265

''Pucér seggel sétáltam el Kisömbölytől Velencéig''

Interjú Dobos Evelin színésznővel

dobos-evelin

A Napszállta és az Egynyári kaland színésznője egy nyírségi tanyán nőtt fel, nem járt színészszakra, de így is megtalálják a nagy szerepek, amikor összecsengenek az életével. A Casablanca rendezőjének lányában az apa nélkül felnőtt gyereket, a Napszállta menedzserében az agilis, sok titkot rejtegető nőt látta meg. Vörös szőnyegen vonulni Cate Blanchett-től tanult, Velencébe pedig egészen kalandos úton jutott el. Erről, Nemes Jeles Lászlóról és a színészethez vezető útjáról is mesélt Dobos Evelin.

Már gyerekként játszottál színpadon, de a színművészetin televíziós műsorkészítő szakra jelentkeztél, és azóta is tévézéssel foglalkozol, nem szerződtél színházba, időszakosan forgatsz. Eldöntötted már, hogy színész akarsz lenni?

Sorsszerűen alakult ez a kérdés az életemben. Valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy egymásra találtunk egy-egy szereppel. És állok elébe a továbbiakban is.

Miért nem a színészképzésre jelentkeztél az egyetemen? Gyerekkorod óta játszol színpadon.

A gyerekszínészetet óvatosan kell kezelni, mert könnyen felvehet az ember olyan manírokat, amiket aztán nem lehet lekaparni a játékáról. Gyerekszínészként magamra szedhettem volna némi magabiztosságot, de problémás kamasz voltam. Csapongott a lelkem, renitenskedtem, és szóvá tettem, ami bántott. Valahogy mégsem rúgtak ki, mert nagyon jól tanultam, és versenyekre járattak. A debreceni Ady Endre Gimnáziumba jártam drámatagozatra, de úgy éreztem, van nálam jobb színész is az osztályban, miért mennék a színműre. Valószínű, nem volt elég bátorságom felvételizni a színész szakra, és a családom is inkább afelé terelt, hogy menjek a közgázra. Végül fél évig bírtam ott, és átjelentkeztem az SZFE-re televíziós műsorkészítő szakra.

Honnan jött az ötlet, hogy színpadra állj?

Először balettoztam. Kiskoromban egy nyírségi tanyán laktunk, anyukám onnan hordott be balettra Nyíregyházára hóban, fagyban. Azután is folytattam, hogy beköltöztünk Debrecenbe, és az egyik óránkra bejött Tóth János rendező, aki a Márió és a varázsló előadásába keresett egy kislányt, és kiválasztott. Sokáig a tánc volt az életem, de akkor átéltem, milyen jó móka előadásokban szerepelni. Egy gyerek ezt játéknak fogja fel. A gimnázium környékén aztán rájöttem, hogy nem lehet belőlem profi balerina, csak középszerű. Jelentkeztem a balettintézetbe, de a 4. fordulóban kihullottam, mert ezzel a csontozattal, izomzattal alkalmatlan voltam a pályára. Így ezt elengedtem. A televíziós műsorkészítő szakon viszont még az első év sem ért véget, amikor elhívtak az Egynyári kaland castingjára.

dobos-evelinEgynyári kaland, magyar sorozat, rendezte: Dyga Zsombor

Megbántad, hogy nem a színészképzésre mentél?

Egy percre sem. Ennek így kellett lennie. Szerettem a tévés szakot, és hálás vagyok a sorsnak, hogy annak ellenére, hogy nem színészszakon végeztem, így is volt lehetőségem ilyen jó dolgokban részt venni.

Azt szokták mondani rólad, hogy természetesen létezel a kamera előtt.

Szerintem, ha a karakter őszinteségét keressük az adott jelenetben, akkor azt érezheti a néző természetesnek is. Így állok minden feladathoz. Szerintem a szem elég beszédes, főleg filmben, a tekintetet nem nagyon lehet tettetni. Persze utólag mindig azt érzem, hogy lehetett volna pontosabban is csinálni. Érdekes, számomra a vidámságot eljátszani a nehezebb, a negatív élményeket valamiért sokkal pontosabban elő tudom hívni magamból, talán azért, mert abban nagyobb a drámaiság, a nővérem viccesen „drama queen”-nek hív. Alapvetően szorongó típus vagyok, sokszor vannak bennem kételyek, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

Akkor az Egynyári kaland második évada jobban passzolt hozzád, mert az első évadban még arrogánsnak tűnő karaktered alól kirántották a talajt, és a másodikra egy gyötrődő szerelmes hőssé érett.

