Reisz Gábor szerint az ő egyik nagy szerencséje, hogy te nagyon jó vagy a „netwörközésben”. Mindig ilyen jól ment a kapcsolatépítés, vagy ez egy fejleszthető, a rutin által is változó dolog nálad?

Tényleg ezt mondta? Talán arra gondolt, hogy hozzá képest vagyok jó. Egyébként idővel természetessé válik, hogy egy-egy marketen vagy fesztiválon forgalmazókkal és producerekkel beszélgetsz folyamatosan, és a helyzetekből adódóan kialakul egy rutin. De nem mondom, hogy nem volt nehéz az első pár évben.

Mi akartál lenni kiskorodban?

Nem volt egyértelmű, mi szeretnék lenni, ezért tizennyolc éves koromban a bölcsészkarra mentem. A filmes szakma véletlenül jött. Nyilván mindig szerettem filmeket nézni, de korábban nem gondoltam arra, hogy filmproducer legyek. Jártam az ELTÉ-re film- és kommunikáció szakra, és egy barátom vetette fel, hogy megpróbálhatnánk a Filmművészeti Egyetemen a gyártásszervezői szakot, ahová háromévente öt-hat embert vettek fel. Hihetetlen módon mind a ketten bekerültünk. Úgy éreztem, ha idáig eljutottam, megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből.

Nehéz volt bekerülni?

Három- vagy négyfordulós volt a felvételi. Az elején voltak általános és filmes műveltséggel kapcsolatos kérdések is. A második fordulótól szakmaibb feladatokat kaptunk; például egy kisjátékfilm forgatókönyvéhez költségvetést kellett készíteni és stábot összeállítani. Talán azért vettek fel, mert végig a halálraítéltek nyugalmával álltam hozzá. Még az utolsó beszélgetésen is az járt a fejemben, hogy a velem szemben ülő harminc tanár nyilván látja, hogy mennyire kevés tapasztalatom van, ezért úgysem fogok bekerülni.

A filmszakot végül passzoltad, miután felvettek a gyártásszervező osztályba?

Igen. A kommunikációt végigcsináltam, de a filmszakot abbahagytam. Egy ideig még csináltam párhuzamosan a Filmművészetivel, de ugye az utóbbiban épp az a jó, hogy nagyon gyakorlatias képzést ad. Folyamatosan együttműködtünk egy csomó rendezővel kisfilmeken, és onnantól, hogy bekerültünk, gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztunk.

Ilyenkor azokkal a rendezőkkel kerültök össze, akik veletek párhuzamosan járnak az egyetemre?

Igen, de ez akkor több osztályt is jelentett. Előttünk fél évvel kezdett a Grunwalsky-osztály, oda járt többek között Császi Ádám és Bagota Béla. Utánunk fél évvel pedig már Reisz Gabiék jöttek, az Enyedi-osztály. Közösen csináltuk egymás kisfilmjeit, és így nagyon sok embert megismerhettünk.

Mi volt a diplomafeladatod?

Ha jól emlékszem, kellett írni egy szakdolgozatot, valamint egy filmhez össze kellett raknunk egy részletes gyártási tervet és költségvetést. A rendezőknek filmet kellett készíteni, ekkoriban döntöttünk úgy Reisz Gabival, hogy az ő diplomamunkájaként a rendelkezésre álló pénzből nagyjátékfilmet forgatunk.

Az egyetem alatt is voltak már fizetős munkáid? Vállalhattatok ilyeneket?

Ez az időszak leginkább arról szólt, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. A Filmművészetin készülő filmeket természetesen ingyen gyártottam mind, de dolgoztam felvételvezetőként Nemes Jeles László egyik kisfilmjében és Hajdu Szabolcsékkal is.

Mi történt, miután a friss gyártásszervezői diplomáddal a kezedben kiléptél az egyetem kapuján?

