Prímástalálkozó, Queen-jazz, Viszockij-est, Cseh Tamás emléke

Zenés programok a 18. Győri Könyvszalonon

rendhagyo-primastalalkozo-konyvszalon

A 18. Győri Könyvszalon zenei, zenés programjai ritka sokszínűséggel hangosították a könyves kultúrát november 16. és 18. között. Idén kétszer kaptunk a három nap alatt valódi jazz koncertet – egyszer Queennel, egyszer Queen nélkül; zengett-varázsolt a Rendhagyó Prímástalálkozó; Hobo Viszockijra, Bereményi Géza és Másik János pedig Cseh Tamásra emlékezett estjében.

Rendhagyó Prímástalálkozó
(SzaSzi írása)

Hogy fér meg két dudás vagy három, akarom mondani, több prímás egy csárdában, vagy a színpadon? Nagyszerűen! Különösen, ha jó barátokról van szó, akik szeretnek együtt muzsikálni. Ez történt november 16-án este a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol Rendhagyó Prímástalálkozóra került sor. Az ország különböző vidékeiről érkeztek a neves zenészek, hogy összejöjjenek egy közös mulatságra.

Az együttes valójában csak így, alkalmilag létezik, noha két lemezük is megjelent. Hogyan lehetséges ez? Mindannyian jól ismerik a magyar népzene „nyelvjárásait”, s a közös muzsikálást hol egyikük, hol másikuk vezeti. A prímás szerepe pontosan ez, hogy vezesse a bandát, s ezt nem csak a hegedűs teheti meg, hanem akár az énekes, sőt a szaxofonos is. Ezt bizonyítandó kalotaszegi, küküllőmenti, gömöri, felvidéki és még számos más nótát hallhattunk, s a magam részéről azt kívántam, „Ez a kicsi mulatság, tartson, amíg a világ…!”


Keresztben jégeső – Bereményi Géza és Másik János műsora
(Bári Edit írása)

beremenyi-geza-masik-janos-konyvszalon

November 16-án, este 19 órakor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében vette kezdetét a Keresztben jégeső címet viselő előadóest, három emblematikus művésszel. Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, valamint Másik János magyar zeneszerző, billentyűs, énekes, gitáros, basszusgitáros segítségével emlékezhettünk arra a harmadik, azonban sajnos már közülünk örökre eltávozott művészre, aki a zenei világunk meghatározó egyénisége maradt mind a mai napig: Cseh Tamásra.

A 75 éve született Cseh Tamás egykori alkotótársai különleges műsorral álltak színpadra. Előretekintéssel, ugyanakkor emlékezéssel és tisztelgéssel egyszerre. Másik János előadásában Bereményi-Cseh Tamás dalokat, valamint hármójuk közös szerzeményeit hallhattuk, míg Bereményi Géza készülő életrajzi regényéből olvasott fel a közönségnek. A zene és próza váltakozása, mint valami fogaskerék pörgette az előadást; egyik pillanatban érdeklődve hallgattuk a regényrészleteket, a másik pillanatban már Cseh Tamásra és a három művész közös munkásságára emlékeztünk. A közönségnek igazi csemege volt a műsor.


A Szőke Nikoletta Quartet koncertje
(Bári Edit írása)

szoke-nikoletta-quartet-konyvszalon

A Könyvszalon második napján, szombaton este 19 órakor a színház Kisfaludy Termében adott koncertet a montreux-i versenygyőztes, Junior Prima-díjas Szőke Nikoletta és zenekara. Nagy sikerrel lépnek fel a világ számos nagyvárosában és hazai színpadokon egyaránt. Az együttes tagjai kiváló jazz zenészek, akik fantasztikus hangszerszólókkal kápráztatták el a közönséget. A koncert során világslágerek, saját dalok és a legújabb – hetedik – CD-album szerzeményei is felcsendültek.

A formáció vendégeként Gájer Bálintot köszönthettük, akit talán a legtöbben a The Voice című tévéműsorból ismerhetnek. Szédületes jazz muzsika és ének töltötte be a színháztermet. A hangszer- és énekszólók, duettek a „rögtönzött zene” csodás világába vezettek bennünket, hiszen a jazz egyik fontos eleme az improvizáció, amitől minden egyes koncert egyedivé, szinte megismételhetetlenné válik. A nézők soraiban helyet foglaló jazz rajongók szűnni nem akaró tapssal „követelték ki” a ráadást.


