Mert mikor a trágya kikerült a földekre, és a szántás után elvetették az őszi búzát is, a mezőn nem nagyon volt már több tennivaló. Voltak persze olyanok, akik az eke után ásóval, kapával eltüntették annak bizonytalanságait. Eldolgozták a szántóföld szélét, az eke kanyarodásának nyomait, a barázdák görbületeit. Mert a régi falusi világban némely gazdák adtak ilyen dolgokra is. Volt valamiféle verseny, hogy kinek rendezettebb a portája, a szántóföldje, rétje, kinek szebbek, tisztábbak az állatai. De most nem is erről lenne szó, hanem a porta rendezgetésének, takarításának egyik fontos szerszámáról, eszközéről, a seprűről. Ennek a vizsgált időszakban a Kárpát-medencében két közismert alapanyaga volt, a cirok és a nyírfa, esetleg a kökény ága. Mivel az előbbire valóságos háziipar alakult ki szerte az országban (és virágzik még mindig, különösen Erdélyben és Kárpátalján), mi nézzük inkább az ágseprű készítését.

Két cirokseprű is van a kamara falához támasztva (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Ami jól használható volt az udvar takarítására, a szélhordta szalma és falevelek összeseprésére, s míg a cirokseprűt leginkább a lakóház tisztán tartásánál vetették be, addig robusztusabb, nehezebb „rokonával” a kamrákban, a padlásokon és az istállókban is dolgoztak. Ágsöprűt kötni valamilyen szinten minden gazda tudott, de természetesen, ahogy a kosárfonásnál, itt is megvoltak azok az emberek falun is, akik ezzel egészítették ki jövedelmüket. A folyamat ott indult, hogy leginkább ősszel, a lombhullás után levágták a fűzfákról a hosszan lenyúló ágakat. Ezeket aztán „puslikba” kötve hazavitték, és a padláson szárították. Előfordult, hogy aztán az előző évben az erdőről behozott alapanyag került elő késő ősszel vagy télen, mikor a gazdának volt már ideje az ilyen „ülőmunkával” is foglalkozni.

Cirokseprű a növény hosszú szárának felhasználásával (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Mert nem járt különösebb felfordulással, söprűt kötni lehetett a jó meleg konyhában is, már ha a ház asszonya is megengedte. Az egyszerűbb, könnyebben előállítható forma az egyik nyeles változat volt. Itt a nyírfaágak vastagabbik végét megfaragták, majd a nyelet középre illesztve dróttal vagy egy vaskarikával rögzítették. Nyeles ágseprűt készíthettek úgy is, hogy két, a nyélre erősített merevítő közé hajtották be vagy rögzítették a nyírfa ágait. Elterjedt volt az a forma is, amikor maga a nyírfaág adta ki a seprű nyelét is. Ekkor az ágak összefogásához felül és középen drótot vagy fűzfavesszőből font pántot, koszorút is használhattak.

Két, csődarab felhasználásával készült, kevésbé rendezett példány (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Aztán a történethez még az is hozzátartozik, hogy a nyírfának régóta rontásűző szerepet tulajdonítottak. Így ha elmentek otthonról, a nyírfából készült seprűt támasztottak az ajtóba a gonosz ellen. Ma ez talán felhívás lenne a tolvajok számára.

Címlapkép: Ágseprű merevítővel (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu