283

Megjelent Győr első élclapja, a Garabonciás (1882-1888) – Ezen a napon történt

Horváth József írása

garaboncias

Az első győri élclap Garabonciás címmel 1882. január elsején indult hódító útjára. Alapító főszerkesztője Szávay Gyula, aki a folyóirat indulásakor mindössze 21 esztendős volt!

A Győri Híradó kapcsán már említett Szávay Gyula 1861-ben született Zentán. Középiskolai tanulmányainak nagyobb részét Szegeden végezte, de onnan a nagy árvíz után Győrbe kerülve itt tett érettségi vizsgát a főreáliskola tanulójaként. 1881-től lett a győri jogakadémia hallgatója: olyan jeles professzorok előadásait hallgatta, mint Kautz Gusztáv és Katona Mór; diáktársai között pedig ott volt többek között Farkas Mátyás és Wennes Jenő, Győr két későbbi polgármestere, és több olyan személy, aki a város kulturális, tudományos vagy politikai életében később jelentős szerepet töltött be. Ezen kialakuló kapcsolatrendszernek bizonyára szerepe lehetett abban, hogy Szávay Gyula hamar megismerte a város közéletét.

Abban, hogy őt hamar megismerhette a befogadó város, bizonyára szerepe volt a Garabonciás című élclap megindításának is. Bár – amint arra Grábics Frigyes is utal a szerkesztő munkásságát bemutató tanulmányában – Szávay már szegedi diákként kezdte a tollforgatást, a szerkesztői feladatok vállalása a Garabonciás elindításával kezdődött számára; és nem is jelenthetett kis feladatot, hiszen hetente jelentkezett az új számokkal, melyekben rendszeresen olvashatjuk az ő humoros verseit és egyéb műfajokban alkotott írásait is. Új volt a győri közönség számára a műfaj is, szerzőtársakat is kellett folyamatosan megnyernie – és ő mégiscsak egy elsőéves joghallgató volt az induláskor!

Mindezen nehézségek ellenére Szávay Gyula vállalkozása sikeres tudott lenni. A második évfolyam szerkesztői beköszöntőjében már arról írhat, hogy „kiemelkedve a kisérletek világából, átélve gyermekkorát” immár „kifejlett férfiként a maga teljességében” jelenhet meg a Garabonciás; de utal e beköszöntő a vállalkozás egyre inkább megerősödő szellemi hátterére, ill. anyagi alapjaira is. Hogy ez utóbbi a következő években még szilárdabb lett, annak bizonyítékát láthatjuk abban is, hogy 1886 elejétől az akkor már két éve Garabonciás Diák címen megjelenő lap előfizetési díját csökkenteni tudta Szávay, mégpedig nem is jelentéktelen mértékben: az addigi 6 forint helyett 4 forint lett az éves előfizetése az egyébként akkortájt lapszámonként 12 krajcárért árult kiadványnak. Ahogy erre egy évvel később a szerkesztő vissza is utal, „törzsközönségünk nagy számára támaszkodva” lehetett e kedvező változást megtenni.

A Garabonciás, majd Garabonciás Diák felelős szerkesztője alapításától 1887 szeptemberének végéig Szávay Gyula volt. 1887. október 2-től új nevet olvashatunk e tisztség betöltőjeként: Gárdonyi Géza lesz az új felelős szerkesztő, aki közel egy esztendeig végzi az ezzel járó feladatokat. Mint arra már a Hazánk ismertetése kapcsán utaltam, Gárdonyi győri újságírói pályája 1885 októberében e lapnál kezdődött, és a következő három esztendőben szinte minden győri újságnak dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. Tény, hogy néhány hónapi ittlét után egy rövid pesti kitérő következett, mely után Szávay Gyula hívására tért vissza Győrbe, hogy az általa alapított Győri Hírlapnak dolgozzon; döntésében bizonyára lényeges szerepet játszott a Szávay által ígért évi 1300 forintos fizetés is. Hogyan és miért lett a Garabonciás szerkesztője? Fia, Gárdonyi József szerint azért, mert Szávay Gyula ezzel törlesztette a megígért, de nem teljesített munkatársi fizetést! Az élclapban egyébként Gárdonyi már korábban jelentkezett karcolatokkal, humoros elbeszélésekkel – többnyire különböző álneveken. Itt jelent meg írásaiban az első „göregáboros alak” Tsörge Ádány személyében.

