349

Győr – az innováció, a fejlődés és a lendület városa

A Győr album új kiadásának bemutatója a 18. Győri Könyvszalonon

gyor-konyv

Az új Győr albumot Borkai Zsolt polgármester mutatta be az érdeklődő közönségnek a 18. Győri Könyvszalon nyitó napján, november 16-án a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén felállított pódiumszínpadon három meghívott vendég – dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, Jakabos Zsuzsanna olimpikon úszónő és férje, Petrov Iván, a Győri Úszó Egyesület vezetőedzője – társaságában.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata exkluzív kiadványának első kiadása 2012-ben készült, hogy bemutassa városunk sokszínűségét, szépségeit, kulturális és tudományos életét, társadalmi pezsgését, épített és természeti értékeit, valamint sporttevékenységét. Az eltelt hat év azonban annyi fejlődést és változást hozott Győr életében, hogy eljött az idő a kötet megújítására, „aktualizálására”.

A könyvbemutató felvezetéseként Papp Norbert Győrről készült homokanimációját láthattuk, majd Borkai Zsolt mondta el, hogy miben is új a Győr könyv. A kötet célja, hogy bemutassa szeretett városunk értékeit, ezért a hat évvel ezelőtti kiadásból megtartottak minden pozitívumot, és kiegészítették az új dolgokkal. Győrnek komoly történelme van – nem véletlen, hogy műemlékekben ez a harmadik leggazdagabb város –, amelyre büszkék vagyunk, s amelyet meg kell őriznünk. Ez pedig megújítást, felújítást, helyreállítást jelent, amire az elmúlt több mint fél évtizedben nagy gondot fordított a város, éppúgy, mint a vízpartokra. Ezeket a változásokat van hivatva a kötet bemutatni, valamint az itt élő emberek munkáját: a kultúrát, a tudományt, a sportot és a társadalmi életet.

Jó érzés belelapozni az albumba a győrieknek, hiszen azt mutatja meg, miért is jó itt élni, és kedvet csinál az ide látogatóknak is – amellett, hogy lényeges információkat közöl. A három meghívott vendég nem győri születésű, de már itt élnek, és otthonra találtak a városban. Erről beszéltek a közönségnek: hogyan kerültek Győrbe, és mit szeretnek benne? Földesi Péter rektor tevékenyen is részt vett a könyv megszületésében – ő már majdnem negyed évszázada költözött hozzánk. Dr. Szekeres Tamás, a főiskola akkori főigazgatója csábította ide azzal az ígérettel, hogy ez egy élhető város, vannak lehetőségek, és részese lehet annak, hogy egy jó egyetemet csináljanak. És egy percig se bánta meg, hogy elfogadta a meghívást, mert minden ígéret megvalósult, ráadásul úgy látta – és ma is úgy látja –, hogy a győriek hatékonyak, összetartóak és lehet rájuk számítani. Győr hívta őt és befogadta. És ha sok év múlva majd a levéltárosok nézegetik ezt a két albumot – a 2012-est és a 2018-ast –, nem győznek majd ámulni, hogy 6 év alatt mennyit fejlődött. Jakabos Zsuzsanna úszónő személyes élményeiről mesélt, melyek egyrészt azt mutatták meg, mennyire örülnek neki a győriek, másrészt rávilágítottak arra, milyen hatékonyan működnek itt a dolgok (pl. uszoda felépítése). Petrov Iván Borkai Zsolt hívására érkezett Győrbe feleségével, hogy vezetőedzőként dolgozzon, és itt olyan lehetőséget kapott, amit sehol máshol Magyarországon, de még külföldön se. Itt biztonságban, békében élhet, jó munkakörülmények között dolgozhat, és egy jó közösségnek lehet a tagja.

Ezután került sor a város új imázsfilmjének bemutatására, mely éppúgy a sokszínűséget, a lendületet és a fejlődést hangsúlyozza, mint a kötet. A 4 perces film blokkokra bontva mutatja be Győr történelmi értékeit, vizeit, kulturális életét, fesztiváljait, innovációit, sportéletét és az egyetemet. A Next Production egész évben forgatott, sőt az adventi időszakban ezt tovább folytatja, így a bemutatott film még nem a teljes alkotás, viszont úgy készül, hogy az több önállóan is értelmezhető egységből áll, amelyek külön is tudják majd népszerűsíteni városunkat. A klipszerű film célja bemutatni azokat az élményeket, melyekben a győrieknek és a Győrbe látogatóknak része lehet.

Borkai Zsolt bemutatta a a Győri Meséskönyvem sorozat hatodik részét is, amely a gyerekek örömére szintén most készült el. A verses, játékos foglalkoztató füzet a legkisebbeknek szól, s ezúttal a vízhez kapcsolódó érdekességeket mutatja meg Vizes kalandozás címmel. Az ingyenes kiadvány a Látogatóközpontban hozzáférhető, vagy a város honlapjáról letölthető.

A rendezvény végén a város jövő évi eseménynaptárának kiemelt elemeit ismertette Győr polgármestere, ízelítőt adva a ránk váró rengeteg kulturális és sportprogramból. A programajánló megtekinthető és letölthető a város honlapjáról.

tmoni
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára

2018.11.18