Idén is vár a MikulásGyár Győrben!


karacsony-ajandek

Idén 14. alkalommal kerül megrendezésre a MikulásGyár gyűjtőakció, amely Budapest mellett az ország több pontján, így Győrben is várja az adományozókat. A MikulásGyár célja a mélyszegénységben élő, rászoruló nagycsaládosok, sokgyermekes családok megajándékozása a decemberi, karácsonyi időszakban. A kezdeményezés évről évre rekordokat dönt, 2017-ben összesen már 158 tonna adomány jutott így célba.

A program ismertsége nem csak Budapesten számottevő, ezért az adománygyűjtést minél szélesebb körben kívánják lehetővé tenni a szervezők. Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere támogatja a kezdeményezést, így az Önkormányzat munkatársai a szervezőkkel és a Vöröskereszt megyei szervezetével együttműködve gyűjtőpontot működtetnek.

A Vöröskereszt aktivistái 2018. november 30. és december 21. között, hétköznapokon 8.00-15.30-ig a Győr, Eszperantó utca 30-32. címen várják az adományozókat.

„Az adománygyűjtésre a város központi részén elhelyezkedő épületet jelöltük ki, amely könnyen megközelíthető, és a parkolás is megoldható. Az épület alkalmas az adományok lakosságtól történő közvetlen fogadására, a Magyar Posta által szállított csomagok átvételére” – közölte az Önkormányzat.

Elsősorban tartós élelmiszert (tészta, konzerv, rizs, olaj, liszt, cukor, stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket (mosószer, mosogatószer, fogkrém, szappan, tusfürdő, stb.), jó minőségű, használható ruhát, játékot, könyveket várnak, de szívesen fogadnak minden mást is, ami használható, és magunk is örömmel fogadnánk, használnánk.

Fontos, hogy pénzt semmilyen módon nem tudnak elfogadni.

Az ajándékokat nem szükséges becsomagolni, azokat elég egy dobozban, szatyorban elhozni, a Vöröskereszt munkatársai a szortírozást követően gondoskodnak a csomagolásról. Az összegyűlt adományokat a Vöröskereszt helyi szervezete előre felvett igények szerint, még az ünnepek előtt, különböző rendezvények keretében osztja ki a rászorulóknak.


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.12.05