Nem lehet szó nélkül elmenni Az Úr hangja mellett. Alapvetően mindenki kíváncsi rá, hogy mit lehet kihozni ennyi pénzből, amelyből 600 millióval a Filmalap járult hozzá a produkcióhoz. Rengetegnek tűnik, de Amerikában ez aprópénznek számít, itthon viszont pozitív, hogy legalább ennyit kaphat egy valóban profi rendező.

Pálfi György nem feltétlenül a könnyen emészthető figurája a magyar filmgyártásnak (Taxidermia), de az, hogy mennyire kreatív (Final Cut: Hölgyeim és Uraim), megkérdőjelezhetetlen. Nyilván felejtsük el, hogy olyanhoz nyúl, amit egyszerű feldolgozni. Stanislaw Lem munkásságát amúgy is megfilmesíthetetlennek tartják, ezt a művét meg pláne, amelyben rengeteg a filozofálgatás és kevés a drámai konfliktus. Az Úr hangja is inkább múzsaként használja a könyvet, és továbbviszi annak gondolatait. Alapvetően ez is az egyik legfőbb problémaforrása a film kritikusainak, hogy óhatatlanul összehasonlítják a könyvvel. Mivel két külön műfajról van szó, így elég fölösleges összemérni, hiszen mások az erőviszonyok, de tény, hogy bőven akadnak hibái, amik miatt könnyű ostorozásba kezdeni. Azonban már annyian kifejtették az egyértelmű problémákat, hogy nem lett kiemelve eléggé, mennyi szempontból zseniális mégis a film.

A filmnyelve rendkívül egyéni, nagyon kreatív és emlékezetes. Pohárnok Gergely operatőr munkája hihetetlen, hogy önmagában milyen sokat ad hozzá a filmhez. Vannak benne olyan képi megoldások, amelyek miatt néha legszívesebben felugrana a néző a mozi közepén, és hangos tapsba kezdene a látottak csodájától. A jelenetek alá vágott zajzenével együtt teljes az összhang, ami garantáltan kimozdítja az embert a komfortzónájából, és elemi szinten mozgatja meg az, amit érzékel. Ezek az abszurd és sokkoló képsorok egyértelműen a legnagyobb adui a filmnek, ami egy harmincas éveiben járó férfiról szól (Polgár Csaba), aki párkapcsolati gondokkal küzd, miközben kiutazik Amerikába, hogy megtalálja az apját, aki még a hetvenes években tűnt el. A férfi egy összeesküvés-elméletekre hajazó dokumentumfilmben vélte felfedezni édesapját, akinek megkeresésében az otthon maradt testvére (Fekete Ádám) is támogatja, akit folyamatosan tájékoztat az útjáról.

A forgatókönyvet Pálfi Nagy V. Gergővel és Ruttkay Zsófiával közösen írta. Az Úr hangjának gyenge pontja azonban a történet elmesélése lesz, mert azokat a drámai mélységeket, amiket egy ilyen egyszerű sztori megengedhetne magának, egyáltalán nem aknázza ki. Egy percig sem érezzük az igazi tétet, vagy hogy olyan lelki magasságokat és mélységeket járhatnánk be, amelyekre egy ilyen dráma bőven adna lehetőséget. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy ügyesen, de mégsem koherensen keveri a különféle stílusokat. Egyszerre látunk road movie-t, családi drámát, elmélkedő sci-fit, dokumentumfilmes megmozdulást, de sajnos csak a néhol elhintett humor az, ami kifogástalan, a többi mindinkább kísérleti jellegű. Ez könnyen elmondható az egész filmről is. Valószínűleg nem fog végtelen nézőt bevonzani a moziba, és az a fajta film lesz, ami hosszabb kifutást igényel, és évekkel később lehet majd érezni a hatását, ha képes most akkora nyomot hagyni. Ebbe a vitába kár volna még most belemenni. A maga idejében Kubrick 2001: Űrodüsszeia-ja is bukás volt, és csak azért nem vették le a műsorról, mert az egyik jelenetre rászoktak a pszichedelikus drogokon tengődő arcok.

Az Úr hangja nem törekszik arra, hogy mindenáron megszerettesse magát a nézővel, sőt még a konfliktusokat is simán vállalja. Egyértelműen egy szűkebb réteg számára lesz csupán szerethető, és ugyanígy el lehet fogadni és meg lehet érteni a negatív véleményeket is. Az viszont nem vitatéma, hogy Pálfi mennyire tehetséges; az ő tragédiája talán tényleg az, hogy állandóan küzdenie kell azért, hogy azt csinálja, amelyben feltűnően jó, és teleszórja filmjeivel a mozikat.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu