Győr létrejöttében igen fontos volt a természeti tényezők szerepe: az északnyugat és délnyugat felől a város környékén összefutó folyók (és az őket övező mocsarasabb területek) ide terelik a főbb útvonalakat, míg az ellenkező irányból a nem túl magas, de áthajtási úttal máig nem rendelkező (!) Sokoró vonulat határozta meg a főutak futását: a tű fokává a Mosoni-Duna és a Rába összefolyása vált. Ezek az adottságok a területet szűkebb környezetében stratégiai jelentőségű közlekedési csomóponttá tették és teszik.

A középkori Győr (forrás)

Ennek köszönhetően mind a római korban (Arrabona néven), mind a kora középkorban jelentős település állt itt, elsősorban katonai és kereskedelmi funkciókkal. Egyesek a belváros már a középkorban is fennálló, gyanúsan derékszögletű utcaszerkezetét annak tulajdonítják, hogy a betelepülő magyarok a római kori települést építették újjá, azonban a két utcaszerkezet nem feleltethető meg egymásnak, így ez a fajta kontinuitás valószínűtlen. A középkori Győr kereskedelmi és kisipari szerepét folyamatosan növelte, dacára annak, hogy az ország (egyik) nyugati kapujaként sorozatos háborúk pusztították, és 1271-ben elnyert városi rangját 1447-ben elvesztette. A 16. század elején a meglehetősen nagy területű, kiterjedt majorságokkal övezett városnak mintegy 3500-4000 lakosa lehetett, valószínűleg legnagyobb részben magyarok. (Lengyel, 1971)

A város Huffnagel 1566-os metszetén. Az erőd alakja hiteles, valamennyire a mai Széchenyi tér is kivehető. A Duna túlpartján jól látszik Révfalu és Pataháza, az erődtől balra pedig Újváros. A képet nézve egyértelmű, hogy honnan származik a felette látható Sziget városrész neve. Persze a szabadhegyi „domb” korántsem ennyire magas, mint amin az úri közönség szemlélődik. (forrás)

A török kor beköszöntével Győr a hódoltság határára került, erődvárossá vált, déli peremtelepülései elpusztultak a portyázások következtében, a város megtelt katonákkal és menekültekkel. A 16. század derekán kiépített nagy területű, modern erőd nagyjából a város akkori szűkebb, városiasan beépített területét fogta közre. A korabeli utcaszerkezetet kevéssé módosították, az egymást derékszögben metsző főutcák jól megfeleltek a katonák felvonulásához, igaz, az ezeket összekötő sikátorok egy része eltűnt – az eredeti utcaszerkezet a Széchenyi tér környékén, valamint a Káptalandombon maradt meg, utóbbi peremén helyenként máig tetten érhető a középkori várfal. Az erőd két fő kapuval rendelkezett: nyugat felé nyílt a Bécsi-kapu, délre pedig a Fehérvári-kapu. Az utóbbi előtt kialakított széles sánc és árokrendszer miatt a délről és keletről érkezett útvonalak a város falaitól néhány száz méterre, egy a falakkal párhuzamos útvonalrendszerben egyesültek, melyet állatvásártérként is hasznosítottak. A széles, beépítetlen térség vált később a város kelet-nyugati tengelyévé, a mai Szent István úttá, valamint helyt adott a várost kettészelő vasútvonalnak is. Ennek köszönhető, hogy a város barokk központját javarészt érintetlenül hagyta a 20. század közlekedésszervezése, de az is, hogy a városon áthaladóknak gyakran fogalmuk sincs a történelmi városmag szépségeiről, értékeiről. (Ellenben a vonatból Magyarországon szokatlan módon a központban lehet kiszállni.)

