409

Térképészet Magyarországon 1650-1800 között

Dr. Verók Attila előadása a győri könyvtárban

verok-attila

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében és harmadik emeletén látogatható Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken, 1650-1800 című nemzetközi vándorkiállítás első kísérőrendezvényeként dr. Verók Attila, az egri Eszterházy Károly Egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense tartott magával ragadó, ismeretterjesztő előadást december 4-én A magyarországi kartográfia változó terei: Megélénkülő térképészeti tevékenység a Kárpát-medencében, 1650-1800 címmel.

Verók Attila előadásán azonban a kiállítás korszakhatárát egy picit megelőző és egy kicsit azt követő időszak térképeiről, térképészeiről, érdekes magyar vonatkozásairól egyaránt információkat hallhattak az érdeklődők.

A magyarországi térképészet már 1650 előtt megindult, de a 16. század folyamán Magyarországról még alig készült ilyen munka. Az első fennmaradt térkép a történeti Magyarországról, azaz Erdély kivételével a teljes Kárpát-medencéről az ún. Lázár-féle térkép, amely a latinos műveltségű Lázár deák nevéhez fűződik. Az első, Erdélyt ábrázoló térkép Johannes Honterus (1498-1549) nevéhez köthető. Honterus nyugat-európai egyetemi tanulmányai idején (1530-1533) a térképkészítés mesterségét is kitanulta. 1532-ben készítette el Erdély térképét Baselben, amelyet Brassóban, saját nyomdájában 1539-ben jelentetett meg nyomtatásban. Honterus műve, a Rudimenta cosmographica a magyar művelődéstörténet legelső olyan könyve, amelyhez először csatoltak térképeket, szám szerint 24, Honterus által készített fametszetes térképet. Honterus oktatási céllal adta ki művét, hogy a diákok számára a világ megismerését könnyebbé tegye. A könyvben szereplő térképek még egyszerűek, az időben előre haladva azonban készítési gyakorlatuk egyre inkább finomodott, egyre mutatósabb, tetszetősebb kartográfiai munkák készültek. A 16. században a térképek általában megfigyelésen alapultak, sőt megérzéseken, nem pedig felmérések alapján készültek. Annak ellenére, hogy az ókori görögök már kitalálták a hogyant, tudtak magasságot és távolságot is mérni, ebben az időszakban ez nem volt még ismert a korszak tudósai előtt.

A bécsi katonaorvos, professzor Wolfgang Lazius (1514-1565) megérzések alapján készült Magyarország térképének hibáit Zsámboky János (1531-1584) akarta javítani. Érdekessége Lazius munkájának, hogy ebben a korban furcsának hatott, hogy egy folyó, konkrétan a Duna északról délre folyik, ezért a térképeken kissé „kiegyenesítették”, hogy hasonlítson a nyugatról keleti, vagy épp keletről nyugati irányba folyó folyamokhoz. A Balaton esetében például a Tihanyi-félszigetet az északi part helyett a déli partra képzelték, még az alakja is más. Mindezek ellenére 16. századi körülmények között is felismerhető térképeket készítettek. A komoly anyaggyűjtést igazolja az a tény, hogy több mint 1000 helységnevet is feltüntettek.

Ebben az időszakban nem volt ismert a plágium fogalma, éppen ezért a nagy nyugat-európai nyomdászati központokban (pl. Amszterdamban, Antwerpenben, Nürnbergben, Bécsben, stb.) működő nyomdászok szabadon felhasználták a magyar területekről, Magyarországról és Erdélyről készült térképeket, akár 100-200 évig is komolyabb változtatás nélkül.

