Markó-Valentyik Anna, a fiatal bábművész előadásaiban szívesen jeleníti meg a mindenkit foglalkoztató és mindenki életében jelenlevő, ám mégis tabunak számító témákat-gondolatokat, amelyek bennünk élnek, de valahogy mégis nehezen beszélünk róluk.

Az Anyajegy című produkciójában a születés, a szülővé válás és anyaság kérdéseit boncolgatta, most pedig életünk másik végpontja, az elmúlás, elmagányosodás, halál gondolatvilágába kalauzolja a nézőket. Lehet-e méltósággal viselni a test öregedését, miközben lelkünket fiatalnak érezzük? Éveink számától függetlenül egész létünk során a teljes életre törekszünk. Ennek tükrében lehet-e méltósággal fogadni a halált, egyáltalán el tudjuk-e fogadni? Van-e nemesebb, emberibb cselekedet, mint segíteni valakit, hogy szépen tudjon meghalni, hogy ne féljen a haláltól? Születésünk pillanatától kezdve magunkban hordozzuk az elkerülhetetlent, és „mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is”.

Markó-Valentyik Anna előadásához Polcz Alaine írásaiból, tanulmányaiból merített ihletet. A szerzőnő életútja egy testi-lelki fájdalmakkal megtűzdelt sors, aki élete nagy részében haldokló gyermekekkel foglalkozott. A fiatal bábművész az ő életútján és gondolatvilágán keresztül vezet bennünket egészen az emberi lét végéig. Egyszerű, igaz gondolatok sokasága a hiúságról, az öregedésről, a vágyról és a halálról, kevés utalással a „halál utáni létre”.

A produkció végén érzékelhető a teljes elmúlás, nemcsak a lélek, hanem az anyagi javak megsemmisülése is, amikor a tárgyak, emlékek, levelek együtt szűnnek meg létezni az eltávozóval.

Az előadás minden egyes perce lebilincselő. Őszinte, ironikus, és paradox módon mégis élettel teli. A felcsendülő mélabús, a két világháború közötti időszak életérzését idéző Karády Katalin dalok – Anna tolmácsolásában – lágyan, gyengéden olvadnak bele az egész előadás hangulatvilágába. A dramaturgia, a rendezés és a színészi játék teljes összhangja hatja át a közel egyórás színdarabot.

Megdöbbentő, fantasztikus drámai játékot láthattunk Markó-Valentyik Annától. Talán anomáliának tűnhet, de valami meg nem magyarázható okból kifolyólag kavargó gondolatokkal, felborzolt lélekkel – mégis valahogy elfogadóbban hagytam el a nézőteret. Elfogadni, amin nem tudunk változtatni, és ahhoz alkalmazkodni a számunkra lehető legjobb módon földi létünk egyik nagy kincse lehet.

A halál körüli hit és tévhit korosztálytól függetlenül foglalkoztatja az embereket, jóllehet más-más aspektusból, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a többségében fiatal közönség. Az Alaine – Ideje a meghalásnak minden elemében egyedülálló produkció Markó-Valentyik Anna (és egy 80 éves báb) tolmácsolásában.

Bári Edit
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Markó-Valentyik Anna: Alaine – Ideje a meghalásnak

62 kép