305

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában


mars-bolygo

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az InSight amerikai űrszonda elhelyezte első mérőműszerét a marsi talajon. Kiss László csillagász-fizikus kiemelte, hogy a marsi vizsgálatok arra a fontos kérdésre adhatnak választ, volt-e élet a Marson.

Egész világegyetemünk, világképünk fontos kérdése, hogy a Föld annyira különleges hely-e, hogy csak itt fejlődhettünk ki mint gondolkodó lények, vagy az élet bárhol máshol kifejlődik, ahol erre lehetőséget kap – fejtette ki. Emlékeztetett, hogy az űrszonda november 26-i landolása óta a kutatók azon dolgoznak, hogy a Mars felszínén érzékeny műszereket helyezzenek el.

Egy hosszú robotkar szeizmométert helyez el, amely a marsi tektonikát fogja vizsgálni, ennek egyik segédműszere az a mikrofon is, amely az emberi fül számára is hallható hangokat rögzíti. Emellett egy 5 méter hosszú tüskét fúrnak be a marsi felszín alá, amely a hő terjedését vizsgálja a talajban. Ezek alapján majd mintegy 2 év múlva tudni fogjuk, hogy a Mars múltja milyen lehetett, hiszen ez a jelenlegi belső szerkezetből kikövetkeztethető lesz – közölte.

Forrás: MTI

 
A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.01.12