Szűz Mária jegyese – ahogy a középiskolások látják

Kortárs irodalmi vetélkedő a 18. Győri Könyvszalonon

kortars-irodalmi-vetelkedo

A 18. Győri Könyvszalon keretében immár kilencedik alkalommal rendezték meg a középiskolás korosztály számára a Kortárs irodalmi vetélkedőt, melynek célja napjaink irodalmának, alkotóinak megismertetése a fiatalokkal. Varró Dani, Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Horváth Viktor, Háy János, Barnás Ferenc, Péterfy Gergely és Szvoren Edina után ezúttal a Margó-díjas Milbacher Róbert nézhetett szembe a diákokkal, s szembesülhetett azzal, mit érez, gondol, lát az ifjúság a Szűz Mária jegyese olvasásakor.

Mert ez a hasznos kezdeményezés nemcsak a diákokhoz hozza közelebb a kortárs szerzőket és műveiket, hanem az íróknak is közvetlen visszacsatolási lehetőséget biztosít arról, alkotásaik milyen üzenetet hordoznak a fiatal generáció számára. S bizony Milbacher Róbert (PhD) irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető docense – és 2016 óta szépíró is – le volt nyűgözve, hogy a tizenéves irodalombarátok majdnem jobban ismerik a kötetet nála, és hány aspektusból képesek szemlélni, milyen mélységeit tudják felfedezni.

A szerző Margó-díjas kötetéből, a Szűz Mária jegyese című novellafüzérből vagy regényből – ki minek olvassa, mindkettőnek felfogható – készültek a diákok, hogy összemérjék tudásukat. 14 csapat vett részt a vetélkedőben a megye középiskoláiból, de az elég nehéz írásbeli döntő után már csak hatan maradhattak a szóbelire. Velük találkoztunk november 16-án (pénteken) délben a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében, ahol népes közönség előtt bizonyíthatták be, hogy ők bizony már Milbacher-szakértőnek számítanak – legalábbis, ami ezt a művet illeti. A csapatok fantázianévvel azonosították magukat (Guruló kövek, A-terv, Bterv, Féldecis Ibik, Csodacsapat, Újragondolva), és csak az értékelés után derült ki, hogy mely név mögött mely iskola diákjai bújtak meg.

A zsűriben helyet kapott maga a szerző, Milbacher Róbert, Pethőné Nagy Csilla középiskolai tanár, tankönyvszerző, aki mind az írásbeli, mind a szóbeli feladatsort összeállította, és a zsűrielnöki feladatokat is ellátta, valamint Sütő Csaba András költő, az egyetem Apáczai Karának tanársegédje. A vetélkedőt, mely roppant látványosra és kreativitást megmozgatóra sikeredett, Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna középiskolai tanár és megyei szaktanácsadó szervezte és vezette.

A diákok kaptak előzetes feladatokat, s ezek eredményeit bemutatták a nézőközönségnek és a zsűrinek. Ilyen volt például egy 2 perces fiktív videóinterjú készítése az íróval a kötet egy novellájából kiindulva, és egy kézi vagy digitális kollázs készítése szintén egy fejezet alapján, amit egy 2 perces értelmező előadás keretében kellett tálalniuk. A helyszínen is érdekes és fantáziát megmozgató, de egyáltalán nem könnyű feladatok várták a versenyzőket. Például apróhirdetésekből kellett kitalálniuk a novellákat és a szereplőket, verset kellett írniuk (ráadásul limericket, ami egy eléggé kötött forma), sőt kapott szöveg és választható szempont alapján másfél perces érvelő előadást kellett tartaniuk. S amíg felkészültek egy-egy feladatra, a főleg fiatalokból álló nagyérdemű se unatkozott, hiszen a zsűrielnök addig a művel kapcsolatos kvízkérdésekkel bombázta őket. És tudták a válaszokat, pedig higgyék el nekem, a Szűz Mária jegyese nem éppen az a tinis olvasmány.

A szervezők ismét nagyszerűen végezték a munkájukat, ennek köszönhetően újra sok-sok diák – nézők és versenyzők egyaránt – találkozhatott rendhagyó formában a kortárs irodalommal. A szerző jelenlétében zajló esemény, amely sikeresen megmozgatta a fiatalokat, kiváló példája az olvasóvá nevelés, a kulturális intézmények és az oktatás együttműködési lehetőségeinek.

Sajnálatos módon az idei döntőbe csak három győri középiskola jutott be: a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 1, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 2, valamint a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium 3 csapattal. A szakmai zsűri döntése alapján a péterfysek végeztek az 5. helyen, a kazinczysok az 1. és a 6. helyen, a bencések pedig a 2., 3. és 4. helyen. Mindezt egy szoros és nagyon komoly küzdelemben – minden csapatnak gratulálunk!

A nyertes csapatok:

I. helyezett az „A” terv csapata (Kazinczy Ferenc Gimnázium)
Tagok: Balga Bianka, Lung Laura, Stefán Maja
Felkészítő tanár: Polczerné Ujlaki Csilla

II. helyezett a Csodacsapat (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium)
Tagok: Déri Barnabás, Hegedüs Réka, Tarbay Júlia
Felkészítő tanár: Némethné Pálkuti Anikó

III. helyezett az Újragondolva csapat (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium)
Tagok: Karcagi-Mészáros Ágnes, Stift Kata, Török Teodóra
Felkészítő tanár: Némethné Pálkuti Anikó

tmoni
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára

2018.11.20