Ismert vagy a kreativitásodról, de hogy állsz az olvasással? Van rá időd?

Év közben sok hivatalos anyagot kell átolvasnom, nagy a tempó és a hobbim, a gyöngyékszer-készítés is sok időt elvisz. Ezek némelyike 10-12 óra, míg elkészül, és főleg munka után, este, éjjel fűzöm. De nagyon szeretek olvasni is, és rengeteg könyvem van. Igazán belefeledkezni az olvasásba főleg csak a nyári szabadság alatt tudok. Teljes kikapcsolódást jelentett, amikor nyáron a Balatonnál egy sorozat három részét elolvastam. Itt nálunk, a Házban is vannak könyvek, aki belép ide, rögtön belebotlik a nagy kékre festett konyhaszekrénybe, amit a nagybátyámtól örököltem. Sokáig dekorációt tartottunk rajta, de nagyon megörültem Csillagutas László ötletének, aki használt könyvekkel töltötte meg. Így bárkinek megtetszik valamelyik, hazaviheti, és ha akarja, visszahozhatja, vagy hozhat másikat. Nagyon sikeres kezdeményezés, mindig áll itt valaki és lapozgat. Már én is választottam innen olvasnivalót. Mostanában úgy tűnik, kinőttük, de van még egy szekrény is, lehet, hogy azt is befogjuk.

Vannak jellemző olvasási szokásaid?

Szokásommá vált, hogy a könyvekből a nekem megtetsző, számomra fontos egy-két mondatot egy füzetbe kiírom, címet is adtam neki: „Helyettem írták”. Nem tudom, mikor kezdtem el, nagyon régen, már megsárgult ez a kockás füzet, és most jó volt újra elővenni. Például Az öreg halász és a tengerből Ernest Hemingway következő sorait tartottam fontosnak: „Én bezzeg – gondolta magában – gondosan végzem a munkám. De hát hiába, elhagyott már a szerencse. Ámbár ki tudja? Talán éppen máma fordul a kocka. Új nap, új élet. Többet ér persze, ha szerencséje van az embernek. De én azért inkább pontosan végzem a munkám. Akkor aztán nem ér készületlenül, ha egyszer mégis rám mosolyog a szerencse.” Ma már inkább a számítógépem egy titkos mappájába mentem el, ha valami megtetszik.

Emlékszel még, mikor vált élménnyé számodra az olvasás?

Még mindig megvan az a nagy sárga Andersen mesekönyv, amiből anyukám mesélt nekünk. Kedvencem A rút kiskacsa volt, és az illusztrációkat is nagyon szerettem nézegetni. Aztán Gazdag Erzsi Mesebolt című könyve is nagy élményt jelentett. Biztosan ez is hozzájárult ahhoz, hogy szavalós kislány voltam az iskolában, és a verseket mind a mai napig nagyon szeretem. Pár évvel ezelőtt, az Arrabonás színjátszókkal szívesen vállalkoztunk Lengyel Sanyi felkérésére. A lényege az volt, hogy a gyerekek versekkel készültek, szavalatukat filmre vették, este pedig a híradó után lejátszották. Szerintem nagyon jó kezdeményezés volt, kár, hogy nem lett folytatása.

Van olyan könyv, amely igazi, életre szóló élményt adott?

Körülbelül 10 éves koromban olvastam a Nagy Indiánkönyvet, teljesen elvarázsolt. Emlékszem, hogy a tankönyvemet a kezem ügyében tartottam, és ha anyukám bejött a szobámba, gyorsan fölé húztam, mintha azt olvasnám. Teljesen el tudtam képzelni a kalandokat, a harcokat, a szökéseket, imádtam. Annak idején a tévében is mentek indiános filmek, de azok nem okoztak akkora élményt. Olvasni jobb volt, mert közben gondolatban még jobban kiszíneztem a történetet. Szerintem a lehető legpontosabban Kosztolányi Dezső fogalmazta meg az olvasás lényegét: „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.”

Említetted, hogy sok könyved van otthon. Hogyan tartod ezeket? Rendszerezed, vagy ez nem fontos?

Az Apáczain annak idején tanító-könyvtár szakon végeztem, hát mit mondjak, nem az ott tanultak szerint rendszerezem a könyveimet. Körülbelül 500 kötetem van, és folyamatosan gyarapodnak, leszorítják a polcról a csetreszeket. A lakásban több helyen tartom őket. Az alap rendszer egyébként a következő, útikönyvek, regények, versek, történelmi regények, gyerekirodalom, albumok. Ez persze folyamatosan felborul, és azt veszem észre, hogy mindenhol van már minden. Sőt anyukámnál, a régi gyerekszobámban is tartok a régi klasszikusokból. Még néha megkérdezi, hogy mikor viszem el őket, de nem tudom már hová tenni, úgyhogy maradnak. A padláson pedig még fenn lapulnak a főiskolai, egyetemi jegyzeteim, kötelező irodalmaim, mert még hátha szükségem lesz rájuk. (Ezen persze jót nevetünk!)

Most, felnőttként miket szeretsz olvasni? Vannak kedvenceid?

Oda vagyok a történelmi regényekért. A magyarok közül nemrég olvastam Nemere István Zsigmond-trilógiáját. Jó, hogy a három kötetet egyszerre vettem meg, mert így a történetet egyben tudtam elolvasni. Engem kiborít, hogy évek múlnak el egy-egy újabb rész megjelenéséig, sokszor újra kell olvasnom az egész művet, mert nem emlékszem a részletekre. A történet egyébként a Zádor-trilógiával folytatódik. Nagy kedvencem még C. J. Sanson sorozata VIII. Henrik korából, ami tulajdonképpen egy történelmi krimi. Nagyon szeretek a Tudor-korról olvasni, és imádom a kosztümös történelmi filmeket is.

