267

Magyarok a Selyemúton

Kiállítás az Ybl Budai Kreatív Házban

szechenyi-bela-stein-aurel

Széchenyi Béla (a bal oldali képen) és Stein Aurél (a jobb oldali képen) belső-ázsiai expedícióit idézi fel történeti fotók, korabeli és modern térképek, kiadványok, levelek, feljegyzések, filmek és egyéb dokumentumok segítségével az Ybl Budai Kreatív Ház Magyarok a Selyemúton címmel megnyitott kiállítása.

A két magyar felfedező előtt tisztelgő tárlat a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtárának Keleti Gyűjteménye, az Ybl Budai Kreatív Ház és a tunhuangi kutatóközpont (Dunhuang Research Academy) együttműködésében jött létre – mondta a megnyitón Monok István, az MTA Könyvtárának főigazgatója.

Lo Hua-csing, a tunhuangi kutatóközpont igazgatóhelyettese hozzátette: a Góbi-sivatag szélén fekvő Tunhuang ma ízig-vérig modern város, amelynek lakói már kevéssé ismerik a település múltját. Ezért is fontosak a nyugati felfedezők feljegyzései, amelyek között kutatva kellemes meglepetésként bukkantak rá a két magyar tudós hagyatékára – idézte fel a kínai szakember.

Kelecsényi Ágnes kurátor a kiállítást bemutató vezetésen elmondta, hogy Széchenyi Béla – Széchenyi István gróf fia – és Stein Aurél 1877 és 1916 között négy nagy jelentőségű expedíciót vezettek Belső-Ázsiába. A Kínát a Földközi-tenger térségével összekötő Selyemút a Nyugat és a Kelet nagy civilizációi között nemcsak az áruk, de a vallások, eszmék közvetítésében is fontos szerepet játszott.

Széchenyi Béla 1879-ben jutott el a Selyemúton fekvő Tunhuangba, és geológiai kutatásai mellett hozzájárult a térség kulturális emlékei, többek között a híres barlangszentélyek feltáráshoz, utána pedig Stein Aurél folytatta munkáját – közölte Kelecsényi Ágnes. Hangoztatta, a tárlat magyar, angol és kínai nyelvű feliratai a legfontosabb tudnivalókat foglalják össze, az érdeklődők azonban egy okostelefonos applikáció segítségével jobban elmélyülhetnek a témában.

stein-aurel-es-kutyajaStein Aurél a kutyájával egy expedíción, 1910 körül

A 2019. január 7-éig megtekinthető kiállításhoz számos szakmai tárlatvezetés, előadás és egyéb program kapcsolódik, amelyekről az Ybl Budai Kreatív Ház honlapján találhatók részletes információk.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2018.12.08