Nádler István 80

Nagy Mária írása

11-24nadler

Soha nem múló grafikai retrospektív című kiállítással tiszteleg Győr a Visegrádon, 1938. november 29-én született Nádler István 80. évfordulója előtt. Már gyermekkorában elkezdett festeni, majd folytatta a középiskolában. 1954 és 1958 között a Képzőművészeti Gimnáziumot, 1963-ban pedig a Képzőművészeti Főiskolát végezte el, ahol mestere Hincz Gyula volt.

1964-ben csatlakozott a Zuglói Körhöz. Ugyanebben az évben a Károlyi Mihály Alapítvány meghívására Franciaországba, Vence-be utazott tanulmányútra, az alapítvány művésztelepén festett, majd 1966-ban Párizsba látogatott. 1968-ban az Ipari Épülettervező Vállalat egy belvárosi tervezőintézet székházának dísztermében állított ki tíz másik neoavantgárd művésszel együtt, ebben a képzőművész csoportban a geometrikus új absztrakció vonalát képviselte. 1972-ben elnyerte az esseni Folkwang Múzeum ösztöndíját és Essenben festett. Részt vett az Iparterv-kiállításokon is.

Az 1970-es években Bak Imre, Fajó János, Nádler István együttműködéséből létrejött a Műhely, amelyet később Budapesti Műhelynek vagy egyszerűen Pesti Műhelynek neveztek. Hozzájuk csatlakozott Mengyán András, Keserü Ilona és más festők. E műhely tevékenysége elhalt az 1980-as évek végén.

A hetvenes évek elején geometrizáló hard edge stílusban alkotott, majd a következő évtizedben teljesen új alkotói módszert alakított ki: zenei hatásokra egy felszabadultabb, heterogén formavilágot épített fel. A tudatosan megtervezett kompozíción belül teret hagyott az érzelmek, indulatok diktálta gesztusoknak is, így művei a gesztusfestészet nemzetközi áramlatához is kapcsolhatók. 1976-ban a finnországi Kuopio, 1977-ben a csehországi Moravan művésztelepen dolgozott. 1978-ban szobrászattal foglalkozott a győri művésztelepen.

Az 1990-es évek közepén ismét Európában utazgatott: Róma, Firenze, Lisszabon voltak az állomások. 1992-ben a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1993-ban a firenzei Villa Romana vendégművésze volt, 1995-ben ösztöndíjas Lisszabonban. 1999-ben a Los Angeles-i University of California vendégprofesszora volt. Több nemzetközi pályázat, biennálé és fesztivál díjnyertese. Jelenleg a Káli-medencében, Feketebácson él és alkot, ez a környezet inspirálóan hat rá.

Művészetét a klasszikusok tanulmányozása mellett az absztrakt festészet, Kazimir Szeverinovics Malevics szupermatizmusa, a konstruktivizmus, a szürrealizmus beható tanulmányozása és a népművészet motívumai inspirálják. Művészetében fontos szerepet játszik a klasszikus zene: Bach, Debussy, a távol-keleti zene, valamint a tibeti szertartások zenéje.

Nádler István ma az egyik legismertebb kortárs magyar festő. Műveit mind a közönség, mind a szakma igen magasra értékeli. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el: Munkácsy-díj, Kossuth-díj, Prima Primissima. Alkotásai nemcsak a jelentősebb magyar és nemzetközi közgyűjteményekben, de igen sok magángyűjteményben is megtalálhatók.

2003-ban a svájci Zugban, 2004-ben pedig Berlinben töltött hosszabb időt. Ezekben az években készült festményeiről szinte teljesen eltűnt a szín, csak a fekete felületek maradtak, a széles ecsettel felvitt gesztus lírai, olykor játékos faktúrájára szorítkozott. 2005-től újra a színek kerültek művészi eszköztárának előterébe. Eleinte a kép alapját képező színmezők jelentek meg, majd a gesztusok is színesek lettek, és egy-egy szín helyett több árnyalat is megjelent egy festményen.

Nádler Istvánnak kilencvennél is több egyéni kiállítása volt, háromszáznál is több csoportos tárlaton vett részt a világ szinte minden pontján. 80. születésnapja alkalmából egy retrospektív kiállítás látható a győri Esterházy-palotában, amely 2019. január 27-ig látogatható.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, vg.hu, Hegyi Lóránd: Nádler István. Budapest : Műcsarnok, 2001.

2018.11.29