Két hétig voltam szabadúszó, de gyakorlatilag rögtön az egyetem után jelentkezett Petrányi Viki és Mundruczó Kornél, a Proton Cinema vezetői. Miután Viki korábbi asszisztense épp akkoriban ment el máshová dolgozni, ők olyan embert kerestek producerasszisztensnek, aki még tanulni szeretne és produceri ambíciói vannak. Körbekérdeztek az ismerősi körükben, és többen is mondták, hogy én illenék oda. Ennek lassan 10 éve. Eleinte asszisztensi feladataim voltak, nagyon sok pályázati leadásban vettem részt, majd voltak kisebb-nagyobb gyártási feladataim külföldi produkciókban, és évente csináltam egy-egy kisfilmet is producerként. 2012-ben elkezdtem külföldi filmeknél line producerkedni. A cég egyik lába a külföldi, esetünkben főleg európai szervizmunkák gyártása, ezeknek voltam én az egyik magyarországi felelőse. A mai napig csinálok évente egy-egy szervizt. Szeretem őket, mert amellett, hogy sokat lehet tanulni a külföldi produkcióktól, edzésben tartanak a „saját” filmjeimhez.

Hányan vagytok producerek a Protonnál?

Négyen. Van egy állandó line producerünk, Sós Judit, és hárman vagyunk producerek: Gyárfás Eszter, Petrányi Viki és én – mindenki fejleszt saját projektet és csinál szerviz munkákat is.

A produceri munka gyakorlati oldala mennyire vág egybe azzal, amit előzetesen gondoltál erről a szakmáról?

Semmiféle elvárásom nem volt, amikor felvettek az egyetemre. Akkor még azt sem tudtam, hogy producer szeretnék lenni. Ez is menetközben alakult, részben a Reisz Gáborral való közös munka során. Egy idő után azt vettem észre magamon, hogy egyre inkább részt veszek a kreatív folyamatban is, és a finanszírozástól a forgalmazásig minden mozzanat érdekel. Kifejezetten élveztem, amikor Gabival már forgatókönyvről beszélgettünk vagy épp a vágószobában vitatkoztunk bizonyos jeleneteken. A produceri szakmában az az izgalmas, hogy gyakorlatilag a nulladik pillanattól az utolsóig végigviszed a filmet.

Reisz Gáborral tehát az egyetemen indult a közös munka.

Az osztályuk az első évben csinált egy szkeccsfilmet, és valamiért úgy alakult, hogy mi (a gyártásszervező osztály) választhattunk, hogy kivel szeretnénk dolgozni. Láttam Gábor egyetemi felvételi filmjét, és annyira tetszett, hogy rögtön őt mondtam. Így indult a közös munka, ami a mai napig is tart.

A te első nagy produkciód is egy szkeccsfilm volt, a Nekem Budapest, amit Gábor és az osztálytársai jegyeztek rendezőként. Kitől jött az ötlet és mennyire volt nehéz összehozni épp akkor, amikor MMKA már nem, Filmalap pedig még nem volt?

Közös ötlet volt, és pont abból fakadt, hogy az Enyedi-osztály akkor diplomázott volna, amikor nem volt semmiféle támogatás. Akkoriban sokat voltam velük, és folyamatosan arról beszélgettünk, hogy a kevés pénz ellenére is kéne valamit csinálni bemutatkozásképp. De nem egyedül csináltam, Schneider Ákos is beszállt producerként. Nehéz volt összehozni, mert elképesztően kevés pénzünk volt, és mindezen felül nagy kihívás egy filmen ennyi alkotóval együtt dolgozni egyszerre. Összesen nyolc kisfilm készült el tíz rendezővel.

Fontos volt, hogy ezzel a filmmel indulj, és mintegy lerakd a névjegyed producerként?

Bennem inkább az volt, hogy itt egy osztály, amibe nagyon sok tehetséges ember jár, akiknek épp semmilyen lehetőségük nincs, és jó volna valamit tenni közösen. Azt gondolom, hogy egy szkeccsfilm nem igazán alkalmas névjegy lerakására: nem tud egységes lenni, még akkor sem, ha a koncepció egyébként az. Ha már produceri névjegy, akkor sokkal inkább a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant mondanám. Az egy más típusú együttműködés volt.

