Messze a fővárostól, Makón látta meg a napvilágot és cseperedett, de hittel, kitartással, a világot megjárva, kétszer is meghódította a magyar közönséget. A XX. század hazai színművészetének meghatározó egyénisége volt. Hogyan vált az egyszerű munkáscsalád fia az akkori világ ünnepelt sztárjává? Miért nem lett festőművész vagy zenész a tehetséges ifjú? Hogyan terelődött a színészet felé és emelkedett mind magasabbra? Miért tört derékba ez a ragyogó karrier? Hogyan sikerült újra felépíteni azt, ami egyszer már elveszett? Nos, legendás alakja és hatalmas életműve mozaikdarabkáinak felvillantására vállalkozik e sorok írója.

Már az iskolában kitűnt rajztehetségével, de szigorú édesapja, aki csizmadiamesterből lett a pénzügyi hatóság altisztje, igazodott a társadalmi elvárásokhoz. Összetörte ecseteit, kiszórta festékeit, hogy egy tisztes munkásember fia ne pazarolja haszontalanságokra eszét, idejét. Nem mutatott később sem megértést, amikor a fiú a zene felé fordult, s a hegedülést próbálta ki, Páger visszaemlékezése szerint a hangszert az apja az ő fején törte össze. Az életre szóló esemény később a már említett Hattyúdalban is megörökítésre került. Édesanyja jobban állt a művészetekhez, a makói színházban jegyszedőként dolgozott, s gyakran elvitte magával az éles eszű, érdeklődő Ténit, aki szabályszerűen itta a művészetet. Hiába, szegények voltak, így a kis Páger gyereknek iskola után, vakáció helyett dolgoznia kellett. Volt aratómunkás, szerelő, lakatossegéd, summás, ugyanazt a munkát végezte a felnőttek mellett, mint a többi parasztgyerek. Jellemformáló, éles látásmódot és tiszta erkölcsöt adó évek voltak ezek, s a művészet csak próbálkozás maradt, amit az apa szigorúan megtiltott. Érettségi után katonaság, majd jogi egyetem következett.

A betevőjét ekkor már maga kereste, így jött szóba a színház is, ahol néha – mivel kívülről tudta a szövegeket, dalokat – beugró szerepet vállalt. Édesanyja és nővére, Rózsika a maguk módján egyengették színészi szárnypróbálkozásait, a háttérből csendesen menedzselő „cinkostársaivá” szegődtek. Az első beugró fellépésére 1919. április 21-én került sor a makói színházban. Tehetségére felfigyelt a székesfehérvári színház egy vezetője, hamarosan szerződtették is. A Székesfehérváron töltött három év szoktatta a szereptanuláshoz, a színpadhoz, a partnerekhez, a publikumhoz. A szerepei egyre bővültek, sikerei nőttön nőttek, a közönség szerette, tehetségét rövid idő múlva országszerte elismerték. Játszott Kecskeméten, Pécsett, Nagyváradon és 1926-tól négy évig Szegeden, egyszerűen versengtek érte a színházak. Évente 25-30 főszerepet kapott Szegeden, gázsija 1200 pengő volt (pedig tudjuk, hogy „havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel”), és a Tisza Szállóban lakott. Alakításairól még egykori gimnáziumi tanára, Juhász Gyula is elismerően nyilatkozott. Valóban jól érezte itt magát, s a színészi szakma összes mesterfogását megtanulta. Abban az időben a főváros igazi sztár színészeit Szeged szolgáltatta. A színtársulat akkori tagjai közül később sokak nevével találkozhatunk a fővárosi színlapokon: Dajka Margit, Kiss Manyi, Jávor Pál, Hajmássy Miklós, Bilicsi Tivadar, Ajtay Andor, Neményi Lili.

1931-ben már Budapesten játszott az Andrássy úti Színházban, majd a Magyar Színházban. Innen pedig már csak egy ugrás volt a mozivászon. 1932-ben megkapta Kabos Gyulával és Dajka Margittal a Piri mindent tud című film egyik főszerepét, de a mozi megbukott. Az óriási csalódás ellenére önérzete és büszkesége is arra sarkallta, hogy ne torpanjon meg. Milyen jól tette! Az 1944 előtti filmek egyik legtöbbet foglalkoztatott színészévé vált, Kabos Gyula és Jávor Pál mellett az élvonalhoz tartozott. A közönség imádta, visszatapsolták, ünnepelték, piedesztálra emelték, s mecénásban sem volt hiány, versengtek érte. Olyan filmek következtek, mint a Pesti mese, A férfi mind őrült, a Földindulás vagy Az aranypáva. (A képen jobbra Makláry Zoltán és Páger Antal a Fűre lépni szabad című film forgatásán. Fekete pulóverben Makk Károly rendező, a kameránál Illés György operatőr - FORTEPAN / HUNYADY JÓZSEF adományozó.)

Ezek után kissé nehéz megérteni karrierjének derékba törését, ami 1943-ban következett be. A második világháború aktuálpolitikájának ismeretében persze jobban megvilágosodik, ez azonban külön írás témája lenne. Elég annyi, hogy az akkori politikai vezetés a rendszer ellenségeként kezelte Págert, meghurcolták, néhány alkotását a nem kívánatos filmek listájára tették, végül 1944-ben úgy döntött, hogy családjával együtt elhagyja az országot. Válaszul minden filmjét betiltották. Kétévi ausztriai és hét hónapi franciaországi tartózkodás után Argentínában, Buenos Airesben telepedtek le, ahol magyar nyelvű színházat alapított több, menekülni kényszerült színésztársával együtt. Örökös honvágy gyötörte, minden percben a hazatérésre készült, de az idő nem volt alkalmas. A várakozás azonban meghozta gyümölcsét. A színház mellett újra ecsetet ragadott, műtermet rendezett be magának, s igazán nagy sikerű kiállításai voltak Brazíliában, Venezuelában, ahol az összes képét megvásárolták. Ő azonban nem találta a helyét. Egy dolog járt állandóan a fejében: „Egy magyar színész magyar közönség nélkül nem tud élni.”