Dóra egy gazdag, felszínes csaj, aki 17 évesen saját kocsival megy le a Balatonra, és problémázik, ha nem tesznek mentát a limonádéjába. De ez szerintem kompenzáció a részéről. Az én szememben ő egy frusztrált tinédzser, aki nem tudja, mit kezdjen az életével. A szülei a jogra kényszerítik, holott az valószínűleg nem érdekli, és elveszettnek érzi magát. Esendő, mint a legtöbb tini, de közben jó szándékú, nagy szíve van és szeretetéhes.

dobos-evelin

Ezt az elveszettséget viszont csak a második évad hozta ki belőle.

Ez így van, de nekem muszáj volt már az elsőben is ezzel a lelkivilággal játszanom, különben nem tudtam volna életre kelteni. Szerintem ezért lett népszerű karakter Dóra.

Arra tippeltem volna, hogy a szarkasztikus megjegyzései miatt szerették.

A szarkasztikus poénokat is ezzel a lelkülettel mondtam. Gondolhatják a nézők, hogy nincs értelme sokkal komplexebben felépíteni egy karaktert, mint amennyi a tévében látszik belőle, de ha nem ismerem a figura érzéseit, a múltját, akkor nehéz lenne végigvinni évadokon keresztül.

A Napszálltában és az Egynyári kalandban is célratörő, agilis figurát osztottak rád. Ez következik a természetedből?

Igen. Mindkettejük természetének a keménység az alappillére. Engem is annak látnak az emberek. Az is vagyok.

Milyen értelemben?

Sok mindent elviselek, túlélek, sok mindenen mentünk keresztül a családommal. A keménység jól működő önvédelmi mechanizmus a részemről. Nemrég voltam egy kisfilm castingján, ahol éreztem, hogy nem nekem való a szerep, de nem akartam nemet mondani. Utána felhívott a rendező, hogy szeretne velem dolgozni, de most mást választottak, mert kell, hogy legyen a karakternek egy nagy adag naivitása. Akkor jó, mondtam, mert tudom, hogy bennem a naivitásnak a szikrája sincs meg.

Nemes Jeles Lászlóék másfél évig keresték a Napszállta főszereplőjét, és közben az egész országot végigcastingolták. Te hogy kerültél be a filmbe?

Kaptam egy e-mailt, hogy küldjek egy videót, amin 3-4 percben elmesélem egy álmomat vagy egy történetet. A következő fordulóban szerették volna meghallgatni azt is, ahogy verset mondok, de ettől már megijedtem. Azért nem küldtem el, mert Szabó Lőrinc Semmiért egészen című versét kérték, ami nekem nagyon fontos, túl intimnek éreztem. Azt hittem, idővel elfelejtik. Utólag megtudtam, hogy ezen a ponton majdnem kihullottam, de három hónappal később szerencsére rám írtak még egyszer, hogy várják-e még a videót. A levelüktől elszégyelltem és összekaptam magam, végül elküldtem a verset.

dobos-evelinNapszállta, 2018, rendezte: Nemes Jeles László

Milyen mélyre mentél benne?

A legmélyére. Egy kicsit beleláttak a lelkembe, de nem is baj. Utána három hónap kihagyással mentem egy újabb körre. Amikor beléptem, Zabezsinszkij Éva bemutatkozott. Nem ismert fel. Mondtam magamban, „Na, Dobos, te sehol nem vagy… csináld meg a feladatot, aztán menj haza, és dőlj vissza a kardodba”. Akkor Éva visszanézett rám, és megkérdezte: „Te jártál már nálunk, ugye?”, és előkereste a castingfotómat. Az előző casting óta 180 fokos változás állt be az életemben, és ez érződött a kisugárzásomon és a tekintetemen is. Ezt észrevette Éva, és megkérdezte, mi lenne, ha nem az eredetileg kinézett naivaszerepet próbálnánk el, hanem Zelmát. És Zelmával rögtön egymásra találtunk.

Mi volt Zelmában az, amihez kapcsolódni tudtál?

Megértettem a fájdalmát. Agilis nő, akinek fát lehet vágni a hátán, és minden nehézséget eleganciával visel. Amit elvárnak tőle, azt teljesíti, és sok titka van.