Alapvetően mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy-egy saját projektet?

A történet és a rendező a két döntő tényező. Nagyjátékfilmet csinálni minimum hároméves házasságot jelent. Hosszú távú elköteleződés, amiben nagyon sok éjszakai beszélgetés és hétvégi munka is van. Így a történet mellett, amit el akarunk mesélni, nagyon fontos, hogy kivel dolgozunk.

Gyártási szempontok nem játszanak szerepet?

Természetesen igen. A megcsinálhatóság szempont. Ha valaki elsőfilmesként ír egy nagyköltségvetésű sci-fit, ami óriási épített díszletben játszódik, akkor azt nagy eséllyel nem lehet finanszírozni majd. Azonban ha elvállalok valamit, és leteszem mellette a voksom, bármennyire is nehéz kalandnak ígérkezik, akkor már nem félek attól, hogy mennyire lesz küzdelmes megcsinálni. A Rossz versekben producerként minden szempontból saját magamat gáncsoltam ki. De onnantól kezdve, hogy benne vagyok, abban is benne vagyok, hogy ne legyen egyszerű.

Itthon általában az író vagy a rendező keres producert a filmtervéhez. Volt már olyan, hogy ez fordítva történt, és te kerestél egy ötlethez rendezőt?

Ilyen még nem volt, de el tudom képzelni, hogy egyszer majd szembejön velem egy olyan történet, amihez én keresek rendezőt. Mindig próbálok képben lenni, hogy milyen kisfilmek készülnek, és kik az újonnan végzett rendezők. Az egyetem is szervez vetítéseket, és az Inkubátor Program résztvevőit is meg lehet nézni. El is szoktam menni ezekre, és idén van egy inkubátoros projektem: Kis Hajnival dolgozunk az első nagyjátékfilmjén. Vele az előző kisfilmjénél kezdődött a közös munka, a nagyjátékfilm tervét pedig már együtt adtuk be.

Reisz Gáborral közös első nagyjátékfilmetek, a VAN nagyon-nagyon kevés pénzből készült. Nem hezitáltál, hogy érdemes-e egyáltalán belevágni ilyen körülmények között?

Azért nem, mert addigra már öt vagy hat kisfilmet készítettünk Gáborral, és nagyon szerettünk együtt dolgozni. Ezenkívül elsőéves egyetemista korától arról álmodott, hogy nagyjátékfilmmel diplomázzon. Amikor konkrétan elkezdtünk arról beszélgetni, hogy az akkor még bruttó hárommillióból csináljunk egy nagyjátékfilmet, kértem egy kis időt, hogy körbejárjam a lehetőségeket egyéb alternatív pénzforrásokat keresve. Emellett szinte a nulladik pillanattól azon agyaltunk már, hogyan lehet a költségeket alacsonyan tartani. Egyértelmű volt, hogy nem tudunk majd nagy apparátust mozgatni, nem írhatunk bele költséges technikákat, nem tudunk majd világítani, és nem lesz sminkesünk vagy scriptesünk vagy sok statisztánk se. Persze Gábor is nagyon leleményesnek bizonyult, amikor az összes családi jelenetet a szüleim lakására írta. Egyébként az egész egy hétvégi filmezgetésnek indult, de aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy így a szervezéssel túl sok idő megy el. Onnantól hamar átálltunk egy hagyományosabb forgatási rendre. Bár lehet, hogy utólag megszépül minden, és már kitöröltem az emlékét az egy éven átívelő forgatásnak.

Volt olyan pont, ahol szíved szerint inkább kiszálltál volna az egészből?

Nem. Onnantól, hogy elkezdték összerakni a vágószobában az első anyagokat, már látszott, hogy itt valami jó születik éppen.

Sejtetted, hogy ekkorát megy majd a film?

Á, egyáltalán nem. Egyikünk sem sejtette, nagyon naivan álltunk az egészhez. Úgy voltunk vele, hogy örülnénk, ha majd 8000 ember megnézné a moziban, de ha ez felmegy 15000-ig, akkor már nagyon-nagyon boldogok leszünk.

