallamoknak volt köszönhető, hanem a három fellépő elképesztően csodálatos hangjának is, akik vidáman, átéléssel és gyönyörűen tolmácsolták a melódiákat. Hatalmába kerített bennünket az érzés, a közönség a műsor minden egyes percében átadta magát annak a varázsnak, amit az ének és a zene nyújtani tud.

A dalest zárásaként felcsendült Máté Péter Azért vannak a jó barátok című, szinte kultikussá vált szerzeménye, amely egy kissé megható és nagyon kedves gesztust váltott ki a jelenlévőkből: felállva, kört alkotva, kézen fogva énekelték együtt ezt a csodaszép dalt Illés Gabriellával, Székely Szilviával és Széles Zoltánnal.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Farsangi zenés vacsora 2019. március 2-án a Marcal Étteremben ismét megrendezésre kerül majd.

Bári Edit
Fotók: Érsek Viktorné

2019.02.04