Az erődváros egy kicsit pontosabb ábrázolása 1757-ből. A térkép alsó részén jól látszik a Fehérvári kaput övező széles sáncrendszer – a mai belváros újabb építésű részének helye. (forrás)

A 17. században Győr lakosságában megnőtt a nem magyar anyanyelvűek aránya, egyrészt a helyőrséget adó katonák, másrészt az ideérkező szerb menekültek miatt, akiket a mai Újváros területén telepítettek le, egy egyedülálló hangulatú, számos felekezetet egyesítő városrészt létrehozva. Az ország török uralom alóli felszabadítása után a magyar lakosság jelentős része délebbi országrészekbe költözött, helyükbe főleg németek érkeztek, így a XIX. század elejéig a város lakossága nagyjából fele-fele arányban magyar és német anyanyelvűekből állt. (Bácskai, 1971)

Újvárosban – négy felekezet temploma látható a képen (forrás)

A 18. században Győr katonavárosból lassan iparos és kereskedővárossá vált. 1743-ban teljesült a városlakók régi álma: megkapta a szabad királyi városi rangot. Győr minden szempontból egy fejlődő polgárváros képét adta: nőtt az iparosok, a kereskedők (és a cselédek) száma, iskolák nyíltak, templomok épültek, és kialakult a belváros szinte teljesen barokk képe. A város (és környékének) életében az egyházi személyiségek és a polgárság játszotta a vezető szerepet, a nemesek száma és befolyása kevésbé volt jelentős. A század vége felé a kibontakozó gabonakonjunktúra miatt igen erősen nőtt a fuvarosok és a hajósok, később a tőkeerősebb kereskedők létszáma. (Borbíró-Valló, 1955)

A Sarló köz – a belváros kevés szabálytalan futású utcájának egyike (forrás)

A városra súlyos terhet rótt az 1809-es Napóleoni ostrom és hadisarc, de utána megindult a már elavult erődítmények bontása, jelentős teret adva a városfejlődésnek. A XIX. század elején Győr etnikai és vallási szempontból térben viszonylag jól elkülönülő csoportokból állt. A Belvárosban a főleg német nyelvű iparosok adták a többséget, és itt tömörültek a katolikus egyházi intézmények is. Újvárosban főként magyarok és rácok laktak, itt jelentős volt a fuvarosok és a napszámosok aránya, míg a lassan benépesülő Majorokra, vagyis a mai Nádorvárosra a német többség és a gazdálkodók magas száma volt a jellemző. A nem katolikusok a korábbi költözési tilalmak miatt a külső városrészekben voltak jelen nagyobb számban: az evangélikusok és a görög keletiek és katolikusok Újvárosban, az izraeliták az akkor még önálló községként létező Győr-Szigetben. Bár a század folyamán az erőteljes magyarosodás miatt Győr szinte teljesen magyar ajkúvá vált, az előbb vázolt társadalmi szerkezet hozzájárult ahhoz, hogy 1848/49-ben elnyerje a „megtisztelő” „Janus arcú város” nevet, mivel egyszerre voltak itt jelen a haladás és a konzervativizmus erői; a bevonuló csapatokat mindig megéljenezte valaki… (Balázs, 1971)

A 17-18. században kialakult belvárosi utcakép (forrás)

Győr a XIX. században többszöri radikális átalakuláson ment át társadalmi és gazdasági szempontból. Az első kiváltója a gőzhajózás megindulása volt, mivel a nagy teherszállító hajók nem tudták használni a szabályozatlan szigetközi Nagy-Duna szakaszt, a Mosoni-Duna-ágba pedig nem fértek be, ezért Győrben a gabonaszállítmányok átrakására volt szükség. Ezt kihasználva nagy raktárak épültek, és Győr gyorsan a hazai gabonakereskedelem és -spekuláció központja lett, forgalma többszöröse volt a pestinek. Ez csak fokozódott, amikor megépült Bécs felé az állatvásártérre bevezetett vasútvonal (1855). Gyorsan igen nagy mennyiségű kereskedelmi tőke gyűlt össze, és az 1840-es években megnyíltak az első modern üzemek, elsősorban a termények feldolgozására (szeszgyár, malom). A helyi kereskedők mindent megtettek, hogy kereskedelmi lehetőségeiket bővítsék (hajótársaság alapítása, vasútterv Keszthely-Trieszt felé), de a vasúthálózat kiépülésével egyenletessé váló gabonaellátás, valamint az átrakási kényszer megszűnése a 70-es években gyorsan véget vetett a győri „gabonakonjunktúrának”. (Borbíró-Valló, 1955)

Győr iparfejlődése

Források: Vörös Károly (1971), Gazdaság és társadalom a dualizmus korában, In Győr-Várostörténeti tanulmányok; Tabiczky Zoltánné (1972): A Magyar Vagon és Gépgyár története 2.