Hol állt meg végül a nézettség?

65000 néző felett.

Ez a film gyakorlatilag a te zsebedből indult és készült el. Visszajött végül a befektetett pénzed?

Ez így túlzás. Nyertünk bruttó 3.000.000 forintot a Filmalaptól diplomafilmek készítésére, megkaptuk a Simó-díjat, majd a Proton is és én is raktam bele pénzt, és később még egy kis szponzori pénzt is be tudtunk hozni. A saját részemet végül, úgy emlékszem, a mozis bevételekből kaptam vissza. Összességében pozitívan zártunk. Ezt a filmet egy öt-tíz fős stábbal forgattuk, amiben mindenki egy jelképes összeget kapott. Aztán ahogy az első fesztiváldíjak bejöttek, szétosztottuk ezeket a pénzeket a között az összesen harminc-negyven ember között, aki a film során dolgozott velünk és energiát fektetett ebbe. De erre nem lehet üzleti modellt alapozni, és igyekeztem figyelni arra is, hogy a fontos stábtagjainknak később különböző normálisan fizető munkákat is tudjak adni. A VAN után egyébként többen megkerestek, hogy szeretnének nagyjátékfilmet csinálni, de semmi pénzük és tapasztalatuk nincs, és legyek a producerük. Ezeket tisztelettel visszautasítottam.

Nagy az átfedés a VAN és a Rossz versek stábja között?

Igen, sokan jöttek az új filmhez is, és végre egy sokkal kényelmesebb büdzséből gazdálkodhattunk. Itt egészen más kihívások adódtak. Papíron nagyon jó volt a pénz, amit elnyertünk, de az a mennyiségű napszám, technika és igény, ami bekerült a forgatókönyvbe és a gyártási tervbe, néha hasonló körülményeket eredményezett, mint amivel korábban dolgoztunk. A VAN-t talán ezért egyszerűbb is volt csinálni, mert ott tudtuk, hogy semmire nincs pénzünk, így nem is volt semmi igényünk.

Mit szóltál, amikor Gábor eldöntötte, hogy a Rossz versek lesz a második filmje, ami így sok tekintetben hasonlít a VAN-hoz?

Amikor nekiült a második film forgatókönyvének, ami eredetileg egy film noir lett volna, valahogy iszonyú komor volt az egész. Aztán beleírt egy-két önéletrajzi dolgot, és hirtelen elkezdett élni az anyag, és humoros lett. Így egyre több lett ezekből, és végül magára talált az anyag, igazi és élő lett. Gábornak van egy nyelve és egy stílusa, így ez inkább kézjegy. A sok tónusbeli hasonlóság ellenére a két film teljesen más. Más történet, más narratív szerkezet.

Egy ilyen szoros alkotói együttműködésben, mint a tietek, mennyire kell a producernek nyomást gyakorolnia a rendezőre, például a témaválasztás terén?

Nem érzem, hogy nagyon kellene, és mindig őszinte vagyok vele, ha hoz egy témát. Egyébként mostanában is sokat beszélgetünk arról, hogy mi legyen a következő film. Van hat filmterve, és a karrierjének ezen pontján fontos kérdés, mivel és merre megy majd tovább. Nem biztos, hogy mindig én tudom jól, ha valami adott esetben nem jó irány, de elmondom, hogy mit gondolok. Közösen dolgozunk, meghallgatjuk egymás véleményét. Sokszor nem értünk egyet, és néha olyanok vagyunk, mint egy rossz házaspár. Azt hiszem, soha senkire nem csaptam rá a telefont, Reisz Gáboron kívül. És ő sem. De ez így teljesen oké.

Ezek kreatív vagy anyagi nézeteltérések szoktak lenni?

