320

„Ma már nagyon nehéz utalgatni”

Marlboro Man-interjú Gerdesits Faszival

gerdesits-faszi

Néhány hete jelent meg a Marlboro Man friss albuma Egyre lejjebb címmel. A Lángoló Gitárok az új lemez kapcsán a kultikus magyar alternatív rockzenekar frontemberével, Gerdesits Faszival beszélgetett. A magyar könnyűzenei színtér egyik legfoglalkoztatottabb dobosa ebben a formációban elsősorban énekesként és szövegíróként tevékenykedik, nála avatottabb személyt tehát nem is kérdezhettek volna az ironikus, gunyoros szövegű, a hétköznapok valóságára szókimondó stílusban reagáló dalokról.

A legutóbbi album, a Kakasütés óta hat év telt el, de a zenekar szokásos társadalomkritikus hangvétele nem változott.

Az utóbbi másfél évben sok olyan ötlete gyűlt össze fő dalszerzőnknek, Selmeczi Basstard Péternek, amelyek a Marlboro Manre hajaztak, úgy gondoltuk, összeállt az új anyag. Ilyenkor összeszedem azokat a dolgokat, amik az utóbbi időben nagyon felidegesítettek, és írok a dalokhoz szöveget. Megjegyzem, nem nagyon tudok szöveget írni, semleges vagy kellemes dolgokról legalábbis eddig még nem sikerült.

Az, hogy valami felidegesít, jó dalszerzési motiváció?

Nekem az. Akkor kezd el inspirálni, akkor kezd el mozgatni, akkor tudok rákoncentrálni. Ilyenkor úgy érzem, hogy van értelme ezzel foglalkozni. Annyira körbejárták már a rockzenében az összes témát, a szerelmet, a szomorúságot, a bánatot, meg minden ilyesmit, hogy azokkal én nem tudok mit kezdeni. Nem vagyok dalszövegíró, és költő sem, ezért nem is a hagyományos módon csinálom ezeket a dolgokat. Ami kijön, azt igyekszem formában önteni.

Úgy általában a Marlboro Man működése sem nevezhető hagyományosnak, hiszen évente egy-két koncertetek van. A szó jó értelmében hobbizenekar ez, afféle első szerelem?

Ezt tartom az egyik legfontosabb dolognak azok közül, amiket csinálok, hiszen ez ad rá lehetőséget, hogy kifejezzem magam, amikor van erre idő. Valójában szabadidő-zenekarnak mondanám, ha lenne szabadidőm, de azért szeretnék ebből egy kicsit előrelépni. Sok-sok év telt el úgy, olyan 2000 környékétől a Kakasütés előtti időszakig, hogy tulajdonképpen nem akartunk semmit elérni, ennek megfelelően nem is értünk el semmit. Lehet, hogy ez rossz irány volt. Én is inkább a dobolásra koncentráltam, ami lehet, hogy szintén rossz volt, hiszen annyi csodálatos dalt és felháborító szöveget hozhattam volna össze ennyi idő alatt… Lehet, hogy emiatt sok embert kielégítetlenül hagytam, miközben dobolni bárki tud.

Ha már szóba került ez a téma, te is a legendás zenekarhalmozók közé tartozol.

Hát igen, sok zenekarban fordultam meg. Jelenleg összesen négyben játszom, ami igazából nem sok. Ezek a Quimby, a Marlboro Man, A Kutya Vacsorája, meg a Lead Zeppelin. Úgy alakult, hogy az adott zenekarok nem találtak számukra megfelelő dobost, vagy úgy érezték, hogy a műfajokban, amit ők képviselnek, azokban otthon vagyok, jól meg tudom csinálni a dolgokat, esetleg azért hívtak engem, mert emberileg is jól kijöttem velük. A legtöbb zenekar azért arról szólt, hogy szerelemből csináljuk, nem a pénzért. Ha a pénzért csináltuk volna, akkor nem itt beszélgetnénk, hanem egy borzasztóan fasza luxusjachton valahol az óceánon, és nyomatnánk közben a koktélokat. De sajnos nem ezért csináltuk. Az idők során egyre több ilyen zenekar lett. Aztán úgy alakult az életem, hogy tényleg egyre több szabadidőm lett, elváltam és a többi, és valamivel ki kellett töltenem azt az időt, amit egyébként szomorkodással, magamba fordulással és depresszióval töltöttem volna. Úgy gondolom, erre még mindig a zenélés a legjobb módszer, kevésbé az alkoholizálás vagy a drogozás. A zenélés segített ezekben az esetekben, így aztán, ahogy te is használtad ezt a kifejezést, rengeteg zenekar halmozódott fel.