A felhalmozódott tőkét részben az egykori erődítmények helyén meginduló bérházépítésre fordították, kiépült Ferenc- és Ferdinándváros, melyek hamarosan a növekvő létszámú értelmiségi és tisztviselőréteg lakóhelyévé váltak. (Ferdinándváros a történelmi Belváros és a vasútállomás közötti városrész, Ferencváros pedig az előbbiektől keletre található. Ma már nem használt településrésznevek, a Belváros részeként tekint rájuk mindenki.) Másrészt a tőkét ipari vállalkozásokba fektették. A városvezetés felismerte, hogy a kiépülő vasúthálózat és Győr két főváros közti fekvése kedvező lehetőséget kínál az iparfejlesztéshez, főleg, miután 1884-ben közvetlen vasútvonal létesült Budapesttel és a tatai szénmedencével. (Addig a főváros csak Székesfehérváron át volt megközelíthető vonattal.) Jelentős kedvezményeket (közművesítés, ingyen terület) adott a területén letelepedő ipari vállalkozásoknak, melyek kezdetben helyi tőkéből létesültek, a 90-es évektől viszont főleg a cseh és osztrák tőke vált dominánssá. A városban meglehetősen sokoldalú iparszerkezet alakult ki: az élelmiszeripar mellett igen erőteljesen fejlődött a századfordulón a textil- és a gépipar. Utóbbit főleg az 1896-ban alapított Magyar Vagon- és Gépgyár képviselte, mely csaknem 100 évig a város legnagyobb foglalkoztatója volt. Az üzemeket az uralkodó szélirányt is figyelembe véve igyekeztek a város keleti peremére telepíteni.

Győr 1910-ben. A térkép jobb szélén található Gyárváros fejlődésével a város továbbra is inkább kelet-nyugati irányban terült el, de Nádorváros (III.) és Révfalu lassan meginduló fejlődésével erősödik az észak-déli tengely is. (forrás)

Nagyon gyorsan növekedett az ipari foglalkoztatottak száma (az 1890-es években 80,6%-kal), és arányuk 1914-ben már elérte a foglalkoztatottak 46%-át, mely országosan is kimagasló érték volt. Mindez nagyarányú bevándorlással és népességnövekedéssel járt együtt. Az 1890-es években a város lélekszáma 21%-kal nőtt, ennek ¾-e a bevándorlás számlájára írható. A nagyarányú bevándorlás átalakította a város demográfiai és társadalmi szerkezetét. Megnőtt a férfiak és a középkorúak aránya (64,6%), egyúttal országos viszonylatban alacsonnyá vált a fiatalok és az időskorúak aránya. A bevándorlás jelentősen megnövelte Nádorváros lakosságszámát, valamint a város keleti részére tömörülő üzemek gyűrűjében létrejött a gyárvárosi munkáskolónia. Jelentősen nőtt az 1905-ben Győrhöz csatolt Révfalu és az élelmiszeripar javát tömörítő Sziget népessége is. A felsorolt területek váltak Győr munkáslakta városrészeivé, míg a Belváros tömörítette az iparosokat, az értelmiségieket és a köztisztviselőket. (Vörös, 1971)

Győr és külvárosainak népessége

Megjegyzés: 1910-ben Győr adata tartalmazza a másik kettőt is. Forrás: Vörös Károly (1971), Gazdaság és társadalom a dualizmus korában, In Győr-Várostörténeti tanulmányok.

Azonban a nagyarányú bevándorlás sem tudta fedezni a munkaerőigényeket, főként, miután 1913-ban beindult a termelés az ágyúgyárban. Megkezdődött az ingázás, először csak a szomszéd falvakból, majd a vasutak mentén messzebbről is. Ezt jelzi, hogy 1911-ben már kérés érkezik a MÁV-hoz, hogy indítson Győrbe munkásvonatokat.