Miből fakad Zelma fájdalma?

Ő egy fiatal lány egy szegény családból, akinek a kalapüzlet a kitörési lehetőséget jelenti, hogy nőként polgári vagy legalább azt megközelítő életet tudjon élni. Sokat elmond róla, hogy huszonéves korára ő lett a Monarchia első számú kalapszalonjának a menedzsere. Az emberek a harmincas évei közepén járó nőnek látják Zelmát, mert ő a kalapos lányok főnöke, fogadja a hercegnőt, és irányítja a beosztottjait. Végtelenül szorgalmas nő, aki nem könyökléssel, hanem a munkájával vívta ki a szakmabeli helyét. Nincs is más az életében, csak a kalapszalon és Brill Oszkár, aki pártfogója, barátja, bizalmasa lett. Zelma tragédiája, hogy egész addigi életét ennek az üzletnek és ennek az embernek szentelte, és még ő is le tud mondani róla.

Milyen rendező Nemes Jeles László?

Színészként nagyon hálás dolog vele dolgozni. Tőle tanultam eddig a legtöbbet. Maximalista, nem elégszik meg a 99%-os teljesítménnyel. Ez pedig nyugalmat ad nekem és biztonságérzetet, mert tudom, hogy addig nem ereszt a kamera elől, amíg nem leszek jó. Én akkor tudok bízni magamban, ha hisznek bennem. László, Clara Royer, Matthieu Taponier, Zabezsinszkij Éva és Ságodi Gabriella pedig gyakran tudatosította ezt bennem, és akkor szárnyaltam. Arról nem beszélve, László milyen jól és precízen instruál. Tudja, hogy melyik színésznek mit kell mondania, hogy azt csinálja, amit látni és hallani szeretne. Nagyon jó emberismerő.

dobos-evelin

Neked mit kell mondani, hogy jó legyél?

Ebben a filmben nem az volt a kihívás, hogy életre keltsem Zelmát, hiszen ő az énem része, hanem az, hogy csak annyit mutassak meg belőle, amennyit kell. Hogy Zelmának megmaradjanak azok a függönyei, amik mögül csak kikukucskál, de nem enged be mögé senkit. Precíziós munka volt végigmenni ezen a mm-ről mm-re felrajzolt karaktertragédián. Azt a jelenetet például, amikor a szabó odaszól, hogy „Zelma kisasszony, ön következik”, és nekem leesik, hogy engem is kiválaszthatnak az osztrák nemesek, ötször vettük fel. Az első négynél nem szólt semmit László, mert látta, hogy min dolgozom. A negyedik után odajött hozzám, és annyit mondott, hogy „ne puhulj” – és megvolt a jelenet. Előtte hagyta, hogy odáig pulzáljam magam, amíg majdnem sírok, mert abban a pillanatban tényleg összeroppan Zelma. És amikor azt mondta, ne puhuljak, visszakeményedtem, és lett egy olyan tartás Zelmában, hogy rohadtul sírna, bekönnyezik a szeme, de nem sír, mert nem engedheti meg magának. Ettől pedig megszületett az a tekintet, amit addig kerestünk.

Fontos szerepet játszottál az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének új filmjében, de emiatt kimaradtál az Egynyári kaland harmadik évadából, mert egy időbe esett a két forgatás. Hogy élted meg ezt az ellentmondásos helyzetet?

Sajnáltam, hogy nem csinálhatom tovább az Egynyári kalandot. Szerettem, mindig jó emlék marad. Viszont a Napszállta óriási feladat volt, tudat alatt nagy nyomás volt rajtam a forgatást megelőző időszakban. Tíz nappal a forgatás előtt kiütéses lett a bőröm a mellkasomon, a nyakamon, mintha bárányhimlős lennék. Megijedtünk, mert a filmben nem nagyon volt rajtunk smink, és ilyen bőrrel nem állhattam kamera elé. Orvosról orvosra küldött a produkció, mire találtunk valakit, aki legalább az arcomról eltüntette a kiütéseket. A karomon és a mellkasomon még egy hónapig ott volt, de szerencsére Zelma szinte csak garbóban van, így nem látszódott.

Kiderült, mi okozta?