Queen Real Jazz – A Budapest Jazz Orchestra koncertje
(tmoni írása)

queen-real-jazz-konyvszalon

A crossover nagyon divatos manapság, de roppant kényes műfaj, mert meg kell találni az egyensúlyt az eredeti mű és a választott stílus jellegzetességei között, valamint a létrejött dalnak egy teljesen új minőséget kell képviselnie. Magyarország első számú jazz nagyzenekara, a Budapest Jazz Orchestra az utóbbi időben több feldolgozással is próbálkozott – sikerrel. Ezért merték egy ilyen nagy fába vágni a fejszéjüket, hogy a világ egyik legegyedibb zenéjét játszó együttese, a Queen dalait ültessék át big band hangzásvilágba – így nyilatkozott Kollmann Gábor, a zenekar vezetője egy a koncert előtt adott interjúban.

És most ez a legsikeresebb produkciójuk, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a győri közönséget is sikerült meghódítaniuk. A Hárs Viktor és Zakar Zoltán hangszerelésében felhangzó Queen-dalok, amelyeket mindannyian ismerünk, a maguk módján ugyanabban a lüktetésben, ugyanabban a pompában szólalnak meg a BJO előadásában is. Nem volt ez egyszerű feladat, hiszen a jazz nem állt távol a Queen egyedi zenéjétől, több dalukban is felfedezhetők a műfaj stílusjegyei, de a big band… az teljesen más. Az egy külön világ a rengeteg rézfúvóssal, a nagy létszámmal, a majdnem szimfonikus hangzással – mégis sikerült. Akár a koncert instrumentális részeit, akár a vendégénekesekkel előadott blokkokat vesszük, a Queen nagyszerűen szólt ebben a számomra elképzelhetetlen hangzásban is.

Ehhez nagyban hozzájárult az X-Faktorban feltűnt Csordás Levente, Kocsis Tibor és Wolf Kati. Freddie Mercury tenor hangfekvése tette lehetővé, hogy női énekessel is dolgozhassanak a Queen-projekten – árulta el Kollmann Gábor a koncert közben, hiszen a zenekarvezető ügyelt arra, hogy a zene mellett információkkal is ellássa a közönséget, és mindenkit arra buzdított, hogy teljesen engedje el magát, és tegye azt, amihez kedve van, akár sikoltozhatunk is. Rockkoncerten megszokott őrjöngésnek ugyan nem lehettek tanúi a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadának falai vasárnap este, de a nézők egyértelműen tudatták a fellépőkkel, hogy tetszik nekik, amit látnak és hallanak.


Farkashajsza – Hobo Viszockij-estje
(Kiss Géza írása)

hobo-konyvszalon

Az orosz költő születésének 80. évfordulója alkalmából frissítette fel, s mutatta be Viszockij-estjét Hobo. Az előadásra a 18. Győri Könyvszalon záróeseményeként került sor. Földes László a koncert előtt elmondta, hogy régen játszott utoljára Viszockij-dalokat közönség előtt, ám ezúttal örömmel fogadta a szervezők meghívását, és a jeles évforduló kínálta alkalmat megfelelőnek ítélte ahhoz, hogy felelevenítse a legendás orosz költő verseire komponált darabjait.

„Ő belehalt a létező szocializmusba – én túléltem azt. Verssorai közül kifejezetten csak azokat ültettem át az én előadásomba, amelyekről úgy éreztem, hogy saját hazámban és utamon is érvényesek” – fogalmazott. Hobo két ízben is készített lemezt Vlagyimir Viszockij dalaiból. Az első összeállítást még 1998-ban, Adjatok a kutyáknak húst címmel ismerhette meg a közönség. Ezt követte a Farkashajsza című lemez, amelyet 2013-ban, a költő 75. születésnapjára készített a népszerű magyar rockénekes.

Földes László hangsúlyozta, hogy az ő feldolgozásai sokban különböznek az eredeti daraboktól. Míg akkoriban egy szál gitárral, rekedtes hangját maga kísérve adta elő az elnyomás éveiben sokaknak reményt, hitet adó alkotásait az orosz művész, addig Hobo átiratai rockzenei formavilágba bújtatva, saját fordításában mutatják be azokat. Azt is megtudhattuk, hogy a Földes-féle „magyar Viszockijt” a költő szerelmének-feleségének-özvegyének, a híres francia színésznőnek, Marina Vladynak helyeslő jóváhagyásával mutathatta be annak idején.

A Viszockij-est népes közönsége mindkét lemezanyagból kapott ízelítőt, de a személyes hangulatú koncert arra is lehetőséget adott az előadónak, hogy győri emlékeit idézze. Hobo a többi között elmesélte azt is, miként nem lett – egy pártbizottsági kitiltás eredményeképpen – győri színész. Az előadás végén az énekes elárulta, hogy a hetvenedik ikszen túl is aktív, s éppen elkészült egy újabb színházi előadással, amit régi alkotótársa, Vidnyánszky Attila közreműködésével visznek színre.

SzaSzi, Bári Edit, tmoni, Kiss Géza
Fotók: Vas Balázs, Hatvaniné Ragány Klára, Szabó Béla

2018.11.22