Az utóbbi mondattal már át is tértem az élclap tartalmának ismertetésére. Szerkesztőinek elsődleges célja a szórakoztatás volt, ezért terjedelmének jelentős hányadát a rövidebb, humoros írások teszik ki. Voltak állandó rovatai, visszatérő szereplői: folyamatos rovatként jelent meg pl. a „Pagát Pepi ultimói” vagy a „Garabonciás látcsöve” – ez utóbbi a színházi előadásokkal kapcsolatosan tett csípős megjegyzéseket; de bizonyára érdeklődéssel várta a korabeli olvasó a „Targoncás Matyi, művelt hordár levelei a szerkesztőséghez” újabb darabjait, vagy éppen a „Szerkesztői levélhordó” által közvetített „üzeneteket” is. Verses alkotás és prózai ugyanúgy folyamatosan jelen volt a Garabonciás lapjain, mint a párbeszéd vagy a rövid aláírással, esetleg néhány soros versikével útjára bocsátott kép – ez utóbbiak megfelelő minősége a közreműködő győri nyomdák munkatársait is dicséri. (Ezeket itt és most nem sorolom fel, csupán megjegyzem: a lap fennállásának közel hét éve alatt nyolc alkalommal változott a nyomda neve az impresszumban – azaz szinte minden akkortájt létező győri nyomdában „megfordult” a Garabonciás.)

Bár a későbbi korok kutatóinak némelyike sekélyes humorú élclapnak minősítette a Garabonciást, véleményem szerint a korabeli olvasók másként vélekedtek róla – miként azt az előfizetők fentebb már említett jelentős száma is bizonyítja. A stabil – vagy éppen növekvő – létszámú előfizetői tábor azért is kedvelhette e kiadványt, mert nem „általában” akart szórakoztató lenni, hanem a kínálkozó helyi témákra is „lecsapott”, a városban és környékén tapasztalt visszásságokat is tollhegyre tűzte. Jó alkalmat adott erre pl. az 1883 elején volt nagy árvíz és az ellene való védekezés, ill. az ennek kapcsán jelentkező gondok; de még inkább a helyi választások előtti korteskedések, melyekből – úgy tűnik – ez a lap sem maradhatott ki. Amikor pedig nem voltak ilyen „nagy” események, elegendő és állandó témát kínáltak a városi közgyűlések is: az ottani viták légköre is átüt a lap írásain, jellegzetes szereplőinek jellemző hozzászólásaival. A mai olvasó szemével ez már egy „történelmi görbe tükör”; így a korszak kutatói számára is fontos lehet a Garabonciás, ill. Garabonciás Diák számainak lapozgatása, olvasása.

De érdemes a történészeknek más okból is kézbe venni a lap fennmaradt évfolyamait; éspedig a benne megjelent hirdetések miatt! Mivel sokan olvasták, így láttak fantáziát az itteni hirdetésben a korabeli győri vállalkozók, iparosok és kereskedők is. Sokszor szinte egymással versenyezve hirdettek: ha az egyik számban megjelent mondjuk egy téglaégető vállalkozó hirdetése, néhány hét múlva követte azt egy másiké; de olyan esetekkel is találkozunk, amikor hasonló tartalommal – pl. májusi lapszámokban bérmálási ajándék ajánlása – egy lapszámon belül több hirdetés is napvilágot látott. Mivel a hirdetők döntő többsége helybéli volt, hirdetéseik a győri ipar- és kereskedelem kutatói számára is fontos forrásoknak minősíthetők; az itt megjelent fővárosi vagy más városokból érkező hirdetések pedig azt bizonyítják, hogy a győri polgárok vásárlóerejére másutt is számítottak.

Összegezve elmondhatom: egy változatos tartalmú, szórakoztatás céljából megjelentetett, de számos helyi információt is tartalmazó élclap volt a Garabonciás, mely hét évfolyamot élt meg, valószínűleg előfizetőinek megelégedésére. Alapító szerkesztője, Szávay Gyula számára is fontos lehetett, hiszen ez volt győri szerkesztői bemutatkozása, melyet további általa szerkesztett és kiadott újságok követtek – gazdagítva ezzel a győri időszaki sajtó szegényesnek egyébként sem mondható történetét.

Horváth József

2019.01.01