Stressz. Azóta kétszer is kijött, például amikor Montrealból igyekeztem a velencei bemutatóra. A philadelphiai reptéren volt egy kis kalandom. Túlfoglalták a járatot, és tíz embernek önként le kellett mondania a jegyéről. Vártam, és rettegtem, hogy jelentkezzenek az emberek, mert ha nem áll fel senki, véletlenszerűen kiszednek tíz embert. A jelentkezőknek felkínálnak pénzt és szállást, de mi van, ha senkinek nem ér meg 500 dollárt, hogy egy nappal később repüljön, mint ahogy nekem 10 ezer dollárt sem ért volna meg, hogy lekéssem a velencei premiert? Szerencsére akadt jelentkező, de a repülőn azt vettem észre, hogy megint kiömlött a bőröm.

Milyen érzés volt ezek után végigvonulni a vörös szőnyegen?

Szürreális, de nagyon jó érzés. Előző este megnéztem, hogyan vonult be Cate Blanchett, és próbáltam valami hasonlót produkálni. Ha zavarban vagyok, röhögőgörcsöt kapok. Ezért van az, hogy az összes képen vigyorgok. Nekünk, magyaroknak fura ez a helyzet. Itt nincs sztárkultusz, nem vagyunk hozzászokva, hogy ordibáljanak a fotósok, hogy „Hey, beautiful, smile, smile, come closer, look here, that’s it, great”.

dobos-evelinCurtiz, tévéfilm, 2018, rendezte: Topolánszky Tamás Yvan

Elöntött azért valamiféle jó érzés a vörös szőnyegen, hogy ilyen messzire jutottál a kis nyírségi tanyáról?

A vörös szőnyegen semmi máson nem járt az agyam, csak, hogy milyen jó, hogy itt lehetünk. Később viszont elgondolkodtam ezen. A testvérem kirakott Instagramra egy vörös szőnyeges fotót ötünkről, és azt írta alá, hogy „From Kisömböly to Venice”. Ez megérintett. Leginkább az, hogy milyen messziről jöttem, teljesen más közegből, mindenféle kapcsolati tőke nélkül. Gyakorlatilag pucér seggel sétáltam el Kisömbölytől Velencéig. És igen, ez végtelenül jó érzés.

Innen hova tovább? Tudod már, hogy színészettel akarsz-e foglalkozni?

Meglátjuk. Ha hisznek bennem, sok mindent ki tudok hozni magamból. A Napszállta után azt mondtam, ha nem lesz több ilyen forgatás az életemben, valahogy elfogadom, mert ez életre szóló élmény volt így is. De bízom abban, hogy lesznek még olyan lehetőségek az életemben, amik legalább annyira inspirálnak, mint az eddigi feladataim.

Azóta megkaptad életed első főszerepét a Curtiz című tévéfilmben, amelyben a Casablancát rendező Kertész Mihály lányát játszod.

Kb. egy hónap telt el a két forgatás között. A film arról szól, hogyan fogadják Kertészt Hollywoodban, hogyan alkalmazkodik az új helyzetéhez, az amerikai filmiparhoz, és forgatja le a Casablancát, de az apa-lánya kapcsolat is hangsúlyos benne. Éreztem a felelősséget, amivel ez a főszerep járt, de ami igazán érdekelt engem, az maga Kitty. Az apja elhagyta kiskorában, és most meg akarja keresni és felvenni vele a kapcsolatot, vagy legalábbis falhoz állítani. Nekem sincs apám, valami hasonló történt velem is. Terápiás jelleggel akartam eljátszani Kittyt, mert tudom, milyen kérdések merülhetnek fel egy huszonéves lányban, aki az apja után megy, és milyen alternatívákat vázol fel magában az úton, hogy mi fog történni, ha találkozik vele. És azt is sejtem, hogy mindegyikre felkészült és mindent ki fog bírni. A karakterek, akiket eddig meg kellett formálnom, mindig az aktuális állapotomat tükrözték, amiben a leginkább őszinte tudtam lenni.

A Játszd újra, Sam!-ben Woody Allen a végletekig rajong a Casablancáért, és a képzeletében megelevenedő Humphrey Bogart ad neki életvezetési tanácsokat. Ha neked is lenne filmes barátod, ki lenne az?

Michael Caine és Harvey Keitel az Ifjúságból. Ők elég eszesek, tapasztaltak és szarkasztikusak ahhoz, hogy hallgassak rájuk. Kicsit a nagypapámra emlékeztetnek, akivel a legnagyobb cinkosok voltunk.

Soós Tamás
Címlapfotó: Csiki Vivien
Forrás: filmkultura.hu

2019.01.04