A 18. században Magyarországon is megindult a tudományos igényű, már felméréseken alapuló térképészet. Ekkor lépett színre, ahogy Verók Attila nevezte, „a magyarországi térképészet reformátora”, Mikoviny Sámuel (1698-1750), aki olyan német egyetemeken (Nürnberg, Altdorf, Jéna) végezte tanulmányait, ahol térképeket is készítettek, sőt egyetemi szinten oktatták a kartográfiai ismereteket. Sokrétű pályafutása során például 1732-től foglalkozott elméleti kartográfiával, a térképezés és a felmérés korszerű alapelveit fogalmazta meg – Magyarországon mindenképp egyedülálló ezen a területen végzett munkássága, de Európában is az elsők egyikének számít. Kezdeményezője az I. országos topográfiai (katonai) felmérés munkálatainak is. Ez tudományos alapossággal, részletes mérések mentén zajlott, ugyanis a hadászati viszonyok megváltoztak erre az időszakra, már nem szemtől szemben harcoltak a felek egymással, hanem a megfelelő földrajzi pontoknak kiemelkedő szerep jutott a hadviselésben. Ehhez azonban jól kellett ismerni a terepviszonyokat, emiatt pedig pontos és megbízható térképekre volt szükség. A katonai megbízások azonban nem nyilvános adatokat eredményeztek, hosszú ideig ismeretlenek voltak ezek a térképek.

verok-attila

A magyarországi térképészetre a 18. században számos sajátosság volt jellemző. Például a 18. századig Magyarországot Erdély nélkül, csak a partiumi területekkel ábrázolták. Még a folyószabályozások előtti állapotokat rögzítették, rengeteg kéziratos térkép készült, továbbá nem csak a domborzati viszonyokat mutatták be, például Tomka-Szászky János (1692-1762) magyar anyanyelvű diákok számára készített atlaszt a magyar történelem tanításához, Hell Miksa (1720-1792) Anonymus krónikája nyomán megrajzolta a honfoglalás-kori Magyarország térképét (1772), amely nyomtatásban 1802-ben jelent meg, stb.

Mikoviny munkássága nagy hatást gyakorolt számos térképészre, nyomdászra, még a 19. században is. Ebből a korszakból kiemelkedik Lipszky János (1766-1826), aki maga is részt vett 1782-től az I. topográfiai (katonai) felmérés munkálataiban, sőt nagy részét ő irányította, majd 1786 és 1789 között a kataszteri felmérésben. 1784-től tudatosan gyűjtötte a térképeket, 1785-től huszártársai számára kartográfiai ismereteket oktatott. 1802-ben elkészítette Pest-Buda legelső, nyomtatásban is megjelentetett várostérképét. 1809-ben pedig kiadták Magyarország kilenclapos térképét, a hozzá tartozó egylapos áttekintő térképpel együtt, és mindehhez az akkor még kivételnek számító névmutatót is mellékeltek. Ez a térképsorozat már egzakt mérések nyomán készült, méretarányos, minden a megfelelő helyen szerepel rajta.

Az előadás végén további 17-18. századi térképészeti hungarikumokkal is megismerkedhettek az érdeklődők. Többek között Mikoviny Sámuel nevéhez köthető a háromszögelés leírása és alkalmazása a megyetérképek mérési munkálatainál (1735), ő használta itthon először az ún. mérőasztalos térképező műszert, amelyet még a török időkben, a 17. században itáliai hadmérnökök fejlesztettek ki, nevéhez fűződött a magyarországi erdők (1767) és a jobbágytelkek felmérése (1786) is. Bogdanich Imre Dániel (1762-1802) az Adria partvidékének pontosítása során használt hajózási kronométert, amelynek segítségével mintegy 30 kilométernyi eltérést állapított meg a valóság és a korábbi adatok között. Magyarország területén több helyen is oktattak térképészeti ismereteket, Selmecbányán, Nagyszombatban, Pest-Budán, Szencen. A világ első mérnökképző intézménye (Institutum Geometricum et Hydrotechnicum) Pest-Budán működött 1782-től, a reformkori mérnökgeneráció alma matere lett ez a képzőhely. Ennek a generációnak a nevéhez fűződik a folyami szabályozás, a mocsárlecsapolások tömkelege, amelyek révén Magyarország topográfiai viszonyai megváltoztak. Magyarországon készült el a világ első földrengéstérképe is az 1810. évi móri földmozgást követően.

A Változó terek – A Duna menti térség történeti térképeken, 1650-1800 nemzetközi vándorkiállítása január 15-ig látogatható.

Ősze Mária
Fotók: Pozsgai Krisztina

2018.12.10