Aztán persze ezek szép lassan részben megszűntek, részben az emberek már nem érdekődtek irántuk, úgy is lehet mondani, hogy kiöregedtek. A zenekarok néha kifutnak, kifáradnak, a zenészek mással kezdenek foglalkozni, ha nem lesznek igazán sikeresek, márpedig Magyarországon zenélésből élő, igazán sikeres muzsikus kevés van. Egyébként ezt le tudtam mérni a Szigeten is. Ahogy a Szigetről kikoptak a magyar zenekarok, úgy koptam ki én is idézőjelben, ha szabad ezt a nagyképű párhuzamot használnom. Volt olyan, hogy egy hét alatt tizenegyszer léptem fel, most meg tizenegy év is eltelik anélkül, hogy egy koncertem lenne a Szigeten.

gerdesits-faszi

Szóba került a siker mint fogalom. Hogyan definiálod ezt személyes szinten?

Talán úgy, hogy nem kell különösebben kompromisszumokat kötni. Azt azért tegyük hozzá, hogy nem vagyok egy különösebben bonyolult lélek, se különösebben nagyravágyó vagy becsvágyó ember sem. Nekem az elég, hogy viszonylag normálisan meg tudok élni, tudok gondoskodni a gyerekeimről, tudok hangszereket venni magamnak. Manapság olyan hangszereket is meg tudok vásárolni, amikre annak idején csak a nyálamat csorgattam. Nem várom azt, hogy az emberek odarohanjanak hozzám, hogy ne tudjak végigmenni az utcán, hogy folyamatosan a szavaimat lessék, és hogy fontosnak gondolják azt, amit mondok. Számtalan ember van, aki valamiben sikeres, elénekelt egy-két jó számot, amit írt vagy írtak neki. Ezekről az emberekről sokszor azt gondolják, hogy a gondolkodásuk is nagyon színvonalas, a véleményük is nagyon fontos, és az ízlésük is jó. Ezért hallunk annyi ismert embertől annyi tömény hülyeséget.

Az új lemezetekre viszont egyáltalán nem a tömény hülyeség a jellemző, hiszen azzal együtt, hogy sokszor cinikusak vagy szarkasztikusak a szövegek, elég határozott mondanivaló fedezhető fel a dalokban, és elég nehéz félreérteni az olyan sorokat, mint a „Van egy bátor és bölcs vezérünk, aki a bajoktól megvéd”.

A bátor és bölcs vezérekről van egy-két gondolatom. Mostanában azt veszem észre, hogy soha ennyi szarházi tróger gazember nem volt még vezető pozícióban, legalábbis mióta élek és figyelem ezt a dolgot. Ez hétéves korom környékén kezdődött. Ahogy sok más családnál, nálunk is állandóan ment a tévé, hallgattam a híreket, láttam a politikusokat. Nem tudom, ki emlékszik manapság Erich Honeckerre, Edward Gierekre vagy a Szadat és Begín közötti konfliktusra. A mai fiataloknak ezek a nevek már nem mondanak semmit, és ez nagyon helyes. A mostaniak, bár nagyon igyekeznek, remélem, ugyanígy tűnnek majd el a történelem szemétdombján, és süppednek bele a saját maguk által keltett szarmocsárba, mint ezek a régi arcok.

Az a baj, hogy most ismét a bunkóság, a minél borzalmasabb, alpári taplóság a divat. Minél nagyobb bunkó vagy, minél agresszívebb, minél törtetőbb, annál nagyobb sikered van. Ma már nagyon nehéz utalgatni. Ha ma teszel valamire egy utalást, az az emberek ingerküszöbét nem éri el. Muszáj pacekba, nyersen valami borzalmas, irritáló suttyóságot mondani, azt talán megértik. Csak például nekem, ahogy öregszem, egyre kevesebb kedvem van ehhez. Ma már szívesebben utalgatok, de pont ezért van ezen a lemezen néhány olyan dolog, amit talán némelyik tapló is megért. Viszont nem akarok nyílt színen politizálni, ezért nem hangzik el egyik ilyen gazembernek sem a neve, ellentétben néhány régi számmal. Úgy gondoltuk, hogy nem akarjuk mi őket megőrizni az örökkévalóságnak. A zene fennmarad, az alkotások fennmaradnak, ezek a szarháziak pedig eltűnnek. Akik azzal kérkednek, hogy gyilkosok voltak, kémhálózatok vezetői, vagy egyszerűen felkapaszkodott, milliomos redneck taplók, netán eleve diktátorok leszármazottai, azoktól mi jót várunk? És lásd, az igazán sötét emberek tapsolnak, mert nekik mindig kell egy bölcs vezér, aki megmutatja, merre menjél bele a mocsárba.

