117

… és táncolsz is?

Gondolatok a táncdramaturgiáról és módszereiről – II. rész: A módszerről

miskolci-balett-casablanca

Mondhatni rövid ideje, 4 éve dolgozok táncdramaturgként, eddig 14 táncelőadás létrehozásában működtem együtt összesen 3 koreográfussal és ugyancsak 3 társulattal. Ezalatt az idő alatt szerzett tapasztalataimat szeretném most összegezni néhány olyan előadás létrejöttének bemutatásán keresztül, amelyek mentén össze tudom foglalni a táncdramaturgi munka lehetőségeit és néhány területét.

Eddigi munkáim során legtöbbször már létező alkotást – irodalmi vagy filmművészeti, olykor az irodalmiból született filmművészeti produktumot – kellett táncszínpadra adaptálnom. Egy irodalmi mű táncszínpadra adaptálása áll legközelebb a „klasszikus” értelemben vett dramaturgi munkához. Maácz László Shakespeare a táncszínpadon című tanulmányában (1) megjegyzi, hogy az irodalmi alapokból táplálkozó táncműveknél a koreográfus vagy az irodalmi mű cselekményét hűen átadaptálja a táncszínpadra, vagy hagyatkozhat a nézők előzetes ismereteire az adott műről és annak cselekményéről, és szelektálhat aszerint, hogy mi ragadta meg a történetből. Fontos megjegyezni, hogy ez a fajta rendezői választás a színházi rendezések esetében is fennáll, tehát nem a koreográfusok kiváltsága, azonban mindenképpen megemlítendő, hogy egy táncdarab és cselekményvázának megalkotása esetén kiemelten fontos tényező lehet, hogy az irodalmi mű – vagy éppen az abból készült filmalkotás(ok) – mennyire ismert a közönség számára. A néző előzetes ismerete könnyítheti a befogadást, azonban éppen attól válhat izgalmassá, hogy a táncelőadás nem csak illusztrál, hanem éppen műfaji sajátosságaiból adódóan plusz jelentést ad, vagy egy másfajta nézői perspektívát kezd el működtetni.


Az ikonikus film – Miskolci Balett: Casablanca

2017. október 20-án mutatta be a Miskolci Balett Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával a Kertész Mihály Casablanca című filmjéből készült táncadaptációt (a címlapképen). Kozma Attila már az első egyeztetésünk során jelezte nekem, hogy egyszerre szeretne hű maradni a film cselekményéhez és miliőjéhez, de a mához és a máról is szólni. A koreográfusi szándék mellett pedig az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a 2013-ban alapított Miskolci Balett egy fiatal társulat, és a Miskolci Nemzeti Színház műsorrendjének részeként adja elő produkcióit, így igyekszik minden évadban olyan szórakoztató előadással is jelentkezni, amely a táncszínház iránt kevésbé érdeklődők figyelmét is felkeltheti. Kozma Attila művészeti vezető célja volt tehát, hogy széles körben ismert, ikonikus történetet állítson táncszínpadra. (2) Beszélgetéseink során egyértelművé vált számomra, hogy a koreográfust a történetből a hatalmi játszmák, a kilátástalan helyzet érdekli igazán, amely nem engedi az egyént szabadon dönteni sorsáról.

A Casablanca egy szerelmi háromszög történetét mondja el, azonban mögötte ott van a II. világháború történései elől menekülő, emigrációra kényszerülők keserű sorsa. Ez utóbbi lehetőséget teremtett a jelenünkben zajló menekültválságra reflektálni: az előadás kezdő jelenetében embereket látunk táskáikkal a félhomályban céltalanul bolyongani; Rick kocsmájának állandó vendége lett egy arab lány édesanyjával, akik szintén egy jobb élet reményében minden este szerencsét próbálnak a rulettasztalnál, s aki egy szívszorító szólóban szakít az őt elnyomó kulturális és vallási kötöttségekkel is. Az előadás egyik meghatározó vizuális eleme a földbe csapódott repülőgép, melyet azért tartottunk fontosnak megjeleníteni, hiszen minden szereplő vágya és cselekedeteinek mozgatórugója elmozdulni abból a térből, amelyben a mű játszódik, Casablancából. A kijutás eszköze és szimbóluma a repülőgép, amelynek roncsolódott alakja már az előadás elejétől fogva uralja a színpadot, szükségtelenné téve ezzel minden karakter cselekedetét és tervét.


