201

Egyetemi nyílt napok uniós támogatással


szechenyi-istvan-egyetem-konyvtar

Az egyetemi nyílt napokhoz kapcsolódóan hét helyszínen mutatják be az európai és hazai forrásokból megvalósuló felsőoktatási fejlesztéseket január 15. és február 2. között. 33 magyar felsőoktatási intézményben több mint 300 projekt valósul meg 280 milliárd forintot meghaladó hazai és európai uniós fejlesztési források felhasználásával – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Schanda Tamás.

A rendezvényt január 15-én a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karán, január 16-án Győrben a Széchenyi István Egyetemen, január 22-én Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, január 23-án Veszprémben a Pannon Egyetemen, január 24-én Debrecenben az egyetem természettudományi és technológiai karán, január 26-án Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és február 2-án a Szegedi Tudományegyetemen tartják.

A projekt célja, hogy felhívják a figyelmet arra, a felsőoktatás sok területét érintő fejlesztések hogyan segítik a hallgatók tanulmányait, későbbi elhelyezkedésüket, a korszerű és versenyképes tudás megszerzését.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar felsőoktatásban a fiatalok minden tudást megszerezhetnek ahhoz, hogy sikeresen lépjenek a munkaerőpiacra és ott megállják a helyüket, majd hozzátette: az idén a fejlesztések közül a duális képzésre összpontosítanak, mert szükség van arra, hogy a jövő munkaadói és munkavállalói már a tanulás idején találkozzanak. Schanda Tamás kifejtette: a magyar gazdaság az egyik legnyitottabb Európában, jelentős működő tőke érkezik, a befektetők világszínvonalú innovációt és technológiát telepítenek az országba, és szükség van a jól képzett szakemberekre.

A felsőoktatási képzésben mintegy 2 ezer duális hallgató vesz részt, és több mint 100 ezer diák tanul duális szakképzési rendszerben, a vállalati partnerként részt vevő cégek száma pedig meghaladja a 700-at. A kormány támogatja, hogy a felsőoktatási intézményekben a legkorszerűbb eszközökkel tanítsanak, mivel a magyar gazdaságnak az innováció erősítésére, versenyképes tudásra van szüksége, és ezt a felsőoktatási intézmények fejlesztései elősegítik – fogalmazott az ITM államtitkára.

Forrás: MTI
Fotó: Csendes Richárd

2019.01.15