Mit tehet egy olyan ember, aki nem akar belemenni a mocsárba, de mondjuk nyílt színen sem kíván politizálni?

Hát nem sokat. Eleve nem tudom, mi a megoldás, ha valaki nem akar idegrohamot kapni. Láttam most egy karikatúrát a neten, amin az orvos mondja a meggyötört arcú betegnek, hogy „az ön problémája az, hogy nem iszik, nem drogozik, ezért teljesen tisztán látja a világot”. Valójában mindenkinek meg kell találnia azt az örömforrást, ami neki jó. Ha ez a macskasimogatás, akkor azt. Nem húzódhat el mindenki a világ elől, amit jelenleg amúgy a legoptimálisabbnak látok, de az ember nem úgy van kitalálva, hogy így éljen. Nekem már tizenöt éve nincs tévém, rádiót is nagyon ritkán hallgatok. Annyi jó zenét hallgathatok helyette, ha meg nem lenne, akkor megcsináljuk magunknak. Szóval sajnos nincs ötletem. A másik menekülés, hiszen én is azok közé tartozom, akik tisztán látják a világot, az az olvasás.

Az a probléma, hogy az igazán jó művek – és ez minden művészeti ágra igaz – mind arra világítanak rá, sosem volt ez másképp a világban. Mindig a köcsögök nyertek, a jófiúknak meg csak a nagyon cukros hollywoodi filmekben volt esélyük. Ettől is szomorú leszel, viszont amitől meg jól érzed magad, az az, ha meglátod, hogy mégsem vagy egyedül, és rajtad kívül is nagyon sokan gondolkodnak így. Az már más kérdés, hogy ezek az emberek általában nem cselekvő emberek. Nehéz eldönteni, hogy a mi dolgunk-e, hogy ezeket az arcokat felrázzuk, bár provokátornak lenni nagyon jó.

Konfrontációra ezek szerint szükség van? Sokan úgy gondolják, hogy zenészek, művészek ne politizáljanak, hiszen ez nem az ő feladatuk.

Szemtől szemben persze soha nem tudtam beszélgetni azokkal, akik ezt gondolják, de erről elég határozott véleményem van. Általában, ha nagyon fel akarom magam idegesíteni, akkor kommenteket olvasok, ahol aztán töményen ömlik az ostobaság és a hülyeség. Nyilván általánosítani nem lehet, de ez nagy vonalakban azért megmutatja, mi a helyzet. Arra lennék kíváncsi, hogy szerintük ha a művész nem, akkor ki az, aki politizálhat? Az autószerelő, a zenetanár, a bankár, a hangtechnikus, a közértes? Mégis ki teheti, és a művész miért nem? Mert a művésznek az a feladata, hogy szórakoztasson? Miért ne szórakoztathatná azokat, akik úgy gondolkodnak, mint ő?

Alapvetően a művészetnek nem ez a feladata, de a művészeknek van lehetőségük arra, hogy reflektáljanak és reagáljanak az őket körülvevő világra. Ha ezt valaki nem teszi, úgy is lehet. Szerintem van olyan, aki csak szórakoztatni akar, miért ítélnénk el? Ők valószínűleg a megélhetés miatt csinálják ezt, mert azt nem hiszem el, hogy a hatvannyolcadik ugyanolyan felhőtlen, bugyuta, vattacukros dal is őszintén jön valakiből. Másoknak viszont van véleménye, innen indult ki az egész: a rockzenészek elkezdtek erősítőket használni, hangosan közvetíteni a véleményüket az emberek felé. Minden érában volt ilyen. Ott a blues, ami általában a sanyargásról, a szomorúságról szól, de ott is voltak erős vélemények a világról. A punkról ne is beszéljünk, azzal egyébként én a mai napig tudok azonosulni. Bár úgy érzem, a műfajt felzabálta a szórakoztatóipar, de magának a punknak eredeti formájában hatalmas jelentősége lehetne manapság megnyilvánulási és megszólalási formaként, hiszen most aztán igazán lehet mi ellen lázadni.

gerdesits-faszi

Téged kik tereltek ebbe az irányba zenei vagy gondolkodásbeli szempontból? Ahogy hallgattam az albumot, nem tudtam nem felfedezni némi rokonságot például Frank Zappa dolgaival, aki amellett, hogy maximálisan zenei indíttatásból dolgozott, sokszor hallatta a hangját közéleti kérdésekben is.

