Ugyanakkor az is igaz, hogy aki képes a sorok között olvasni, az belátja, hogy Winslow ebben a könyvében is rávilágít az igazi problémára, és végső soron védelmébe veszi a rendőrt. A rendőrt, aki soha nem vágyott másra, mint hogy jó zsaru legyen. Ahogyan a regény mottójában Raymond Chandlert is idézi: „A hekus is ember … Kezdetben legalábbis…”.

A Staten Island-i ír családból származó Denny Malone is csupán arra vágyott, hogy jó zsaru legyen. Az apja is zsaru volt, hősi halált halt; a testvére tűzoltóként vesztette életét szeptember 11-én az egyik toronyban. Denny talán csak azt akarta elérni, hogy az apjához és a fivéréhez hasonlóan ő is a közösség egy olyan tagja legyen, akire felnéznek. Így jutott el a csúcsra, ő lett az Észak-Manhattani Különleges Akciócsoport veterán őrmestere, aki királyként uralkodik Észak-Manhattan fölött. A magasban azonban könnyű megszédülni, s ez Dennyvel sem történik másként. Enged a csábításnak, és ezzel bemegy egy olyan kapun, amin visszalépni már nem lehet.

Don Winslow érdekesen meséli el Denny Malone tündöklését és bukását. A cselekményvezetés tulajdonképpen lineáris, de egy villanásnyi időre már a bevezetőben megmutatja nekünk a jelent és a bukott zsarut, szóval az olvasó a legelejétől tisztában van azzal, hogy Denny korrupt, és azzal is, hogy el fog bukni. Aztán végigvezet azon az úton, amelyen Denny kísértésbe esett, miközben az olvasóval megszeretteti a főszereplőt. Helyenként flashbackek segítenek nekünk abban, hogy teljes képet kapjunk a New York-i szuperzsaruról, s ha a végére nem is nő elválaszthatatlanul a szívünkhöz, azért Don Winslow valahogy csak eléri, hogy minden rossz tette ellenére az olvasó Denny Malone-ért szorítson a befejezésnél.

Ahogy Winslow legtöbb regénye, úgy Az egység is sokszereplős dráma. A fókusz viszont Malone-on van, a többi szereplő nem túl kidolgozott, még a közvetlen társai sem kapnak elég mélységi ábrázolást. A maguk helyén markáns karakterek, de két héttel a regény elolvasása után valószínűleg semmilyen jelentős kép vagy érzés nem fog társulni a nevükhöz, ha felidézel velük kapcsolatosan valamit. Nem feltétlenül rossz ez, hiszen muszáj, hogy Denny Malone álljon a középpontban. Kell ahhoz, hogy tényleg megértsük a motivációit, a döntéseit, amelyek abba a szituációba juttatták, amelyben mi olvasók a regény első lapjain megismerjük – még akkor is, ha közben nem minden lépésével tudunk egyetérteni. Jellemábrázolás terén kivételt talán Malone barátnője jelent. Ő sem kap sokkal több figyelmet, de végletből végletbe taszítja őt a cselekmény, hol az odaadó, semmit nem kérdező szeretőként látjuk, hol a jogosan háborgó lázadóként (amiért Malone láthatóan eltitkolja őt a társai elől, mert a nő fekete), máskor pedig elesetten, a kábítószer áldozataként. Ezek az ingadozások és a velük járó érzelmi kitörések kontrasztos képet alkotnak a nőről; ez összességében Winslow karakterábrázolását dicséri.

Winslow Denny Malone személyén és történetén keresztül mutatja meg a rendszert és a mechanizmust, amely gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy valaki korrupt zsaruvá váljon, és amely aztán magával szippantja. Terítékre kerül minden, amivel a 21. századi (amerikai) társadalom kénytelen szembenézni: korrupciótól fertőzött igazságszolgáltatás, a szervezett bűnözés által befolyásolt vagy irányított rendfenntartó erők, bűnözőkkel szövetkező zsaruk, rasszizmus, társadalmi egyenlőtlenségek, stb. A kép lesújtó: a rendszer ellen nem lehet harcolni. Illetve lehet, de csak hatalmas egyéni áldozatok árán, és ilyen áldozatra csak sarokba szorított, mindent egy lapra feltevő emberek képesek. Denny Malone sztorija azt mutatja, hogy kevés van belőlük, és nagyon csekély eséllyel indulnak.

A jelen időben megírt cselekmény gyors, pergő – ahogy azt Winslow-tól már egyébként megszokhattuk. A szerző olvasmányos, képszerű nyelvet használ, tömör mondatai többet mondanak egy-egy hosszú leírásnál. New York, a város szerves része a sztorinak – de érzésem szerint nem kap akkora szerepet, mint mondjuk Lawrence Block Scudder-regényeiben, vagy Ed McBainnél; valahogy nem pulzál olyan intenzitással. Alig-alig, de érezhető, hogy Winslow a regényt úgy írta: könnyű legyen vászonra vinni. A cselekmény viszonylag rövid időszakot ölel fel (szemben a Drogháborúval), még akkor is, ha a flashbackeknek köszönhetően évekre visszaugrunk az időben egy-egy jelenet erejéig, egy szereplőre koncentrál és nem annyira szerteágazó, mint a már említett Drogháború vagy A kartell. Az egység alapján készülő film a tervek szerint 2019 márciusában kerül a mozikba. Ridley Scott, Shane Salerno és Kevin Walsh producerként vesz részt a munkában, az adaptációt James Mangold rendezi.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com