A nagy klasszikus – Miskolci Balett: Anna Karenina

miskolci-balett-anna-karenina

2016. október 28-án mutatta be a Miskolci Balett Lev Tolsztoj nagyregényéből készült táncszínpadi adaptációját, az Anna Kareninát. Koreográfusnak Velekei Lászlót kérték fel, akivel addig – és azóta is – már számos közös darabon dolgoztunk együtt. Így már a választásnál tudtam, hogy Velekei Lászlót az általános emberi érzelmek, a karakterek mozgatórugói és háttértörténetei érdeklik. Nem motiválják az előadások erőszakos aktualizálásai, azok politikussága, a társadalmi vagy hatalmi harcok megmutatása. Maga az ember, az emberi döntések és azok következményeinek megmutatása indítja el az alkotói folyamat útján. Mikor felkért az Anna Karenina librettójának megírására, tudtam, hogy – Thomas Mann szavaival élve – minden idők „legnagyobb társadalmi regényéből” is az egyénekre szeretne majd koncentrálni. Emellett az orosz nagyregény annyi szereplőt, helyszínt, történelmi utalást és mellékszálat tartalmaz, hogy azok megjelenítésére a két társulatnyi táncos (3) és az egy tér nem lett volna alkalmas. Így Annára, Vronszkijra és Kareninre helyeztem a hangsúlyt, szerelmük és boldogság keresésük (és ezek sikertelensége) került a táncjáték középpontjába.

miskolci-balett-anna-karenina

Azt is szem előtt kellett tartanunk, hogy a nagy klasszikus Anna Karenina történetét a nézők nagy többsége ismeri, vagy magát a regényt vagy az abból készült filmeket, így a történet elmesélésében nem találtunk elég feszültséget, elég kihívást. Velekei László produkcióival szereti már a kezdő pillanattól zavarba hozni a nézőt. Így jött az ötlet, hogy megbontsuk a mű cselekményvázának kronologikusságát: a nyitó kép báli kavalkádjában a nézők egy már pszichésen bomlott, a féltékenységtől kiüresedett, a társadalom által kivetett Annát láthattak, sőt már az első felvonás végén „vonat elé vetettük” a főszereplőt. A rendkívül sötét és döbbenetes első felvonás után a közönség az első rész által zárójelbe rakott boldog második részt és véget láthattak, ami retrospektív mesélte el az első felvonás végéig vezető utat: Anna és Vronszkij megismerkedését és beteljesülő szerelmüket.


Regény és film között – Győri Balett: A skarlát betű

2017. november 11-én mutatta be a Győri Balett A skarlát betű (4) című produkciót szintén Velekei László koreográfiájával, Nathaniel Hawthorne regénye alapján. Az irodalmi művet a filmművészet is felismerte magának, számos adaptációja született meg az évek során. Egyik – talán legismertebb – az 1995-ös Roland Joffé rendezés, mely olyan filmsztárokkal meséli el Hester és Dimmesdale tiszteletes bűnbeesését, mint Demi Moore és Gary Oldman. A film inkább csak az amerikai író regénye nyomán született. Hester történetét egészen az új hazába érkezésétől követi végig, megmutatva ezzel szerelmét és a bűnbeesés pillanatát a fiatal tiszteletessel. A film a történethez kapcsolja a boszorkányüldözés kultúrtörténetét, majd végül boldog véggel zárul – a főszereplők közös gyermekükkel együtt szekérrel hajtanak az új életbe.