Városrendezés nagyban: a Sziget és Újváros között folyó Rábca medrét 1908-ban Szigettől északra helyezték át, a folyót átívelő hidat augusztus 20-án a Vagongyár szakemberei egyben, uszályokon úsztatták az új meder átkelőhelyére. (forrás)

1914-re Győr iparvárossá vált jó fekvésének és a helyi polgárság alkalmazkodóképességének köszönhetően. E polgárságot Szakál Gyula szerint a következők jellemezték: óvatos konzervativizmus, de gyors alkalmazkodás az éberen figyelt nyugati trendekhez. Jellemző a helyi viszonyokra, hogy bár ekkoriban az erősen lokálpatrióta város minden második lakója nem helyben született, integrálódásuk a város életébe különösebb gondok nélkül ment végbe. Ezt valószínűleg komolyan elősegítette a város sokoldalú sportélete, mely jelentős mértékben a gyárakhoz kapcsolódott – a legismertebb sportklubbá a vagongyár Egyetértés Torna Osztálya (ETO) vált.

Gyárváros üzemei a 20. század elején (Készítette: Harsányi Attila)

Az I. világháború következményei felemásak voltak Győrre nézve. Egyrészt az új határ elvágta vonzáskörzetének (egyébként elhanyagolható nagyságú) északi részétől, és határvárossá tette, másrészt „megszabadult” vetélytársaitól (Pozsonytól, Komáromtól és részben Soprontól), egy nagyobb megye székhelye lett, és egyértelműen az észak-dunántúli térség legfőbb városává vált. Gazdaságát súlyosan érintette a monarchia közös piacának eltűnése, a gépipar jelentős visszaesését csak részben ellensúlyozta a textilipar gyorsabb ütemű fejlődése. Nagyon jelentős volt a termelés és a foglalkoztatottak számának visszaesése a gazdasági világválság következtében, ami súlyos szociális zavarokat okozott.

Kilátás a Püspökvár tornyából kelet felé 1930-ban (forrás)

A 20-as években új jelenség kezdett kibontakozni Győrött és környékén. A város lakosságszámának növekedése lelassult, ellenben a környező települések továbbra is gyorsan növekedtek. Az anyagilag lassan gyarapodó lakosság ugyanis családi házak építésébe fogott, a városon belül főként Révfaluban és Nádorvárosban, míg a városhatáron kívül Bácsa területén létrejött Kisbácsa, és igen gyorsan emelkedett az ipari üzemekhez közeli Győrszentiván lakosságszáma is. Ezzel együtt megnőtt a környékről ingázók száma, szorosabbra fűződött a város és a környékbeli települések kapcsolata, amit a növekvő számú munkásvonat és az 1925-től kiépített távolsági buszhálózat is segített. Kevésbé pozitív és a világválság miatti elszegényedést jelző változás volt, hogy az újvárosi határban létrejött a ma Gorkijvárosnak nevezett szegénytelep, mely ma is a város legrosszabb helyzetű területe.

A válságból a kiutat a II. világháború előestéjén felfutó haditermelés jelentette. A vagongyár munkáslétszáma sokszorosára nőtt, a város lakossága erőteljesen növekedett, és 1944-re meghaladta a 60 ezret. De ezért Győr súlyos árat fizetett. A bombázások és az ostrom következtében a házak csaknem mindegyike megsérült, sok üzemben pedig nulláról kellett indulni. Ráadásul a rendkívül tagolt város hídjai megsemmisültek, tovább nehezítve az újrakezdést. A városrészek közül a Vagongyárhoz közeliek szenvedtek a legjobban, különösen Révfalu, Gyárváros, Ferencváros és a pályaudvar melletti Ferdinándváros. Pataháza (DK-Révfalu) teljesen meg is semmisült. Súlyos veszteség volt, hogy a város 5600 főnyi zsidó lakossága szinte teljesen elpusztult. A helyiek egy része vidékre menekült, így jelentősen csökkent a népesség. Visszaáramlásuk először főleg az aránylag megkímélt Belvárosba történt, mely gyorsan túlzsúfolttá és lepusztulttá vált. (Dávid, 1971)

