472

100 éve született Szolzsenyicin, a szabad ember

Borbély Tamás írása

alekszandr-iszajevics-szolzsenyicin

Ha az embert mindenétől megfosztod, többé már nincs a hatalmadban.Száz évvel ezelőtt, 1918. december 11-én született Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin orosz író, aki a huszadik század második felében a diktatúrával szembeni ellenállás szimbólumává vált. Apja még fia születése előtt meghalt, nagyszülei halála után anyjával Rosztovban telepedett le.

Szolzsenyicin fiatalon a korszak szellemiségének megfelelően az uralkodó szovjet ideológia hatása alatt állt. Iskolatársai úgy emlékeznek vissza rá, mint akit hatalmas becsvágy fűtött: ő volt az osztályfelelős, a futballcsapat kapitánya, az iskolai színielőadások szervezője. A rosztovi egyetem matematika-fizika szakára járt, illetve levelező hallgatóként a moszkvai történeti-filozófiai-irodalmi főiskolán tanult. Az egyetem elvégzését követően Morozovszkban tanított matematikát és csillagászatot.

1940-ben itt kötött házasságot egykori iskolatársával, Natalja Reselovszkajával. Mozgósítást követően 1942 végén került a frontra mint tüzérségi ütegparancsnok. A háború alatt – volt iskolatársával folytatott levelezésének köszönhetően – élete alapvetően megváltozott. A katonai elhárítás figyelt fel a Szolzsenyicin által írt sorokra, melyekben Lenint és Sztálint is – a vádak szerint – gúnyosan nevezte meg. Az eredmény letartóztatás és 8 év „javító-nevelő munkatábor” ellenforradalmi tevékenység vádjával. Először egy építkezésen dolgozott, majd 1947 júniusában a főváros közelébe, Marfinóba helyezték át. Ezen a helyen a korabeli szovjet tudományos és szellemi élet számos kiválóságát tartották fogva. 1949 májusában átszállították a kazahsztáni Ekibasztuzba, ahol öntödei munkásként, majd kőművesként, ill. brigádvezetőként dolgozott.

Szolzsenyicin 1953 februárjában szabadult, és a kazahsztáni Dzsambul terület Kok-Terek auljában jelöltek ki számára örökös kényszerlakhelyet. Gyomorfájdalmai jelentkeztek és kiújult korábban diagnosztizált daganatos betegsége, ezért a taskenti kórházban besugárzással kellett kezelni. Írói munkáját azonban teljes erővel folytatta, s állapota javult. Az a meggyőződés alakult ki benne, hogy haladékot kapott a sorstól, amely addig tart, amíg ír. Ebben az időszakban fordult a vallás felé is.

Saját élményei inspirálták legismertebb műveit. Az Ivan Gyenyiszovics egy napja 1962-ben látott napvilágot nyomtatásban, amit a szovjet kritika élesen bírált. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, melyek miatt szovjetellenességgel vádolták, és 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. Műveit az egész keleti blokkban szovjetellenes propagandaként kezelték.

1970-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, a díjátadásra ugyanakkor nem utazott el. Ekkor már attól tartott, hogy nem térhet vissza hazájába. Az 1973-ban írt A GULAG szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. Az írást szocializmus elleni pamfletnek nyilvánították.

Szolzsenyicin hazája elhagyását követően 1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban. Idővel a „vermonti remete” nevet kapta, mivel többnyire házában elvonultan alkotott. Az írót nem nyűgözte le a nyugati világ sem, bírálta a fogyasztói társadalmat, az országok közömbösségét, lelki kiüresedését és az önmérsékletet nem ismerő életmódját.

1990-ben kapta vissza állampolgárságát, és 1994-ben tért vissza Oroszországba. Hazájában több kitüntetést is átvehetett, ugyanakkor érdemben már nem figyeltek szavaira, előadásaira – melyekhez pedig nagy reményeket fűzött. Otthonában halt meg szívelégtelenség következtében. A moszkvai Doni Kolostorban tartották gyászszertartását.

Borbély Tamás

Források: Világirodalmi Lexikon, 14. kötet. 1992., ng.hu, wikipédia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.12.11