A skarlát betű esetében tehát adott volt egy irodalmi alapanyag és egy filmművészeti alkotás, melynek cselekménye és mondanivalója sem igazán rezonált egymásra. A történet megalkotásánál figyelembe kellett venni, hogy a nézők nagy része nem ismeri a történetet, vagy ha ismeri is, sokan a fent említett amerikai feldolgozás által nyújtott téves előismerettel rendelkeznek. Míg a film tehát az új hazába érkezéstől, addig Hawthorne regénye a pellengérre állított Hester jelenetétől indul. Velekei László koreográfus ragaszkodott ahhoz, hogy a filmből is emeljünk át részeket, mert szeretné megmutatni a szereplők előtörténetét, Hester és Dimmesdale szerelembe esését, továbbá mutassuk be a viszonyokat és azt a puritán rendszert és felfogást, melyben bűnösként kiáltható ki Hester, ami bűnné teszi a fő konfliktusszálat. Az első felvonás Hester pellengérre állításával ér véget. A második felvonás innen folytatja a történetet, de már a regényt alapul véve, eltelik hét év, a bűnben fogant gyermek, Pearl már hétéves, apja kiléte a közösség számára még mindig ismeretlen. Dimmesdale tiszteletest sok évnyi önmardosástól és titkos bűnhődéstől megrokkanva látja viszont és kíséri egészen a haláláig a közönség.

Hawthorne nagyszabású regénye a bűnnel több megközelítésből is foglalkozik: egyrészről ott van Hester bűne, aki férje eltűnése után szerelmi viszonyba kezd a város fiatal tiszteletesével. Őt a bűnért elítélik, azonban Dimmesdale tiszteletest nem nevezi meg, így az ő bűnössége titokban marad a közösség előtt. A fel nem vállalt és meg nem bűnhődött bűn fizikálisan felemészti a férfit, aki a mű végére az önsanyargatástól végelgyengülésben meghal. A darabban az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége, melyet az előadásban is meg akartunk mutatni: a megvalósítás vizuális elemei is szimbolikusan a fény-árnyék kettősségére épülnek.


Táncszínpadra írva – Győri Balett: Ne bánts!

2015. május 14-én mutatta be a Győri Balett a Ne bánts! című ifjúsági balett darabot. A produkció a Fiatalok a Fiatalokért program (5) részeként a gyermek- és ifjúsági művészeti nevelési misszió részét alkotta. Az előadás témája a családon belüli erőszak volt, egy parabolisztikus történeten keresztül. (6)

Az előadás létrehozásának és a darab megírásának körülményei több ponton is változtak az idő előrehaladtával. Kezdetben a librettó egy osztrák felkérésből indult ki, amely egy valós történet feldolgozására irányult: Josef Fritzl, az amstetteni rém vérfertőzési botrányát (7) mutatta volna be. A darab cselekménye ekkor az erőszaktevő férfi körül mozgott volna, az ő jellembeli és pszichés romlását mutatta volna be. Az előadás végül nem született meg, azonban Velekei László koreográfussal olyannyira elmélyedtünk a bántalmazás és a bántalmazást elszenvedők pszichés hátterében, a családon belüli erőszak, a gyermek bántalmazás és a szexuális erőszak témákban, hogy nem akartuk „veszni hagyni” ezt a sok esetben tabudöntögető, de társadalmi párbeszédre ösztönző témát. Az új librettó már az áldozat szemszögéből mutatta be a történetet, melynek megalkotásához és a karakterek hű ábrázolásához nagy segítséget kaptunk a Szent Cirill és Method Alapítvány szakembereitől, akik a bántalmazottak számára krízisellátást biztosítanak. Az említett szakemberekkel oknyomozóként tudtunk mélyre ásni az egyéni, de mégis sok hasonlóságot mutató bántalmazástörténetekben, és megpróbáltuk a hasonló eseményeket történetté formálni. Nagy segítség volt, hogy az említett szakemberek – köztük egy szakpszichológus is – végigkísérték a balett termi próbákat egészen az előadásig, sok esetben tanáccsal és kiegészítésekkel láttak el minket. Ezen alapokból készült el a sok-sok bántalmazott, bántalmazó és egyéni történetből a tánc nyelvén előadott Ne bánts! című produkciónk.