Csak kreatív. A legnagyobb összeveszésünk nagyjából két évvel ezelőtt, egy teaser kapcsán történt, mert egész egyszerűen nem értettünk egyet abban, hogy mi kerüljön bele. Anyagi kérdéseken sosincs vita. Mindig azt kérem tőle, hogy csináljon egy prioritáslistát. Harminc prioritása szerintem nem lehet a filmnek. Ilyen költségvetéseknél nem lehet, hogy filmre forgassunk, külföldön is legyünk és minden mellékszereplő Magyarország leghíresebb színésze közül kerüljön ki. Egy ponton kell egy sorrend, és akkor megnézzük, mi fér bele. Ebben ő maximálisan partner.

Gábor egy korábbi interjúnkban mesélte, hogy a VAN előtt meggyőzésképp mutatott neked egy filmet (In Search of a Midnight – a szerk.), ami hasonlóan kevés pénzből és egyszerű technikával készült. Most is voltak ilyen filmes előképek?

Itt az előkészítés során voltak olyan esték, amikor a két operatőr, a látványtervező és a rendező néztek referenciafilmeket, és néha én is elmentem. De ezek más szempontból voltak minták. Az új filmünkben nagyon sok kísérletezés volt az idősíkokkal és a technikákkal.

Mit szóltál hozzá, amikor a rendező eldöntötte, hogy az egyik főszerep is az övé lesz az új filmetekben? Főleg, hogy Mundruczó Kornél (A szelíd teremtés) és Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál) révén volt már ilyen tapasztalatod…

Én ijedtem meg a legjobban ettől. Eleinte. Iszonyú sok embert megnéztünk, és egy ponton a casting director kitalálta, hogy tegyünk egy próbát Gáborral is. Gabival a nulladik naptól röhögtünk azon, hogy ezt a filmet már csak azzal lehetne nehezíteni, ha ő lenne a főszereplője is. Eleve nehéz volt a gyártási terv, nekem ez volt az első koprodukcióm, külföldön is forgattunk, ráadásul a szokásosnál hosszabb, 55 napos forgatásunk volt egy évre elhúzva 120 helyszínen, 8 különböző kamerával. Valójában Gábor a saját életét nehezítette meg a legjobban ezzel a döntéssel. De aztán nagyon meggyőző és hiteles megoldásnak találtam. Mára egyértelmű számomra, hogy ez volt a jó döntés.

Te voltál a külső szem, aki segített neki ebben a kettős szerepben?

Nem csak én. Persze én is néztem a monitort, bementem, beszéltünk a felvételek után, de ott volt Bacskai Brigi és Fignár Anna is mint szem. Eleinte attól féltem, iszonyúan lelassítjuk majd azzal a forgatást, hogy felveszünk egy jelenetet, Gabi visszanézi, majd újra felvesszük, és újra visszanézi, és így megy el egy fél nap teljesen feleslegesen. De nem ez volt, mert szerencsére nagyon jól érezte, mikor működik és mikor nem, és mindig csak azt nézte vissza, amiről azt gondolta, hogy az lesz a jó felvétel.

Hogyan tudsz egy ilyen meglehetősen bonyolult projektet összeegyeztetni az állandó munkáddal?

Ez az állandó munkám. Ez egy Protonos film. Én már az ő nevük alatt adtam be a pályázatot is. Ilyen szempontból tiszta sor, hogyha hozok egy filmtervet, akkor azt a Protonhoz hozom be. Ezeket mindig megvitatjuk a cégen belül is. A többiek is elolvassák az anyagot, és sokat beszélgetünk róla, illetve arról, mennyire illik ide. És persze ezt a bonyolult filmet sem egyedül csináltam, hanem egy szuper stábbal, akik mindent elkövettek, hogy ez a nehéz folyamat könnyebb lehessen.

Könnyebb volt a VAN sikerére alapozva összerakni a Rossz versek finanszírozását?

Persze, könnyebb volt. Volt mit felmutatnunk, így eleve a Filmalap is sokkal nyitottabb volt a tervünkre. Ha ez lett volna az első filmünk, nem biztos, hogy átment volna.

Hogy sikerült külföldi pénzt szerezned?