De vajon hogyan fogadják majd itthon? Mi vár rá a hazatérés után? Megvetés, kiközösítés? Az 1955-ben meghirdetett közkegyelem után hazatért, s az 1956-os októberi események után sem ment el. Pedig igazán nehéz évek következtek Magyarországon. Egyéni tragédiája, hogy családja nem követte, feleségétől el is vált. Még kétszer nősült, de csak harmadik nejével talált rá a harmonikus, békés életre. Ahogy tréfásan mondogatták: három házassága volt, de csak egy felesége. A szakma is vegyesen fogadta, a rendszer által preferált színészek nem nézték jó szemmel, de amikor hazatérése után újra a deszkákra állt, eldőlt a kérdés, egy csapásra újra a közönség kedvence lett. Albert herceget alakította Molnár Ferenc A hattyú című darabjában, s „olyan őrjöngő tapsorkán fogadta – emlékezett vissza az egykori kollégája, Bárdy György –, amilyennel még soha életemben nem találkoztam”. A politikától távol tartotta magát, amennyire csak lehetett, így filmezhetett és játszhatott tovább. Hihetetlen teherbírással dolgozott.

Emlékezetesen nagyot alakított 1964-ben, a Hattyúdal című filmben. A Pacsirtában, Tolnay Klárival játszott szerepéért pedig 65 évesen díjat kapott a Cannes-i Filmfesztiválon. Itthon 1965-ben kapta meg a Kossuth-díjat. A Fábri Zoltán által rendezett Húsz óra is nemzetközi siker lett, az Utószezonért pedig – amelynek több jelenetét Győrben is forgatták – a Velencei Filmfesztiválon tüntették ki a legjobb férfi színésznek járó díjjal. Fáradhatatlanul dolgozott, az Isten hozta, őrnagy úr forgatásakor már túl volt a hetvenen, de még nyolcvan évesen is feltűnt a képernyőn. 1979. január 28-án a Vígszínház bensőséges ünnepség keretében aranygyűrűt adományozott részére hat évtizedes színészi munkásságáért. 1986 decemberében fogta el a rosszullét egy előadásra készülve, kórházba szállították, de még aznap, tizennegyedikén meghalt. 87 évesen távozott, egy ország gyászolta, s még azon is túl.

Páger Antal színművész és Fábri Zoltán rendező az Utószezon című film forgatásán (FORTEPAN / KOTNYEK ANTAL adományozó)

Páger Antalra ma már kicsit úgy tekintünk, mint egy letűnt kor legendájára. Tehetsége, személyisége és rendkívüli munkabíró ereje korának egyik legfoglalkoztatottabb, legjobban megfizetett és egyben legnépszerűbb férfiszínészévé tette. Bár kortársai szerint sem a munkakezdésben, sem a köszönésben soha nem lehetett megelőzni. Nem éjszakázott, s amikor csak tehette, rövid sziesztákat iktatott be az ebéd elköltése után. Magasra helyezte mind a jellem, mind az alkotómunka mércéjét. Széles körű repertoárból játszott, s bármiben szerepelt, az egyben korlenyomat is volt. Nem hódító szívtiprókat vagy tragikus sorsú hősszerelmeseket alakított, inkább azokat a karaktereket szerette megszemélyesíteni, akik megküzdöttek a felemelkedésért. Éppen úgy, ahogy ő tette egykor.

Alakja köré rengeteg legenda szövődött, de egy biztos: tehetségét itthon és külföldön is elismerték. Akira Kurosawa japán filmrendező a magyarok Jean Gabin-jának nevezte, s vitathatatlanul a világ legjobb színészeinek sorába tartozott.

Tudta? A Téni becenév tulajdonképpen Tóni. 1899-ben keresztelésekor a szepességi szász származású áldozópap nem tudta kimondani, hogy Tóni, csak úgy, hogy Téni, így maradt rajta viccesen, családi körben ez a név.

Páger Antal filmjei, illetve Páger Antallal kapcsolatos egyéb filmek az ország kulturális intézményeinek NAVA-pontjain tekinthetők meg, Győrben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térben.

SzaSzi

Forrás: wikipédia, regigyor.hu, Halász Bálint: Páger Antal élete legendák nélkül, Mesterek és tanítványok / Komár István interjúkötete Holnap Kiadó, 2015 – p. 55-56., Várkonyi Vilmos: Jávor Pál és a magyar film aranykora, Lupuj-Book Kft., NAVA: Mestersége színész 2015, NAVA: Hogy volt? Páger Antal televíziós munkái 2011, NAVA: Múlt-kor: történelmi magazin (2007)

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található. A cikkben szereplő két kép a Fortepan gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői/tulajdonosai. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével itt találhatók: 1. kép - FORTEPAN / KOTNYEK ANTAL adományozó (képszám: 18702); 2. kép - FORTEPAN / HUNYADY JÓZSEF adományozó (képszám: 106416).