Győr valamikor 1944-ben egy amerikai bombázóból... A bombák a Belvárostól keletre található vagongyárra, valamint a Mosoni-Dunától északra fekvő Pataházára és a távolabb keletre az Iparcsatorna mellékére hullanak. A kép alján jól kivehető Szabadhegy, illetve a jobb felső sarkában kiválóan látszanak a dombon fekvő Kisbácsa alatti ártéri mezők is. (Forrás: Fortepan)

Az 50-es évek elején Győrhöz csatolták a nagyrészt helyi munkásoknak otthont adó és a város életébe betagozódott peremtelepüléseket: a Bácsa és Győrszentiván határából településsé formálódó Kisbácsát, Likócsot és Kismegyert, valamint Pinnyéd községet. A város gazdasági életében az állami politika nyomán még erősebbé vált az ipar szerepe, különösen a nehézipart fejlesztették, illetve erősen növelte termelését a textilipar is, de a munkáslétszám nagyjából állandó maradt az évtizedben (19000 fő), és a város lakosságnövekedése sem volt egyenletes. Ennek magyarázata a várost sújtó csapásokban rejlik.

Vízben Révfalu – 1954 júliusa (forrás)

1954 nyarán a szigetközi árvíz betört Győr-Révfaluba, és a néhol 4 méteres magasságot elérő áradat jelentős károkat okozott. Emellett ki kellett üríteni Újvárost és Szigetet is, és a jelentős számú kitelepített és házát vesztett ember növelte a lakásínséget. Ezen a belváros szélén ekkoriban épített kisebb lakótelep sem tudott sokat segíteni. Más hatása volt az 1956-os forradalomnak. Győr a forradalom egyik vidéki központjának számított, a megtorlás ezért kiemelten érintette. Nyugati fekvésének „köszönhetően” a lakosság 5%-a külföldre távozott, főként fiatalok és szakmunkások, ami ugyan a zsúfoltságot csökkentette, de komoly gondokat okozott a termelésben és a város szociális életében.

A 60-as években igen nagymértékben megerősödött az ipar, a helyben foglalkoztatottak száma csaknem a kétszeresére nőtt, míg a termelési érték több mint a háromszorosára. (Finta, 1971) Különösen nagy volt a Vagongyár növekedése. A nagymértékű növekedés oka, hogy Győrnek diverzifikált ipara volt, és a 60-as években már nemcsak a nehézipart fejlesztették, hanem a helyi termelés körülbelül felét adó könnyűipart is. Ezenkívül egyre erősebb lett a Rába (a Vagongyár) és a textilipari vállalatok nyugati kooperációja is, ami jelentős minőségi és termelékenységi növekedéssel járt. A nagy növekedés természetesen az ingázók és a beköltözők számának növekedését okozta, az ipari munkavállalók 40%-a ingázott a városba, Pápa és Veszprémvarsány felől a reggeli munkásvonatok már egy kezdetleges „zónázó” rendszerben érkeztek. Az évtizedben érte el a legnagyobb mértéket a Győrbe való beköltözés, közel 13 és fél ezren érkeztek. Ekkor megindult a tömeges lakásépítés, kezdetben főként kisebb lakótelepek épültek a város területén elszórva.

Győr és a csatolt falvak foglalkoztatási szerkezete, 1960

Forrás: Népszámlálás 1960 KSH 1961. Bp.

Az ipar nagymértékű növekedése következtében a környékbeli községekben is megnőtt az ipari munkavállalók száma és aránya, különösen Bácsán, Győrszentivánon, Ménfőcsanakon és Gyirmóton. E négy község lényegében Győr alvótelepülésévé vált, életük ezer szállal kapcsolódott egymáshoz, ezért a várossal összeépült Bácsát 1966-ban, a másik három falut 1970-ben Győrhöz csatolták. A csatolás időpontját valószínűleg az határozta meg, hogy így Győr épp elérte a 100 ezer fős lélekszámot, vagyis megyei jogú várossá válhatott. A csatolt községek főként a kedvezmények és az infrastrukturális beruházások miatt profitáltak a változásból, viszont főleg a két nagyobb település lakosai sérelmesnek érezték önállóságuk elvesztését, valamint, hogy a városi szolgáltatások egy része (pl. a helyi buszközlekedés) igen sokáig hiányzott.