Én őt régebben hallgattam, de nincs olyan ember a zenekarban, aki ne szeretné a zenéjét. A gitárosunk, Vasti – Vastag Gábor – és a fuvolásunk, Somos András játszott is Frank Zappa emlékzenekarban. Aki személyesen nagyon nagy példaképem, az a Jethro Tull, illetve Ian Anderson, aki például az egyik legismertebb, Aqualung című albumán a vallást osztotta ki nagyon derekasan. Másik nagy kedvencem a nagyon kevesek által ismert Roy Harper. Ő Ian Andersonnak is példaképe volt, nagyon jóban volt a Led Zeppelinnel, akik dalt is írtak róla. Jimmy Page Harper több albumán közreműködött, a Pink Floyd Wish You Were Here lemezén meg ő énekelte a Have Cigart. Az ő szövegeit is nagyon ajánlom, bár kell hozzá nagyon komoly szótár, mert nem hétköznapi szavakat használ. Zeneszerzésben pedig, bár erre a lemezre én egyetlen dalt hoztam csak, Al Stewart dolgait szeretem nagyon, aki szerintem tökéletes dalokat ír. Ennek az albumnak ugyanakkor van egy régi, hetvenes évekbeli magyar zenekarokra hajazó oldala is, bár lehet, hogy ezt csak mi érezzük.

A Dicktátorban elég erősen visszaköszön az Ezüst eső az Omegától, ez szándékos volt?

Azért tetszik ez nekem, mert a dallam is hasonlít kicsit, de abban a dalban van egy sor, amit tulajdonképpen az Ezüst esőből vettem. Nem ez az eredeti, nálunk „Sötéten néz le rám a Hold” van „Sötéten néz le rám az éj” helyett. Valahogy az a hangulat kapott el, amikor ezen a szövegen dolgoztam, nem volt tudatos, de beugrott ez a sor, amiről ráadásul azt hittem, hogy úgy van, ahogy a dalszövegbe is került. Sajnos még így sem sikerült ellopnom az eredetit, így nem viszem sokra… Nagyon-nagyon szeretjük, legalábbis Basstard és én, az Omega hetvenes évekbeli korszakát, a space rock lemezeket. A régebbieket is szeretem, és bár mostanában kevesebbet hallgatom őket, voltam az 55 éves jubileumi koncertjükön is, ahol számomra szomorú módon csak egy számot játszottak ebből a korszakból.

De van ebben a lemezben Illés, Fonográf, Szörényi Levente is. A szövegeknél Bródy János útmutatásait vettem alapul: minél egyszerűbb szavak, minél rövidebb szótagok, ez manapság már egyáltalán nem divat. A mostani népszerű zenekarok szövegeit hallgatva azt tapasztalom, hogy egy sornak kilométer hosszúnak kell lennie, és lehetőség szerint rappelni is kell hozzá.

Ahhoz képest, hogy nem tartod magad szövegírónak, elég komoly mélységben foglalkozol a témával.

Nekem jól jött ez a segítség, bevallom, és az agyat is tornáztatja, amikor meg kell oldanod egy olyan problémát, hogy egy hosszú, sok szótagból álló kifejezést egy nagyon röviddel helyettesítesz. Nem alkalmazom viszont az olyan általános költői, szövegírói fogásokat, mint hogy jelzőt kell rakni mindenhová, még a jelzőt is jelzőzni kell. Az ilyesmi nem igazán jön be, mert nekem a túljelzőzés mindig ötlethiányra utal. Írjunk akkor verset, de dalszövegbe nem biztos, hogy kell, bár sok esetben bejön.

Az előző lemezhez képest az Egyre lejjebb dalaiban jóval kevésbé hangsúlyos a népzenei jelleg. Szándékos lépés volt ez, vagy inkább a Kakasütés tekinthető egy egyszeri kísérletnek?