Meghatározó volt, hogy a fő karaktereket alakító táncosainkkal is ellátogattunk egy krízisházba, s az ott dolgozók nekik is meséltek tapasztalataikról és az áldozatokról, természetesen anonim módon. Ezzel – kicsit a Sztanyiszlavszkij módszerrel élve – a táncosok elmerülhettek a megformált szerepek „előéletében is”, hiszen a táncszínpadon a cselekmények jelenidejűségében a szerep múltját is magukkal kellett hozni az átélt, valós alakítás érdekében. Velekei László koreográfus döntése volt, hogy a főszereplő lányt alakító táncművészünk az 50 perces intenzív táncelőadás alatt egyszer sem mehetett ki a színről, minden képnek aktív szereplője volt. Ez mind érzelmileg, mind fizikailag rendkívül megterhelte a táncost, de hiteles alakítást eredményezett minden alkalommal.

Közös döntés volt, hogy az előadásban nincs feloldás, nem szolgáltatunk igazságot. Keretes szerkezettel – oda térünk vissza, ahonnan indultunk – a darab zárása is azt a kilátástalan állapotot vázolja fel, amiben az áldozatok érezhetik magukat: nincs segítség, ennek soha nem lesz vége. A célunk az volt ezzel, hogy nézői reakciókat váltsunk ki, cselekvésre késztessünk, és hogy megmutassuk a valóságot: ezek az esetek külső segítség, társadalmi reakció nélkül maguktól a legtöbb esetben nem oldódnak meg. Az előadással fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy létezik családon belüli erőszak, léteznek bántalmazók, vannak bántalmazottak, és hogy ők is köztünk élnek. Azzal, hogy tabuként kezeljük mindezt, nem segítünk senkin.


Középpontban a zene – Győri Balett: PianoPlays – etűdök Liszt és Wagner műveire

gyori-balett-pianoplays

Az úgynevezett szimfonikus balettek esetében az elsődleges kiindulási pont a zene. A PianoPlays – etűdök Liszt és Wagner műveire című produkciónk a Művészetek Palotája felkérésére íródott. Adott volt alkotótársként és előadóművészként Balázs János zongoraművész és zeneszerzőként Liszt Ferenc, s így szűkült a zene lista is, amelyből válogathattunk: Liszt Ferenc és Richard Wagner zongoraműveit felhasználva kellett egy előadást megalkotni. Az alkotói folyamat a lehetséges zenék meghallgatásával, majd szelektálásával kezdődött – melyben nagy segítségünkre volt maga Balázs János is –, a zenékhez érzeteket, asszociációkat társítottunk, próbáltuk „kiérezni” ívüket és dramaturgiájukat Velekei László koreográfussal. Az etűdök témaadó zenéje Liszt Szerelmi álmok zongoraművei lettek. A darab témájául az egyik legszebb emberi érzést: a szerelemet, s annak különböző arcainak megmutatását választottuk.

A színpadképet a zsinórból belógatott fordított lombkorona uralta, mely megidézi bennünk az édenkertet, az első emberpárt és a bűnbeesést, mellyel az idilli állapot, a gondtalan élet, a természettel és az Úrral kötött összhang végleg megszakadt. A fa korhadt, az emberi kapcsolatok is átalakultak, de megmaradt bennünk a folytonos vágy arra, hogy ezt az állapotot visszaállítsuk, hogy társunkat egy életre megtaláljuk. Minden áron. De vajon a társ megtalálása valóban egy életre szól? Egy társ teszi egésszé az ember életét? Vagy csak minden társ egy új fejezetet nyit eszmékkel és ideákkal teli életünkben? Férfiak és nők jönnek és mennek egymás életében. Mit keresünk valójában a másikban? Az előadás külön etűdökből állt, azonban azok közös témáik miatt egymásra rezonáltak, s így alkottak egy benyomást a nézőben.

*

A múltkori elméleti és mostani gyakorlati példákból kiindulva kijelenthetjük, hogy a (tánc)dramaturg elsődlegesen közeli alkotói munkakapcsolatban dolgozik a koreográfussal, kérdez és beszéltet, egyensúlyoz az alkotói motiváció és a komplexebb intézményi szemlélet között, és minden színházi eszköz esetében – jelmez, díszlet, világítás, a produkció pr- és marketing anyagai – ennek egységes közvetítésére törekszik. Felelős a hatásért, összeszerkeszti az előadás vázát, struktúráit, segíti a táncosokat, hogy a megformált és eltáncolt karaktert magukra húzva tudják interpretálni a koreográfia közben.