A friss megyei jogú város ugyanakkor ismételten komoly társadalmi átalakulás küszöbére érkezett a 70-es évek elején, aminek eredményeképpen lassan, de biztosan távolodni kezdett az „iparvárosi léttől”. Erről a folyamatról a sorozat egy következő részében lesz szó.

lezlidzsi84

A cikk a pangea.blog.hu oldaláról származik, szerzői engedéllyel.

Felhasznált források:
Bácskai Vera (1971) Győr társadalmi összetétele a XVIII. században In: Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr
Balázs Péter (1971):Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején In: Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr.
Borbíró Virgil - Valló István(1955): Győr városépítéstörténete, Akadémiai Kiadó, Bp
Dávid Lajos (1971): Győr az ellenforradalmi rendszer idején In: Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr
Finta Lajos (1971): A szocializmus építésének útján In: Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr
Lengyel Alfréd (1971): A középkori Győr In: : Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr
Tabiczky Zoltánné(1972): A Magyar Vagon- és Gépgyár története 2. (1945-1972), (gyári kiadás), Győr
Vörös Károly (1971) Gazdaság és társadalom a dualizmus korában, In: Győr - Várostörténeti tanulmányok; Győr Megyei Jogú város tanácsa, Győr
Népszámlálás 1960 Győr Sopron megye, KSH, Bp, 1961
Népszámlálás 1970, Győr-Sopron megye, KSH, Bp, 1971

A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára
- 21. rész: A Kisalföldi Gépgyár
- 22. rész: A győri Tungsram Gépgyár
- 23. rész: A győri szecessziós Kisfaludy kávéház története
- 24. rész: A Zeiss Optikai Gyár a győri Dunakapu téren
- 25. rész: Élet az egykori újvárosi Nádor szállóban
- 26. rész: Postapaloták Győrött
- 27. rész: A Spartacus csónakház – Győr első csónakháza
- 28. rész: A győri strand- és termálfürdő múltjáról
- 29. rész: A nádorvárosi Back-malom – a Győri Hengermalom
- 30. rész: A 700 éves Győr (1271-1971) emlékmű története
- 31. rész: A régi győri gőz- és kádfürdők
- 32. rész: Mayr Gyula, győri órásmester, aki világhírű órát készített
- 33. rész: Szabó Samu lakatosmester tűzhelygyára
- 34. rész: A régi gőz-, kádfürdő és a fedett uszoda épületének története
- 35. rész: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója
- 36. rész: Szemelvények Kiskút történetéből
- 37. rész: Séta Kiskúton
- 38. rész: A Cziráky-emlékmű – A 102 éve felavatott obeliszk története
- 39. rész: Hello tourist – Hotel Tourist!
- 40. rész: A „hit és haza” emlékműve: a győri Mária-oszlop
- 41. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években
- 42. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években II.
- 43. rész: Négy évtized négy győri szilvesztere: 1955, 1965, 1975, 1985
- 44. rész: Párduc a szigeten – Hősi Emlékmű a „Győri Margitszigeten”
- 45. rész: Egy méltatlanul elfeledett győri festőművész, Pandur József
- 46. rész: Bolgárkertészek Győrben
- 47. rész: Az egykori Rákócziánum, a későbbi „konzi” épülete
- 48. rész: Farkas Miska, a győri „hegedűkirály” – Újvárostól a világhírig
- 49. rész: A győr-nádorvárosi Erzsébet liget és sporttelep kialakítása és fénykora
- 50. rész: Az Erzsébet liget története 1945-től napjainkig
- 51. rész: Ferenc Ferdinánd és Győr
- 52. rész: Káptalani zenészek háza
- 53. rész: A győri selyemfonoda és a fonodai munkásnőszállás
- 54. rész: A belvárosi-gyárvárosi Meller-féle olajgyár
- 55. rész: Blaha Lujza és Győr
- 56. rész: A győr-nádorvárosi kamillus templom
- 57. rész: A Győri Korcsolyázó Egyesület első negyedszázada
- 58. rész: A győri tejfölös kofa szobra
- 59. rész: Skopáll József győri fotográfus
- 60. rész: A győri Tanítók Háza
- 61. rész: A győri idegenforgalmi pavilon története: 1938-1975
- 62. rész: A győri Petőfi-szobor az Eötvös parkban
- 63. rész: A vagongyár bölcsődéje
- 64. rész: A Magyar Ispita
- 65. rész: A győri tűztorony
- 66. rész: A könyv ünnepe – A győri Ünnepi Könyvhetek történetéből
- 67. rész: Kelemen Márton, az elfeledett fa- és kőszobrász, az oltárépítő és építőmester
- 68. rész: Az Erzsébet téri „Nagy” Pannonia Nyomda
- 69. rész: A Tulipános iskola
- 70. rész: Párizs Győrben – Balog Lajos Barros úti divatáruháza
- 71. rész: A győr-nádorvárosi, 87 éves Kölcsey Ferenc Általános Iskola története
- 72. rész: A kereskedelmi és iparkamara székháza
- 73. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története
- 74. rész: A győri szabadstrandi fürdőzés múltjából
- 75. rész: Gyógyszertár az Angyalhoz: A Mányoki-ház története
- 76. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története – II. rész
- 77. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története I. rész
- 78. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története II. rész
- 79. rész: Dunafürdő, a régi győri Tóth-féle uszoda
- 80. rész: A Rábaszabályozó Társulat székházának építése
- 81. rész: A Győri Sakk-kör első évtizedei (1902-1924)
- 82. rész: A győri Országzászló emlékmű
- 83. rész: Elevátor a Mosoni-Duna partján
- 84. rész: A győri királyi ítélőtábla épületének története a győri sajtó alapján
- 85. rész: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig
- 86. rész: A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után
- 87. rész: A Győri Nemzeti Rajziskolától a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskoláig
- 88. rész: Az orsolyiták győri temploma
- 89. rész: „Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes
- 90. rész: A győri főreáliskola, a későbbi Révai Miklós Gimnázium
- 91. rész: Koltai Virgil Antal, a bencésből lett szabadkőműves
- 92. rész: A Honvéd ligeti Szabadság-szobor
- 93. rész: A győri Püspökvár zenei emlékei
- 94. rész: Egy neves pedagóguscsalád őse: Öveges Alajos
- 95. rész: Ecker János, Győr krónikásának háza
- 96. rész: Pattantyús-Ábrahám Imre, a tudós győri gyárigazgató
- 97. rész: Bierbauer Lipót (1841-1917)
- 98. rész: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József
- 99. rész: A győri püspök muzsikusai és a Richter család
- 100. rész: Benes Pál gyáros, győri festőművész
- 101. rész: 150 éve született a győr-gyárvárosi templom építésze, Árkay Aladár
- 102. rész: Gázlámpák Győr utcáin
- 103. rész: A győrszigeti Kohn Adolf és Társa Olajgyára története alapításától 1910-ig
- 104. rész: A legjelentősebb sémi nyelvzseni és vallástörténész: Aistleitner József
- 105. rész: Vátzy Olga M. Terézia (1896-1976) Szent Orsolya Rendi nővér, zárdafőnöknő
- 106. rész: Egy híres győri festőművész: Liezen-Mayer Sándor (1839-1898)
- 107. rész: Goldmark Károly éjszakája a győri evangélikus templomban
- 108. rész: A „Győr városát végveszéllyel fenyegető földrengés” és más régi földmozgások
- 109. rész: Dr. Albert Ferenc, egy világhírű győri hegedűvirtuóz pályaíve
- 110. rész: A Győri Gőzhajózási Társaság története – 1. rész
- 111. rész: A Győri Gőzhajózási Társaság története – 2. rész