414

Megújult a Bécsi kapu tér

SzaSzi írása

becsi-kapu-ter-atadasa

Győr belvárosának rehabilitációja ismét egy fontos mérföldkőhöz érkezett, annak egyik legszebb tere, a Bécsi kapu tér széles körű felújítási munkálatai befejeződtek. Visszakerült helyére Kisfaludy Károly szobra, a teret pedig nagyszabású ünnepség keretében november 28-án a kora esti órákban átadták a közönségnek.

A rendezvényt Kara Ákos államtitkár, országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki köszöntőjében rövid áttekintést adott a tér történetéről. A Bécsi kapu tér Győr egyik leghistorikusabb tere, számos szakrális és művészeti érték őre. A történelem során nevezték Kármelita térnek, Széchenyi térnek, Erzsébet térnek, Köztársaság térnek, de a lényeg mindig az volt, hogy találkozási pont legyen a Bécsi kapun áthaladó embereknek, akár Bécs felé indultak, akár Buda irányába. A török idők elmúltával a kapu jelentősége – akár az itt álló váré – kisebb lett, majd 1858-ban megkezdték lebontását. Ezt követően alakult ki mai arculata, barokk stílusa. Történetét számos esemény színesítette, így 1905-ben az Elit kávéház filmvetítési jogot szerezve mozit nyitott, vagy 1921-be ide hozták át a Radó-szigetről a ma ismét régi fényét mutató Kisfaludy szobrot. „Azt remélem, hogy mindenkinek, így az itt élő gyermekeknek is meglesz a saját győri története, ami talán éppen a Bécsi kapu téren keresztül köti őket örökre erős kötelékkel és lokálpatriotizmussal a városunkhoz” – fogalmazott Kara Ákos.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő az elmúlt évtized legjelentősebb belvárosi fejlesztéseiről beszélt, melyek részeként már megújításra került a Széchenyi tér, a Dunakapu tér, sétálóutcák és épületek. Külön örömét fejezte ki, amiért a térhez tartozó művészeti alkotások restaurálására is sor kerülhetett. A tér megújítása egyébként ismét egy jó példája a magyar állam és a győri önkormányzat jó együttműködésének.

A beruházás szakmai részleteibe avatta be a hallgatóságot Prédl Antal a város Útkezelő Szervezetének intézményvezetője. A fennállásának 30. évfordulójához közeledő cégnek eddig ez volt a legnagyobb megbízatása. A komoly előkészítést igénylő munkálatokat teljes körűen végezték, ami a közművek átépítésétől a burkolat cseréjén át a műalkotások restaurálásig terjedt. Megújult a Nimród szobor, Kisfaludy Károly szobra és egy újabb látványossággal is gazdagodott a környezet Botos Péter üvegművész installációja által. 550 m2 burkolat, közel 300 oldalnyi jegyzőkönyv, ez csak néhány adat, de az eredmény látványos. A sugaras términtázat, az új szökőkút és a világítás egyedi hangulatot biztosít a helynek. Az Útkezelő intézményvezetője ünnepélyesen késznek nyilvánította a beruházást, és a térre emlékeztető ajándékkal lepte meg a város polgármesterét.

Dr. Fekete Dávid alpolgármester, kapcsolódva a korábbi gondolatmenethez, rámutatott arra, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért való versengésben szimbolikus jelentőséggel bír a tér megújítása, hiszen a pályázat szlogenje éppen az áramlás. Kultúra, emberek, áruk áramlottak itt a történelem folyamán, miközben a tér aljában a folyó is ezt tette ősidőktől fogva.

Végezetül Borkai Zsolt polgármester mondta el ünnepi gondolatait. Az ország műemlékekben harmadik leggazdagabb városaként azt mondhatnánk, hogy könnyű dolog a városnak szép arculatot adni, de ez kötelezettség is, az értékeinket meg is kell óvni – hangsúlyozta, majd hozzátette: „2006-ban azt határoztuk el, hogy olyan tereket szeretnénk látni, amely a találkozások, közösségi élet színterei.” Az 1,6 milliárdos beruházást az állam 900 millió forinttal támogatta. A polgármester köszönetet mondott a győri országgyűlési képviselőknek, a terület önkormányzati képviselőjének, a tervezőknek és kivitelezőknek, és mindazoknak, akiknek köszönhetően a beruházás az advent kezdetére elkészülhetett.

Az ünnepi beszédeket követően végre lehullt a lepel a Szórádi Zsigmond szobrászművész által restaurált műemlékről, s a köré épített, fényfüzérekkel díszített színpadon a Hot Jazz Band varázsolt a csípős hideg ellenére forró, talpalávaló hangulatot. Ez akár karácsonyi üzenetként is felfogható:

A bankban nincsen betétem,
de mégse látok setéten,
hiszen az élet szívem
te véled nagyon szép.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2018.11.29