2016-ban felvettek a nemzetközi EAVE workshopra, amely egy producereket tanító program. A Rossz versek filmtervvel jelentkezte,m és minden nagyon szerencsésen alakult. Ez egy egyéves kurzus, ami a gyakorlatban háromszor egy hetet jelent. Az első hét a forgatókönyv-fejlesztésről szól, és ez épp akkor zajlott, amikor mi itthon is beadtuk a Rossz versek könyvét fejlesztésre. Nagyon sok nemzetközi visszajelzést kaptunk külföldi fejlesztőktől és producerektől. A következő hét a gyártásra koncentrált, ekkor dőlt el, hogy az egyik csoporttársam, egy francia lány lesz a koproducerem. Ő végigkövette és megszerette ezt a projektet, és végül segített a francia finanszírozás és forgatás összerakásában.

Itthonról az RTL Klub is beszállt pénzzel. Ez hogy jött?

Megkerestük Kolosi Pétert, bementünk hozzá egy megbeszélésre, majd elküldtünk minden anyagot, és mivel tetszett neki, támogatták.

Amikor pitcheled különböző helyeken a filmtervet, akkor már a fesztiváloztatás is szóba kerül? Van erre előzetes produceri koncepciód?

Már a forgatókönyv alapján látod, milyen típusú lesz a film, és fejben összeraksz egy fesztivál-stratégiát, és utána igyekszel ennek mentén haladni. Szóval van egy stratégia, ami mellé egyszer csak bejön a határidők kérdése is. Amikor látod, hogy áll a filmed utómunkája, nagyban meghatározza, mennyire tudod tartani a tervedet, és mi a következő fesztivál, ahova érdemes a filmet leadni. Nyilván mindenki a létező legjobb, lehetőleg A-kategóriás fesztiválon szeretné bemutatni a filmjét. De ebből van mondjuk tíz darab, és sok más jó lehetőség létezik, ahol egy film elindulhat. Fontos tudni, hogy melyik film hol szólalhat meg szépen, hová tud illeszkedni. Az is fontos, hogy ez a premier valamiképp összhangban legyen a hazai premierrel, ami nálunk december végén lesz.

Gábor a Cannes-i Residence program keretében kezdte fejleszteni a tervet korábban. Az idei Cannes szóba sem került?

Oda is neveztük a filmet. Amit tavasszal leadtunk, az még egy első vágat volt, és nem hasonlított a mostani, végleges filmre.

Mit gondolsz a végleges verzióról?

Nagyon szeretem a kész filmet, és büszke vagyok rá. Szerintem több mint száz alkalommal láttam, úgyhogy minden egyes kockáját jól ismerem. Mostanra nehéz már kívülről látni, de bízom benne, hogy szeretni fogják.

Minden szavadból érezni, mennyire fontos neked ez az alkotói munka. Producerként neked hol, melyik filmkészítési fázisban jön a flow-élmény?

Minden egyes pontján van valami nagyon szerethető, de persze sok az automatizmus is. A scannelési, aláírási, pályázat-összerakó fázis nem tartozik a kedvenceim közé. Furcsa módon én a vágást szeretem a legjobban. Addigra már túl vagy a forgatáson, túl vagy az őrületen, és ott kezd el megszületni a film. Fantasztikus, amikor az egész elkezd összeállni, de még lehet azzal játszani, mi hova kerüljön. Ilyenkor nagyon izgalmas, amikor a fotókat és a post-it-eket ragasztgatjuk ide-oda, és arról beszélgetünk, mit miért hova lehetne tenni. A végső hangkeverés is hatalmas élmény, mindig olyan érzésem van, hogy legalább 25%-al jobb lett a film! A fejlesztést is szeretem, és néha a forgatásnak is vannak kellemes részei attól függetlenül, hogy egy nonstop őrület, az egész folyamat legintenzívebb része, ahol producerként rögtön reagálnod kell mindenre. Van abban valami szinte sportszerű kihívás, hogy tudod, bármelyik pillanatban bármi megtörténet, és együtt kell, hogy átvészeljétek ezt az időszakot.

A cikkben a Rossz versek című film fotói szerepelnek.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu