A Győri Filharmonikus Zenekar Brahms CD boxának bemutatója a 18. Győri Könyvszalonon

Ősze Mária írása

gyori-filharmonikus-zenekar-cd-konyvszalon

A 18. Győri Könyvszalon második napján, november 17-én a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén kialakított Pódiumszínpadon került sor a Győri Filharmonikus Zenekar új CD-jének bemutatójára. Az együttes művészeti vezetőjével, Berkes Kálmánnal Gáti Oszkár színművész beszélgetett.

A Győri Filharmonikus Zenekar hivatásossá válásának 50. évfordulójára jelent meg ugyanis a Naxos Kiadó gondozásában Johannes Brahms (1833-1897) valamennyi szimfóniáját és két nyitányát tartalmazó, három CD-ből álló CD box. A felvételek a győri Richter Teremben készültek, a Győri Filharmonikus Zenekart Berkes Kálmán vezényelte.

Gáti Oszkár kérdésére az együttes művészeti vezetője elárulta, hogy a Brahms CD Fűke Gézának, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójának ötletére készült el. A legfőbb cél ezzel az volt, hogy megmutassák, hol is tart most a zenekar. Olyan műveket igyekeztek választani, amelyekkel egyrészt meg tudják mutatni magukat, másrészt fontos szempont volt az is, hogy a rögzítésre kiválasztott zeneműveknek legyen valamiféle győri vonatkozása is.

A Tragikus nyitányt az ősbemutatón, 1880 decemberében a Bécsi Filharmonikusok játszották, nem kisebb karmester, mint a világhírű, győri születésű Richter János vezényletével. A 2. (D-dúr) szimfóniát először 1877. december 9-én adták elő szintén Richter irányításával, ahogy 1883. december 2-án Bécsben újfent a jeles győri karmester állt a zenekar élén a 3. (F-dúr) szimfónia ősbemutatóján.

Óriási kihívást jelent a zenekar életében az is, hogy Brahmsnak ezeket a műveit valamennyi jelentős zenekar és karmester rögzítette hanghordozón, ezáltal óriási összehasonlítási alap áll a zenerajongók rendelkezésére. Azt is megtudtuk, hogy a felvételeket minden alkalommal 3 vagy 4 koncert előzte meg, ezáltal lehetőség volt az esetleges hibák kijavítására. Egy-egy új mű bemutatását kb. nyolc, három, maximum 4 és fél órás próba előzi meg, természeten úgy, hogy a zenekar tagjai otthon már begyakorolták szólamaikat.

Azonban nemcsak a CD-n szereplő művekről, a próbafolyamatról, a felvételről hallhattak információkat az érdeklődők, hanem Gáti Oszkár Berkes Kálmán emberi oldalát is igyekezett közelebb hozni azáltal, hogy arra kérte, meséljen kicsit önmagáról, gyermekkoráról, tanulmányairól, nagy pályatársakhoz fűződő barátságairól.

Berkes Kálmán apai ágon igazi zenész családból származik. Féltestvérei, húga valamennyien zenei pályán tevékenykedtek, vagy még mindig zenészként működnek. A jazzbőgőstől a hegedűművészen keresztül brácsásig, sőt zeneiskola igazgatóig mindenki megtalálható a családban; egyik testvére ugyan hárfaművészként végzett, de később hangmérnök és zenei rendező lett belőle. Ezek után talán nem meglepő, hogy a családban folyamatosan kamarazenei koncerteket tartottak.

A nagy zongorista triásszal, Kocsis Zoltánnal, Schiff Andrással és Ránki Dezsővel már általános iskolásként találkozott, 12 éves koruktól ismerik egymást. A Zeneakadémia oktatói közül négy meghatározó tanárát emelte ki: Kurtág Györgyöt, Simon Albertet, Pernye Andrást és Mihály Andrást. Már 3 éves korában egy kérdésre azt válaszolta, hogy karmester akar lenni az Operaházban. Édesapja annyit tanácsolt neki, tanuljon meg egy fúvós és egy vonós hangszeren is játszani, hogy minél pontosabban tudja a zenészeket instruálni. Véleménye szerint a karmesterség 80%-a a próbán dől el.

Berkes Kálmán legendás barátsága Kocsis Zoltánnal gyerekkoruktól egészen a nagy zenész haláláig tartott. 16 évesek voltak mindösszesen, amikor első lemezfelvételüket közösen készítették, Bartók Kontrasztok című művét rögzítették, amely később jelent csak meg. Még tanulmányaik idején Kocsis Zoltán volt az, aki azt mondta Berkes Kálmánnak, amikor azt érzékelte, hogy túlságosan utánozza egyik tanárát: ne „2. XY akarjon lenni, hanem első Berkes Kálmán”. Utolsó közös koncertjükön pedig Rachmanyinov 2. zongoraversenyét adták elő, Kocsis Zoltán zongorázott, a Győri Filharmonikus Zenekart Berkes Kálmán vezényelte. A koncertről készült zenei felvétel, azonban ez még nem jelent meg, talán majd egyszer napvilágot lát.

A beszélgetés záróakkordjaként Gáti Oszkár megkérte Berkes Kálmánt, hogy mondja el, miért ajánlja megvásárlásra a Brahms CD-ket. A válasz így hangzott: Egyrészt csodálatos művek hallgathatók meg, másrészt teljesen különbözik egymástól a négy szimfónia, például az első „háta mögött ott volt Beethoven”, a 3. harmadik tétele pedig az egyik legcsodálatosabb szerelmi zene, ha másért nem, ezért mindenképp érdemes megvásárolni.

Ősze Mária
Fotók: Vas Balázs

2018.11.19