Dom Hemingway nem az a fickó, aki sokat cicózik. Tucatnyi év után jön ki a börtönből, a ropogós oroszból lett selymes „faaanszia” mobster tartozik neki pénzzel meg idővel. Így hát beiszik, és kaparás nélkül akarja a gesztenyéjét. Csakhogy az élet sosem ilyen szappanosan sima (és csúszós), ezért Dom Hemingway-nek mindent maga kell megszereznie, de közben érettebb, felelősségteljesebb és jobb emberré válik. Huh, belelovaltam magam, pedig rendesen ásítós a történet. Richard Shepard azonban szerencsére (ez ebben az esetben a minimum persze) stílust vezetett a filmbe, GuyRitchie-sen kúl és laza karakterekkel, dialógusokkal (monológokkal, erről később), háttérfestéssel.

A Dom Hemingway valahol meglepően karakterfejlődést középpontba transzportáló film, de hogy ez ténylegesen működjön is, ahhoz kitűnő választás volt Jude Law (nem szeretem, de most igen)! A nem sterilen tenyérbemászó (végre!) arcú és modorú főhős mintha egy Shakespeare-műből sétált volna élvetegen (fel- és túlfűtött emóciókkal) a vászonra, és amúgy az egész olybá tűnt helyenként, mint egy színpadi előadás (nagyon jól állt neki és a filmnek is). Egyszemélyes szóáradatai tényleg élményszámba mennek, amelyek mögött bravúrosan átélt hitelesség feszül. Dom mellett Balkéz Dickie (Richard E. Grant) szintén karakteres, s bár többnyire csupán fék és kapaszkodó, jól áll a kulisszáknak és viszont.

Összességében maga a film mégsem durran nagyot, egy szippantással áll az elmegy kategória fölött, hála Jude markánsan egyedi játékának (és akcentus-nyelvjárásának). De a vége jó, és ez lényeges. „Sok megpróbáltatás és szenvedés után a szerencsekerék végre újra Dom Hemingway-nek kedvez. És kívánom, élvezze minden ingatag pillanatát, ha csak egy pillanatig, egy percig, vagy akár egy életen át tart.”

2013, angol, 93 perc
rendező: Richard Shepard
forgatókönyvíró: Richard Shepard
szereplők: Jude Law, Richard E. Grant, Demián Bichir, Emilia Clarke, Jordan A. Nash, Jumayn Hunter, Glenn Hirst

Szilvási Krisztián