Szegedi Katalin illusztrációin keresztül a mindennapi tárgyak átalakulnak, a történetek részévé válnak, új életre kelnek. Találkozhatunk régi mesék szereplőivel, betekinthetünk a királylányok életébe, felfedezhetjük a téli ünnepkör alakjait is. Mindez olyan kollázsokon keresztül tárul elénk, melyeken felfedezhetünk olyan tárgyakat is, amelyekhez hasonlóak talán a mi fiókunk mélyén is lapulnak, legyen ez egy régi tű, gomb, csipke vagy kulcs.

Szegedi Katalin (1963) kiskorától kezdve rajzolt, s mindig tudta, hogy egész életében ezt akarja csinálni. „Mesekönyveket rajzolok. Ez a munkám, a hobbim, az életem. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amire világ életemben vágytam. Ötéves voltam, amikor egy éjszaka felébresztettem az anyukámat, és közöltem vele megmásíthatatlan szándékomat: ha nagy leszek, mesekönyvrajzoló szeretnék lenni! Olyan szép könyveket szeretnék készíteni a mai gyerekeknek, mint amilyenek engem is elbűvöltek kiskoromban. Egy gyönyörű Andersen mesekönyv oly nagy hatással volt rám gyerekkoromban, hogy azt hiszem, innen táplálkozik a meseszerű szépség iránti vonzalmam...” (Pagony)

Igaz, hogy eredetileg rajzfilmrendezőnek készült, de tanulmányai más irányba sodorták: először dekoratőriskolát végzett, majd az Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafika – könyvtervezés szakán kötött ki, s már ekkor elkezdett könyvillusztrálással foglalkozni. Római tanulmányútján személyes ismeretséget kötött az itáliai reneszánsz mesterekkel és a preraffaelitákkal, s ez nagyban meghatározta későbbi művészetét. Ehhez járult még Gulácsy Lajos festőművész és Füst Milán író hatása – ezekből született meg az illusztrátor sajátosan egyedi, varázslatos világa. Pályája kezdetén színházi előadásokhoz tervezett bábokat és díszleteket, valamint fiataloknak tanított grafikát. 2000 óta foglalkozik aktívan könyvillusztrálással.

Hagyományos akvarellt és kollázstechnikát egyaránt használ, de fest akrillal és olajjal is. Képei többszöri megtekintéskor is mindig tudnak új meg új részletekkel szolgálni. Hihetetlen kreativitással használja fel a különféle anyagokat, legyen az textil, termés vagy limlom – mindenből képes mesevilágot varázsolni. Többszörös Szép Magyar Könyv-díjas, az Év Illusztrátora-díj birtokosa (2005), számos nemzetközi díj tulajdonosa (Amerikai Egyesült Államok, Olaszország, Dél-Korea), sőt 2010-ben még az Astrid Lindgren-díjra is jelölték. Majd száz kötet illusztrációi fűződnek a nevéhez.

Így vall munkájáról: „A régi tárgyakban engem nem vonz az antikvitásokban fellelhető, egyébként gyönyörűen helyreállított darabok tökéletessége, sokkal inkább lázba hoz a lepusztultságuk. A hibáik, a tökéletlenségük, az esendőségük. Egy-egy letört darabka vagy hámladozó festék mind-mind elődeink boldogságáról vagy szenvedéseiről mesél, én pedig megörökítem őket a rajzaimon, hozzáadva persze a saját „mesémet”. Így osztom meg a mai gyerekekkel a régebbi, letűnt korok szépségét, hiszen sokuknak nem adatott meg a lehetőség, hogy ilyen ódon tárgyakkal vegyék körül magukat. Örülnek, ha szép ruhájú kisasszonyokat, csodás kastélybelsőket és gyönyörű tájakat láthatnak a mesekönyvekben, és gondolatban szinte belebújhatnak a képek részleteibe.

Imádom a meséket. Nemcsak rajzolni, de olvasni is. A jó mesék bölcsen magukba sűrítik az élet minden fontos dolgát, élet, halál, szerelem, ármány, csalárdság, hűség, mind-mind megtalálhatóak bennük. Közülük is furcsamód éppen a szomorú mesék állnak hozzám igazán közel. Ez a fajta szomorúság, vagy inkább szívszorító melankólia például Oscar Wilde vagy éppen Andersen sajátja, aki gyermekkoromtól kezdve változatlanul az egyik legkedvesebb meseíróm.

Amikor egy irodalmi művet illusztrálok, igyekszem egyfajta alkotói alázattal közelíteni a mű felé, természetesen olyan többlet hozzáadásával, melyet szavakkal nem lehet kifejezni. Működik bennem egyfajta megfelelési vágy, ugyanazt a világot szeretném a képeimmel is kifejezni, amit a szerző a művével közvetít. Ez elsősorban csupán egy hangulat, elillanó impresszió, egy megörökített pillanat. Fontosnak tartom nemcsak azt, hogy egy kép érzelmeket gerjesszen, de képes legyen arra is, hogy a képén megjelenő figura érzelmei tükröződjenek az arcán is. Ezt akkor is tudni kell árnyaltan kifejezni, ha a mese szereplője történetesen egy királyfi, vagy akár mondjuk egy emberi tulajdonságokkal felruházott kocka. Mindezek árnyalt kifejezésére pedig csak akkor érzem képesnek magam, ha megpróbálom megérteni az íróban munkálkodó érzelmeket. Nem szükséges valójában is ismernem őt, sőt, a megérzéseim jobban működnek, ha még sohasem találkoztunk. A művén keresztül igyekszem megfejteni őt, a gondolatait, a személyiségét, akkor is, ha egy már réges-rég elhunyt meseíróról van szó, de természetesen ugyanígy működik mindez a kortárs szerzők esetében is.” (ekultura.hu)

A Tárgyakban rejtőző mesék című tárlat megtekinthető a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótérben (Apor Vilmos püspök tere 2.) február 24-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

tmoni
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Tárgyakban rejtőző mesék – Szegedi Katalin illusztrátor kiállítása

21 kép

 

Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Pagony, ekultura.hu