A tanulmány felvezetőjeként összegzett színházművészeti diskurzus a táncművészet alkotásaira is érvényes lehet, így az elméleti tánctudománynak érdemes lenne bekapcsolódni a kortárs színházelméleti párbeszédbe. Kritikai oldalról sokszor éri az a vád a táncelőadásokat – főleg az adaptált, cselekményes műveket –, hogy miért kell valamit tánccal kifejezni, ha azt szóval is meg lehet tenni. Mi ad létjogosultságot az ilyen előadásoknak? Ahogyan a színházművészet újraértelmezte a szöveghez fűződő viszonyát, úgy a táncművészetnek is nyitottabbnak és érzékenyebbnek kellene lennie a tánc mellett megjelenő színházi eszközökre, hiszen azok együttesen adják az előadás textusát, és együttesen felelősek a hatásért.

(A cikk első része itt olvasható)

Csepi Alexandra
(Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj 2018, Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Fotók: Éder Vera (Casablanca és Anna Karenina – Miskolci Balett), Ambrus László (PianoPlays)

 

Hivatkozásjegyzék:

(1) Maácz László: Shakespeare a táncszínpadon – Irodalom és koreográfia In. Tánctudományi tanulmányok p. 17-52.
(2) A tendencia sikerét mutatja, hogy 2018. október 19-én az Álom luxuskivitelben című táncelőadást mutatták be.
(3) Az előadás a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger koprodukciójában jött létre.
(4) A mű egy házasságtörés történetét meséli el, hősnője a csodálatos Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek és a vörös A betűt (adultery, házasságtörés) ruháin is hordania kell. Hester azonban emelt fővel vállalja mindezt, és gyöngéd szeretettel neveli házasságtörésben fogant gyermekét. Társát a bűnben nem nevezi meg, már csak azért sem, mert az a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze: Arthur Dimmesdale. (Részlet a színlapról).
(5) A Fiatalok a Fiatalokért program elindításával és a gyermek- és ifjúsági korosztálynak szóló darabjainkkal elkezdtünk nyitni egy új közönségréteg: a fiatalok felé. Tapasztalataink azt mutatták, hogy nem volt elég csak előadásokban gondolkodnunk, hanem a táncszínházi nevelést programként kell kezelnünk az elkövetkezendő években. Missziónk összetett: egyrészről fel kell keltenünk a fiatal korosztály figyelmét, és fenn kell tartanunk az érdeklődését a művészetek, esetünkben a táncművészet iránt, hogy a gyermek korosztályból balettet „értő” és szerető nézőt neveljünk, az ifjúságnak pedig a korosztályukat érintő problémákra rámutatva – és nem tabuként kezelve azokat – egy „beszéljünk róla” fórumként kell működnünk előadásainkkal. (Részlet a Győri Balett Fiatalok a Fiatalokért programjának ismertetőjéből)
(6) A darab fókuszában egy fiatal lány áll, a család „szentháromságának” egyik tagja. A társadalmi nyilvánosság felé a normális család képét betegesen közvetítő szülők a lakás ajtaját becsukva már nem alkotnak olyan szoros köteléket. Az anya megengedő passzivitása utat enged a mindent irányítani akaró apa ámokfutásának. De mit tehet egy lány, ha a felemésztő családi közeg börtönként zárul rá? Ha már a saját testével is más rendelkezik? Ha a körülötte élők nem látnak semmit? Ha a barátok nem akarnak látni semmit? S ha a saját anyánk úgy tesz, mintha nem történt volna semmi... (Részlet az előadás színlapjából)
(7) A vád szerint egy helyi lakos, Josef Fritzl 24 éven keresztül tartotta fogva saját lányát, Elisabeth Fritzlt, a pincéjükben kialakított helyiségben, s időközben többször erőszakot tett rajta. Vérfertőző viszonyukból hét gyermek született, akik közül hármat Josef Fritzl és felesége, Rosemarie Fritzl nevelt, hármat a pincében tartott fogva a férfi, egy gyermek pedig még közvetlenül a születése után elhalálozott (a férfi ezután elégette a tetemét). A nő több mint két évtizedes raboskodásának végül egy orvosi vizsgálat vetett véget. (forrás: Wikipedia)

2018.12.18