Mondhatjuk: minden generáció jó ismerője vagy. Mit gondolsz arról az általános vélekedésről, hogy a mai gyerekek nem szeretnek eléggé olvasni?

Nagyon rossz tapasztalataim vannak. Nem szeretnek olvasni, mert nem tudnak olvasni, és nem tudják a képzeletüket beindítani. Technikailag koncentrálnak az olvasásra, hogy ki tudják olvasni a szöveget, így elvész a képzelőerő. Nagyon sok kisgyerek van a közelemben, úgy látom, hogy az iskolai túlterheltségben kereshető a probléma. A 8 éves keresztlányom elsős, most ismerkedik a betűkkel. Már ovis korában rengeteget meséltünk neki könyvből is, fejből is. Imádja a meséket, a történeteket. Karácsonyra olyan könyvet vettem neki, amit ketten kell olvasni, vagyis egy kicsit a felnőtt, aztán pedig a gyerekre vár egy rövidebb, nagy betűs szöveg. Egyelőre még jobban szereti, ha azt is én olvasom. Később pedig? Talán, ha jó könyveket adunk a kezükbe, akkor olvasni fognak. Én ezt már el is terveztem, hogy mondjuk 3. osztályos korában kezébe adom Lucy Maud Montgomery Anna című könyvét, ami varázslatos. Egyébként már meg is vettem.

Egy olyan helyet választottál munkahelyedül, ahol a kreativitás, az alkotás nagyon fontos. Tudatos volt ez a választás?

Említettem, hogy az Apáczain végeztem, csak fél évet tanítottam, ifivezetőként sokat táboroztattam, aztán hívtak a Generációk Háza elődjébe. Ez már több mint 30 éve volt. A kollégáimmal kialakítottuk a Ház mai arculatát, tevékenységi körét, a sok kézműves programot, közösségépítést, táborokat. Itt jól érzem magam, a helyemen vagyok, és egy ilyen kreatív munkahelyen az ember maga is alkotóvá válik. Több mint 25 éve kosarat fonok, 10 éve gyöngyékszereket készítek. Decemberben Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Művelődési Központban nyílott kiállításom egy bútorfestő barátommal, Kovács Viviennel. Nagy megtiszteltetés ért bennünket: 2019 decemberében Győrben a Magyar Ispitában állítunk ki Esszencia címmel. Már most készülünk rá.

Mit jelent számodra a hobbi, az alkotás?

Engem kikapcsol, szeretek létrehozni, teremteni valamit. Kipróbáltam már a lószőrfonástól a foltvarrásig rengeteg dolgot, de igazán a gyöngy, a textil, a gyapjú, a vessző varázsol el. Szeretek ajándékozni olyan dolgokat, amiket én készítek, pedig sokan nem szívesen válnak meg a több órai munkájuktól. Én erre azt szoktam mondani, hogy szívesen odaadom annak, aki rám mosolyog. Tudom, hogy egy-két embernek megcsinálhatatlannak tűnik például egy-egy ékszer. Pedig, ha az érdeklődés megvan, csak kitartás kell az alkotáshoz. Én magam szívesen átadom a tudásomat. Egy európai uniós pályázatnak köszönhetően egy évig a Kazinczyban és még egy évig Waldorf középiskolában tanítom az ékszerkészítés alapjait. Öröm látni, ahogy a lányok elmélyednek a munkában. Szerencsére az alkotás vagy annak elkezdése nem korhoz kötött. Nálunk a Házban is vannak felnőtt kézműves csoportok. A pénteki gyöngyözős hölgyek márciusban egy kiállítás keretében be is mutatják gyönyörű ékszereiket, amelyeket a Házban készítettek.

És hogy kerül a csavarkulcs „az asztalra”?

Jó pár éve Németországban találkoztam egy új táborozási formával. Leesett az állam, amikor rengeteg raklap között Robin Hood táborában találtam magam 200 német kisgyerekkel, akik kalapáltak, csavarbehajtóval dolgoztak, festettek. A következő évben el is utaztam Koblenzbe, és öt héten keresztül, papírmerítő mesterként, 10 német kisgyerek társaságában tanulmányoztam a részleteket. Itthon furcsán, kétkedve fogadták a tervemet, hogy Győrben is legyen ilyen, de nyertünk egy pályázatot, és belevágtunk. Ez az Építő játszótér nevű táborunk. A lényege, hogy egy adott témához kapcsolódva – például Mátyás király udvara – a gyerekek raklapokból és más újrahasznosított anyagokból felépítenek egy tábort, mindenféle általuk kitalált épületeket, természetesen segítséggel. A 10 fős csoportokra osztott csapatok munkáját felnőttek felügyelik, önkéntes középiskolások is közreműködnek. Az építés mellett a témához kapcsolódva szabadon alkotnak, festenek, varrnak, játszanak. Három hét, hetente 120 gyerek, alkotó munka és garantált jókedv. Nagy a sikere, gyakorlatilag pillanatok alatt betelik a jelentkezési lista, s már a város is támogatja. Felnőtt is, gyerek is imádja, várja. Táborvezetőként így lettem fővezír.

Nos, így kerültek „az asztalra” könyvek, gyöngyök, a csavarkulcs és sok minden más. Kokas Évi igazi védjegye azonban a mosolya, amivel képes körbeölelni bárkit.

Szabó Szilvia
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára

Fotógaléria: Mutasd a könyvespolcod - Interjú Kokas Évával

15 kép

 

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával