„...A lét, amelyet művészetükkel fölidéznek, a határtalan, a szomorú, a tragikus Alföldnek élete; embereik, állataik, tájaik egyben a maguk életének is szereplői vagy keretbe foglalói. Petőfi még valami romantikus szeretettel gyönyörködött az Alföldben. Megszépítette, csaknem ünnepi ruhába öltöztetve azt is, ami hétköznapi benne. Tornyai ugyanúgy, mint Móricz, meg nem alkudó valóságszeretettel ábrázolta az Alföld életét, s benne különös együttérzéssel éppen azt, ami sorsüldözte, ami tragikummal terhelt. Más módja a realizmusnak (…) Tájképein megérzik, hogy festőjük maga is annak a földnek terméke, amelyen képei megszülettek. A megmérhetetlen égnek, a gyász-sorssal terhes vagy viharozva vágtató felhőknek gyermeke. Szeme a szegény föld szürke színén szomorodott meg. Otthona a szegény földmíves apa kunyhója volt, végzete: viaskodás az élet gondjával. Világéletében szegény emberek nehéz sorsa volt a környezete. S hiába szabadult ki Párizsba, hasztalan telepedett meg Pesten – szűkebb hazájának nyomasztó élményei oda is elkísérték: vele ment a szegénység, a nélkülözés, a bánat, a keserűség. Tőlük lett aránylag korán olyan rézmetszetre emlékeztetően keresztül-kasul barázdás az arca.”

Tornyai János 1869. január 18-án Hódmezővásárhelyen született, egyszerű, szegény zsellérszülők gyerekeként. Ösztöndíjjal végezte el Budapesten a Mintarajziskolát (1886-89), ahol Székely Bertalan, Lotz Károly, Greguss János voltak mesterei. 1894-től ugyancsak szülővárosától kapott ösztöndíjjal kijutott Párizsba, ahol a Julian Akadémián képezte magát. Érdekes, hogy nem a francia impresszionisták inspirálták művészetét, hanem Munkácsy Mihály festészete, a mestertől mind a festői stílust, mind a hazafias viselkedést illetően jó tanácsokat is kapott. Párizs után bejárta Németországot és Olaszországot, majd 1903-ban végleg hazatért szülővárosába.

Nyomorúságos körülmények fogadták, eleinte nem volt műterme, s később is alig tudta fenntartani, amit a várostól kapott, emiatt sok konfliktusa volt a város vezetésével. Ezen túl nyomasztotta a hazai elmaradottság is, így az egyszerű, szomorú magyar valóság jelenik meg akkori zsánerképein is. A Műcsarnok 1904. évi tavaszi tárlatán a Juss című képe első változatával Ráth György-díjat nyert. Ez a téma, amely egy szegényparaszti családot ábrázol, amint osztozkodnak, egész életében foglalkoztatta, 30 olajfestményt és 100-nál több rajzot készített ebben a témában. Más életképei (Kútágas, Magyar sors) is a szegénységhez, a paraszti világ nyomorúságához kapcsolódnak, realista, drámai feszültséget árasztó, hangulatilag búskomorak, színeiben sötét tónusúak. Egyik legismertebb képe 1908-ból a Bús magyar sors, amelyet önéletrajzként jelölt meg. Egy meggyötört, megtört, céltalan, magányos lovat látunk a pusztán, amelyben felismerhetjük a művészi, az emberi magányosságot és elhagyatottságot.

A művész történelmi témákból is többször merített, megfestette például II. Rákóczi Ferenc rodostói száműzetését vagy Bercsényi Miklós egész alakos képét. Kivette a részét a helyi kulturális-művészeti életből, barátaival, Endre Bélával, Rudnay Gyulával, Pásztor Jánossal létrehozták a népi fazekasság megmentésére a hódmezővásárhelyi művészek Majolika- és Agyagipari Telepét is. Kiss Lajos néprajztudóssal a helyi népművészeti emlékeket, néprajzi értékeket gyűjtötték, ez lett az 1904-1905-ben megalakuló hódmezővásárhelyi múzeum alapja. 1910-ben művészeti lapot indítottak Jövendő címmel.

Ekkor már Mártélyon lakott, kedélyállapota felszabadult, s festészete a természet felé fordult. Ekkor festette legszebb alföldi tájképeit (Gémeskút, Nagyborulás, Mártélyi nagy fa). Újabb korszakváltás akkor következett, amikor 1919-ben Budapestre költözött, ahonnan alkalmanként Szentendrére is kijárt festeni. Képei sokkal derűsebbek, líraiak lettek, színei világosabbak (Zöldkabátos asszony). Foglalkoztatta a plein air festészet, bekapcsolódott a pesti művészeti társaságok életébe. Egyre több elismerést kapott, díjakat nyert hazai és külföldi kiállításokon egyaránt. 1929-ben a barcelonai nemzetközi kiállításon a Csokorkötés c. művét aranyéremmel jutalmazták. 1933-ban pedig a Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon Műteremben c. képéért tüntették ki aranyéremmel.

A Képzőművészek Új Társasága (KUT), a Munkácsy Céh, a Magyar Képzőművészek Iparművészek Egyesülete (KÉVE), a Paál László Társaság tagja volt. 1934-ben a vásárhelyi értelmiségiek egy része az ő tiszteletére megalakította a Tornyai János Társaságot, hazahívták a festőt, gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. A város vezetése 120 pengő évjáradékot szavazott meg részére, hálából Tornyai valamennyi tulajdonában levő grafikáját és festményét a városra hagyta. Hagyatékát az 1951 óta a nevét viselő Tornyai János Múzeum őrzi, s mutatja be kiállításokon a nagyközönségnek, de műveiből többet őriz a Magyar Nemzeti Galéria is.

1936. szeptember 20-án hunyt el szülővárosában, ahol a múzeumon kívül iskola is őrzi nevét.

1984-ben meglepő felfedezés borzolta fel a közvélemény kíváncsiságát, előkerült ugyanis egy 718 darabból álló gyűjtemény (az akkor sajtó nyomán Tornyai-festménylelet névvel illették), derűs, kedves képek, amelyeket a művész valószínűleg saját örömére festett, de az is lehet, azért, hogy majd az özvegyen maradó feleségét segítse vele. A lelet a művész egykori műtermének (Horánszky utca 9.) padlója alól került elő, darabjainak frissessége, erőteljes színhasználata száz év távlatából is lenyűgöző. Az özvegy csak 1983-ban, 47 évvel a férje halála után távozott az élők sorából, de a képekre csak ezután bukkantak, mikor az állami műteremlakást újra kiutalták, s megkezdődtek a felújítási munkák. A padló alól a festményeken túl különböző dokumentumok, valamint a Tornyai által több mint 30 éven át vezetett napló került elő.

SzaSzi

Fotógaléria: 150 éve született a nagy magyar Alföld festője, Tornyai János

8 kép

 

Forrás: mek.oszk.hu, hung-art.hu, Elek Artúr: Tornyai János (1869-1936) Magyar Művészet, 1936. november, XII. évf., 11. sz., 321-328. oldal (in: Elek Artúr: Művészek és műbarátok, MTA Műv.tört. Kutató Int., Bp., 1996, 218-221. oldal), Bálint Aladár: Három festőművész (Eder János, Tornyai János, Csáky László) Nyugat 1918. 11. szám, Dömötör János: A Tornyai-festménylelet, forrás: Művészet, 27. évf., 1. sz., 1986. január 6-11. p.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép.