216

Érzékek haláltánca

Luca Guadagnino: Sóhajok – filmkritika

sohajok-film

Felejtsd el az eredetit. A Szólíts a neveden! rendezőjének új feldolgozása csupán Dario Argento trendteremtő horrorjának gerincét őrizte meg. Közel 1 órával hosszabb már a játékidő is, 98 perces, giallo-esztétikával, a Goblin egyszerre sátáni és delejező zenéjével, expresszionista színvilággal fejelt rémmese helyett immár grandiózusabb, témáiban is gazdagabb kárhozattörténetet kapunk.

Luca Guadagnino bővíti az Argento-film univerzumát: nem csupán arról van szó, hogy az eredetileg trilógiaként felépült Három Anya-szálat rögtön a saját 150 percében előhúzza a kalapból. Rögtön érezni, valami nagyon forrong – ráadásul szó szerint – a felszín alatt, hamarosan beköszönt a legrosszabb – az idei Sóhajok apokaliptikus, pesszimistára hangszerelt, komfortzónából vehemensen kirugdosó művészhorror, hatása leginkább a tavalyi anyám!-éhoz mérhető.

Hommage-t készített az olasz direktor, a saját képére formált Susie Bannon tánc- és boszorkányintézetbe érkezését. Origója, sőt, legnagyobb különbsége is ebben rejtezik: Argentónál lehetőség adódott a gonosz okkult rend sötét, tüzes elpusztítására, Guadagninónál viszont a lány rögtön a Gonosz kegyeltje, pusztító ragályt magában cipelő entitás. Persze, ezt nem tudjuk azonnal, hosszas sejtetés vezet a döbbenetes felismerésig. A Sóhajok azonban mást nagyon is egyértelművé avat – nyilvánvaló a boszorkányoktatók uralma. Vagyis jelen átiratban bár terítékre kerül a női szemszög, maga a female empowerment kezdettől fogva pervertált minőségben jelenik meg: negatív fejlődéstörténet részese a hősnő, a felette bábáskodó tanár-anyafigurák visszaélnek a hatalmukkal. Rendezőnk ugyan felvillantja a másik oldalt, igyekszik árnyalni a képet az elnyomó iskolával terroristaként, vagy csak döbbent lánykaként leszámolni igyekvő hölgyekkel, ők sem menekülhetnek a végromlás elől – a 2018-as Sóhajok a matriarchális rendszert vérből, rosszindulatból, jéghideg tekintetekből építi.

sohajok-film

Nőcentrumú univerzuma újfent bővítése Argento ötleteinek. Csupán egyetlen domináns férfiszereplő akad, és roppant jelképes, hogy a Dr. Lutz Ebersdorf álnéven feltüntetett, valódi pszichológusként bemutatott figura által alakított Dr. Jozef Klemperert is – a filmben hármas (!) szerepet játszó – Tilda Swinton kelti életre. Passzív szerepbe kényszerül az idős, bölcs mesterként definiált figura: melodrámai, balvégzetű antihős lesz belőle, múltból eredő szerelembetegsége duplán a vesztét okozza, testileg-lelkileg megalázzák, elveszíti az orientációs pontjait, kedélyes öreg nyomozóból hústestté degradált vén áldozatjelölt lesz. Ugyanebből sarjad a 2018-as Sóhajok újabb vezértémája, nevezetesen az anyaság-dilemmakör, hovatovább, Guadagnino szerzői remake-jében ez még tovább fokozódik egy erősen valláskritikus szállal. Susie a Pokol angyala, akit tárt karokkal vár a Sóhajok anyja, a bomló testű, vérrel, tetemekkel, rituáléval táplált, a kereszténység romba döntését irányzó Helena Markos. Mennonitaként indul a főszereplő lány, vallását tönkreteszi egy leírhatatlan sötét erő, mi több, a Sóhajok céloz rá, Susie-ban végig ott pulzál infernális végzete, a benne növekvő ördög csupán hívószóra vár. Torz diadal az övé, Guadagnino az amerikai mainstream sztorik kiválasztott-dramaturgiáját fordítja visszájára: itt a hős öntudatlanul önnön gonoszsága révén érvényesülhet. Közben a Sóhajok anyja ellöki tőle a biológiai szülőt („Fekélyként hoztam őt a világra” – állítja a heroináról a halálos beteg anya), a rendező pedig nem söpri szőnyeg alá a mennoniták beszűkültségét, vasalós kínzással erősített tébolyát – Susie eredeti, ohiói családja darabokra hullott, és nemcsak ördögi befolyástól, tehát a 2018-as feldolgozás a nyugati, egységet hirdető családmodellnek is odavág, Susie új famíliája egy meztelen nőket, vért, rothadást celebráló szekta lesz.

sohajok-film

Történelmi-politikai zöngékkel is erősödik a pokoljárás, végképp érezni, nemcsak a mikrobirodalom, de az egész világ is kibillent az egyensúlyából. Guadagnino hűen leképezte az eredeti film gyártási évében, 1977-ben játszódó fabulát, Freiburgból Berlinbe tette át a cselekmény székhelyét, stilizált mesehelyszíneit hidegháborús, esőáztatta, szürke, omladozó szocreál épületekre cserélte, függöny mögé rejtett, színekben pompázó boszorkányrituáléit éjfekete pincébe száműzte, entrópia szegélyezte zugokba költöztette. Hiába futunk a külvilágba, a villamos, a tömör fém nem nyújt menedéket, a Sóhajokban egy éjszakai, étterembe vezető séta is horrorfilmes kilátástalanságot idéz. Futhatunk, táncra perdülhetünk, de nem bújhatunk el: a sötét mágia ránk talál, és örökre elveszejt. Berlin lélekvesztőként tárul elénk: nemcsak a személyes szféra végzi máglyán – Susie tánca közben párhuzamos montázs kíséri a megfélemlített szovjet balettnövendék vizelettel, nyállal, kicsavarodott-roppantott csontokkal bevégzett megnyomorítását, halálát –, a tágabb környezet is. Híradások számolnak be a Vörös Hadsereg Frakció géprablásáról, a bolygó villámtempóban száguld egy iszonyatosan mély szakadék felé, nem csoda, ha ebbe a hasadékba az emberek szívesen lökik bele egymást, vájják ki egymást szívét és belét – mintha a Paul Verhoeven-féle Robotzsaru riportjai találkoznának a Luis Bunuel jegyezte A szabadság fantomja privát és társadalmi nyűgjeit összemontírozó technikájával. Kettéosztott fővárosban lépdelünk borderline karakterekkel, hasadt személyiségű betegekkel.

sohajok-film

Szimbolikus a mozi fő attrakciójának nevezett tánc, a Volk beemelése: félmeztelen lányok ártatlan szüzekként vesznek részt a Gonosz koreográfiájában, ártatlanságvesztésüket törött láb, földre esés, ordítás húzzák alá. Guadagnino ezzel is jelzi, nála sem fizikai, sem mentális értelemben nincs célirányos mozgás – miként Madame Blanc sötét anyaként, torz hasonmásfiguraként, árnyként magasodik Susie fölé, egyszerre prédálva és lányává fogadva őt, a rituális tánc is dinamikus, érzékeket bombázó belépő az agónia territóriumába. Stiliszta révén – mely auteur-kézjegye tartósan jelen is van a Szerelmes lettem-től a Vakító napfényben-ig – Guadagnino nem hagyja cserben a zenére, zörejre, színekre óhajtozókat: az ő Suspiriája zeneműként, operaként komponált, 6 fejezetre és 1 epilógusra osztott nagyszabású szerelmeslevél a vizualitáshoz, a zaklatott audiovizuális térhez a Goblint váltó Thom Yorke krautrockkal ötvözött melodikus dallamaival, a Luciano Tovoli helyetteseként soha le nem bőgő thai Sayombhu Mukdeeprom operatőri ecsetkezelésével.

Luca Guadagnino holokausztból, múlt és jelen fájdalmas relációjából, bűntudatból összekotyvasztott regéje esszenciális arthouse exploitation: szerzői hangot és ponyva-igényeket zseniálisan boronáló, tengernyi témáját, drámáját okosan összehegesztő, a maga nemében csodálatosan komplexre munkált, összeszedett remekmű.

sohajok-film

Sóhajok (Suspiria)
olasz-amerikai misztikus film, 152 perc, 2018
rendező: Luca Guadagnino
forgatókönyv: David Kajganich
operatőr: Sayombhu Mukdeeprom
vágó: Walter Fasan
producer: Michael Frenschkowski, Luca Guadagnino, David Kajganich
zene: Thom Yorke
szereplők: Dakota Johnson, Tilda Swinton, Mia Goth, Angela Winkler, Ingrid Caven
forgalmazó: Cinetel Kft.
bemutató dátuma: 2018. november 8.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu

2018.11.20