148

Koltai Róbert 75 éves

Sulyok Attiláné írása

koltai-robert

Koltai Róbert nagyon sokoldalú ember, évtizedek óta népszerű színész, film- és színházi rendező, író és producer. Számos szerepben nyújtott emlékezetes alakítást. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színész, de az országos ismertséget filmszerepei és filmrendezései hozták meg számára. December 16-án lett 75 éves.

Az 1943-ban, Budapesten született Koltai Róbertet Dunaújvároshoz köti gyermekkora, testvére, Judit szerint már akkor is sokat viccelődött. Különösen azt szerette benne, amikor a tanárait utánozta, ez már középiskolás korában is fantasztikus magánszáma volt. 1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, háromszor is tagja volt a Csiky Gergely Színháznak. Illetékes elvtársként vált ismertté az országban, melyet szereplései alkalmából időnként újra megformáz, ma is nagy sikert ér el vele. 1987-ben behívatták a Rádiókabaré vezetőjét, Farkasházy Tivadart, hogy „nehogy már a Koltai üzenje meg, mikor mondjon le Kádár”. Aztán három héttel később mégiscsak lemondott.

A színház az egyetlen állandó dolog az életében. Akármi is történt vele, a színháztól soha nem szakadt el: a József Attilában, a Karinthyban, de Pécsett és Veszprémben is megfordult többek között. Szerepeinek se szeri, se száma. Az utóbbi 17 éve elsősorban a József Attila Színházhoz kapcsolódik, ahol Kern Andrással hatalmas sikerrel játsszák a Balfácánt vacsorára című darabot. A rajongók újra és újra megnézik, mert mindig tele van rögtönzéssel, meglepetéssel. A miniszter félrelép is telt házzal ment éveken át.

Kedves számára a Karinthy Színház, ahol A napsugár fiúkban Galla Miklóssal játszott, de a Hyppolitot is imádta. A „szájpropaganda” nagy közönségszervező erő, mert ha valaki megnézi, és elmeséli az ismerőseinek, milyen élményben volt része, akkor mások is eljönnek. A Körúti Színház is fontos helyszín az életében. Rengeteget utazik az országban, de egyáltalán nem bánja. Kaposvár után úgy gondolta, hogy abbahagyja az utazgatást, hiszen egyszerre több fővárosi színházban is játszott, de aztán újra elkezdett tájelőadásokra járni, melyeken elsöprő sikereket aratnak. A Száguldó Orfeum keretei közt – amit Ivancsics Ilona hozott létre – számos darabot visznek vidéki művelődési házakba.

Rendezőként tehetséges fiatal színészekkel dolgozhat. Fényes Szabolcs Lulu című komédiáját dirigálta, de játszik is benne. Minden előadás után megbeszélik a tapasztalatokat, ez rendezőként fontos a számára. Ha szerepel is a rendezés mellett, közvetlen közelről látja, hogy mi az, amin még lehetne javítani, így fokozatosan alakul a darab. A vidéki előadások is nagy örömöt nyújtanak neki. Egyáltalán nem bánja, hogy nem a Katona József Színháznak vagy a Nemzetinek a tagja. Teljes mértékben az alkotásnak szentelte az egész életét. Érdekes, hogy legsikerültebb darabjai mindig együtt hordozták a sírást és a nevetést. Úgy tud könnyebben szerepet tanulni, ha a játékhoz köti: a próbákon a legkönnyebb számára rögzíteni a szöveget, amelyet fontosnak tart, de még fontosabbnak a játékot.

A Sose halunk meg c. filmnek köszönheti a filmes karrierjét, bejárta vele az egész világot, az amerikai lapok fantasztikus dicséreteket írtak róla. Elkísérte a filmet a hazai közönségtalálkozókra, emiatt szakadt meg a kapcsolata a kaposvári színházzal, utána lett szabadúszó. Olyan filmeket készített, amelyeket majdnem két és fél millió ember nézett meg a mozikban. Élete legfontosabb mozis alkotásainak tartja még a Szambát, a Csocsót vagy a Világszámot is, amellyel Chicagóban megnyerték az EU-s országok fesztiváljának első díját. Dés László a legtöbb filmjének a zeneszerzője, aki már a forgatókönyv idején támaszt nyújtott. Telefonján a kedvenc száma a csengőhangja: Dés Nagy utazása, amelyet Presser Gábor énekelt. Egyik utóbbi mozijában, a 2012-es Magic Boysban a fiával dolgozott együtt. Előfordultak köztük konfliktusok a forgatás során, de aztán egyre jobban összecsiszolódtak. Azt mondta ezzel kapcsolatban: „Minél tapasztaltabb lesz a fiam producerként, annál jobban tudunk együtt dolgozni.”

Mindig figyelt a kollégáira, és igyekezett nekik segíteni. Szomorú, hogy régi munkatársai, régi barátai közül már sokan eltávoztak. Kaposváron a Vállalkozó c. darabban hatan játszottak, közülük már csak egyedül ő él. Mostani barátai közül Jordán Tamást, Lukács Andort, Kern Andrást emeli ki. Jordánnal van egy közös estjük Stand-apók címmel: vidám történeteket mesélnek az életükből, a szakmájukból, de paródiák is helyet kaptak benne. Megmutatják, hogy ők is tudják a stand up műfaját, nemcsak a fiatalok. Elkészítette önálló Móricz Zsigmond estjét B. Török Fruzsina segítségével, Napló-szilánkok címmel, melyre pozitív visszajelzéseket kapott a közönségtől és a kritikától egyaránt – nagyon büszke erre a műsorra.

1976-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben pedig Érdemes művész címet. 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el munkásságát, de ezenkívül is számos díjjal tüntették ki. Dunaújváros a díszpolgárává választotta. A közönség szeretetét azonban fontosabbnak tartja, mint a kitüntetéseket, ez őrzi meg fiatalon, ezt nem lehet elvenni tőle.

Koltai Róbert nagyszerű és népszerű művész. Úgy gondolja, hogy mindent színvonalasan kell csinálni, erre törekszik. Most is – immár 75 évesen – állandóan tele van energiával. Kora ellenére a színpadon is rendkívül dinamikusnak tűnik. Gyakorlatilag még a nyarat is végigdolgozza, hihetetlen jól bírja. További sok sikert és jó egészséget kívánunk neki!

Sulyok Attiláné

Források: melyinterjuk.humagyarnarancs.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.12.16