Mindkettő igaz. A Kakasütésnél eleve ez volt a cél. Nagyon szerettem volna, ha a zenekarban játszó nagyon jó zenészek végre rendesen zenélhetnek is. Bele vagyok szerelmesedve a pszichedelikus, progresszív, esetenként folkos rockzenébe, tulajdonképpen ezeket hallgatom itthon napestig. Ez a mai napig megvan, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a Marlboro Mant hallgató közönség kicsivel több, a régebbi lemezeinket idéző szöveges dolgot vár, nem biztos, hogy érdemes elterelni a figyelmüket a zenével. Én nagyon jól elvagyok azzal, hogy hallgatom és játszom a zenét, de lehet, hogy az embereket ez kicsit fárasztja manapság. Ami szomorú, de hát erre hoztuk létre a SmokeFish zenekart, ami a Kakasütés után összegyűlt rengeteg ötletünket tartalmazza. Ezekből végül nem Marlboro Mant csináltunk, mert az lett volna az igazi kib***ás a közönséggel. Most inkább a régi southern, country rockos irányba mentünk – a Lynyrd Skynyrd szintén nagyon nagy kedvence mindenkinek –, mert igazából ez a fazon áll nekünk jól. Nem mintha a progresszív zene nem állt volna jól, de ebben a formában könnyebben el tudjuk juttatni a hallgatókhoz az üzenetet. Ezért van az, hogy most minden dalnak lett szövege, míg a Kakasütésen voltak instrumentális számok is.

Csináltatok egy meglehetősen abszurd képi világú videót a Szeresd a gidát is című dalhoz, ez kinek volt az agyszüleménye?

Nekem, bevallom. Én találtam ki az alapkoncepciót, a megjelenést, aztán szépen megvalósítottuk. Az idősebbik fiam rendezte, a lányom is játszik benne, és az ő cimboráik játsszák a további szerepeket. A maszkokat is ők készítették, egy igazi homemade, csináld magad dolog volt, én egyébként ezt szeretem. Bármit meg lehet oldani. Nem mondom el, mennyi pénzből készült.

Pedig kíváncsi lennék rá.

Egy zacskó tapétaragasztó, egy tálca sör, egy üveg whisky és egy tál étel, ennyi volt a költségvetés.

Talán ez a mostani idők punkja, szinte semmiből valamit alkotni. Élőben mikor várható, hogy bemutatjátok a lemezt?

Február 16-án lesz a Trip Hajón a lemezbemutató, a Zin-dam-Boo társaságában. Ez Kőszegi Zsolti új zenekara, vele az S-Modellben vagy például az Equusban játszottam együtt. A rá következő héten indul a napokban bejelentett Family Tugedör turné, ahol a Quimby mellett a különböző „leányzenekarok” is fellépnek. Tehát minden tag, akinek van másik zenekara, márpedig mindenkinek van, az hozza a saját csapatát is. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy fesztivált, hanem egy egész estés program lesz, ahol a közönség számára teljes mértékben kiszámíthatatlanul váltják egymást a produkciók. Egy különleges zenei utazást képzeltünk el elég nagy szélsőértékekkel, nagyon széles lesz a paletta. Dódi Priváti Projektjében például Kőszegi Imre dobol, Szilárd meg három énekesnővel lép színpadra, nagyon érdekes dolgok várhatók. Ezzel a produkcióval lesz egy turné az ország nagyvárosaiban. Február 23-án indulnunk Rácalmáson, aztán jön Békéscsaba, Debrecen, Szombathely, március 29 és 30-án pedig két buli a Barba Negrában. Utána a Marlboro Mannel fogunk játszani áprilisban is, és remélem, hogy az évi rendes Fishing on Orfű-koncertünkre is biztos a helyünk – az az egy fesztivál, ahová még beengednek minket. Most egy kicsit el szeretnénk indulni, még egyszer utoljára. Ahogy megöregedtünk, egyre jobban előjöttek azok a zenei hatások, amelyek gyerekkorunkban értek minket, lásd az Omega, a Fonográf, meg amikről beszéltünk. Úgy gondoljuk, hogy most egy kicsit még belemennénk a sűrűjébe, megmutatnánk magunkat a világnak. Aztán, ha nem jön be, akkor maradunk itt Nagytétényben, és úgy is jó lesz.

Jövőre ötvenéves leszel. Tervezel valamilyen különleges születésnapi koncertet, vagy a Family Tugedör során ünnepelsz majd?

Elvileg a turné ennek a jegyében is zajlik. Ha mégsem így történne, vagy engem nem fog valamilyen módon kielégíteni, akkor szeretnék csinálni valami speciális bulit, ha nem is februárban, de valahol április-május környékén. Ha ez összejön, ott nagy valószínűséggel az eddigi tervek szerint csak világslágereket fogunk játszani különböző felállásokban. Egyfajta személyes best of-ra gondolok, de azért ezek nem befogadhatatlan dalok. Persze van köztük egy-két olyan is, de hát mégiscsak az én születésnapom lesz!

A teljes lemezanyag meghallgatható a Marlboro Man Bandcamp-oldalán. További információk a Facebookon.

Kovács Attila
Fotók: Lukács Dávid
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.01.11