134

Adventi naptár

A várakozás művészete

adventi-gyertya

Az emberek többsége utál várakozni. Órákat töltünk a hivatalok előszobájában, az orvosi rendelőben a váróteremben, a pénztáraknál a sorban, a piros lámpánál. Az idő múltával az emberek türelme egyre fogy. Megfeszül a száj sarka, idegesen ráng a szem, ütemre jár a láb.

Van persze másfajta várakozás is. Az a kilenc hónap, amíg a kisbaba jöttére várunk; az az idő, amíg megérkezik a régen látott kedves ismerős vagy rokon; a kisgyermek várakozása, amíg végre eljön a szülinapi buli ideje.

És persze itt van a karácsonyvárás. Sokan, sokféleképp készülünk. A hívő ember számára ez az Úrjövet a hajnali misékkel, a lelki ráhangolódással, a megfelelő liturgiával. Van ideje és rendje a rákészülésnek.

A kisgyermekes családoknál titkokkal teli ez az időszak. Levélkék születnek, meglepetések készülnek. Rejtekhelyre kerülnek a már kész vagy megvásárolt ajándékok, lopva kerül haza a karácsonyfa is. A várakozás „gyötrelmeit” az adventi kalendárium aprócska édességei enyhítik.

Van, aki oszt-szoroz, tervez. Kész logisztika egy családi ünnep menedzselése: takarítás, sütés-főzés, vásárlás, ajándékcsomagolás, utazás oda és vissza, vendégek fogadása. Hogy minden és mindenki a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen legyen.

Aztán van, aki szorongva várja. Mert úgy érzi, kevés dolog kerül a fa alá, mert nem tudja, miből is finanszírozza a kiadásokat. Vagy mert idén nagyon hiányozni fog valaki a terített asztal mellől; vagy mert egyedül kénytelen tölteni az ünnepet.

És van, aki bosszankodik, mert dolgoznia kell majd karácsonykor is; van, aki meg azért, mert rég nem látott, sosem kedvelt rokonokat kell végiglátogatnia.

Valamint vannak olyanok, akiknek ez az ünnep semmit sem jelent. Akiknek ez az időszak ugyanúgy egy nap a naptárban, mint a többi, legfeljebb a Festivust tartják.

Pedig ünnepek nélkül olyan sivár az életünk! Nem véletlenül szerepelnek ezek a napok pirossal a naptárban. Tavaly láttam egy gyermekeknek szánt adventi kalendáriumot. Nem, nem csokoládékkal volt tele, hanem apró napi feladatokkal. Olyanokkal, amelyek egy pici erőfeszítést kívánnak, de ha végrehajtják őket, örömet szereznek környezetüknek. És a dolog működik, a gyermekeknél legalábbis! Tanulnunk kellene tőlük!

Vajon tudunk-e lassítani, körülnézni? Vajon képesek vagyunk-e az ünnepekig hátralévő időben minden nap valami olyat tenni, amivel megszépíthetjük a szürke téli napokat? Rámosolyogni az elnyűtt bolti pénztárosra, átadni a helyet a zsúfolt buszon, elmosogatni más helyett, kikapcsolni a tévét és inkább társasozni a gyerekkel, elmenni egy ingyenes hangversenyre, felmenni a Püspökvár tornyába és megnézni onnan a kivilágított várost, betenni egy karácsonyi CD-t, adventi koszorút készíteni, összetrombitálni az ismerősöket egy mézeskalácssütésre vagy forralt borozásra, ablakdíszt fabrikálni saját kezűleg, családi programot csinálni a nagytakarításból – persze nem úgy, ahogy Tom Sawyernek sikerült! És eközben beszélgetni, beszélgetni és beszélgetni – meghallgatva és időt szánva a másikra.

Ne tétovázzanak, hiszen itt van az első gyertya meggyújtásának az ideje! Őszintén kívánom – Szilágyi Domokos szavaival élve –, ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívükben legyen karácsony!

Berente Erika

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.12.02